Az utolsó látnok (Próba Verzió)

Harmadik rész

A férfi az ajtóban állt, miközben Niana meghátrált egy pillanatra.

- Szia! Te biztosan Niana vagy. Az anyád sokat mesélt rólad - mondta. - Marcus vagyok. - tette hozzá.

- És vajon eleget ahhoz, hogy tudja ki vagyok? - összefont karokkal alaposan végig mérte a negyven éveiben járható férfit, akinek kék szemei olyanok voltak, akár a tenger.

- Hidd el, nincs szükségem látóra, hiszen magam is képes vagyok erre a képességre! - győzködte, bár Niana arckifejezéséből ítélve, nem ért a magyarázkodással semmit.

- Igen - mondta -, egy látóra nincs, de esetleg olyanra, aki nemcsak a jövőt látja, hanem meg is tudja azt változtatni, már lenne szüksége?

- Ne hozzuk elő a múltat, hiszen az már elmúlt, és a világ változott, ahogy mi is! - zavartan fordult Manuéla felé, és úgy tűnt, nem akar Niana szemébe nézni.

- A múltunk határozza meg a jelenünket. Sosem fogok megbízni egy démonban!

- A jelenünket igen, de a jövőt mi irányítjuk. Mert nem is adsz rá esélyt!

- Nem ismerem önt, és hogy őszinte legyek, az anyám arra tanított, hogy ne álljak szóba idegenekkel.

- Ahogy látom, nem igazán ismered a történetet - állapította meg meglepetten.

- Annyit tudok, amennyit kell. - firtatta.

- Ne egy ismeretlen által írt levél irányítson téged - rázta meg a fejét. - A történet végét tudod, de a kezdetét nem!

Ez a "beszélgetés" kiverte nála a biztosítékot! Tény, hogy jobban félt a férfitól, mint az tőle, ám mégis "úgymond" szembe mert szállni vele, pedig amikor meglátta, a félelemtől sikított legbelül.

- Főzök egy kávét - Manuéla próbálta oldani a feszültséget, ami a démon és a látó között nagyon is érzékelhető volt.

Niana feldúltan rohant ki a lakásból, majd a járdaszélén megállt, és próbálta szabályozni zakatolt szívverését. Legbelül dühöngött, és ideges volt az anyjára, mert a házába hozott egy démont! Egyszerűen nem bírta felfogni, hogyan tehette ezt meg vele, hiszen ismeri a múlt történetét.

- Hali, szomszéd! Mi újság? - szegődött mellé szinte a semmiből.

A fiú szája a füléig ért a vigyortól, majd miután észrevette morcos arcát, azonnal elkomolyodott.

- Látom, szar napod volt - kezdte - Nincs kedved velem jönni?

- Bocs, de nem érek rá!

- Ó, most akkor az egész világra haragszol? - kuncogott.

Niana végig vezette a tekintetét rajta: aranybarna szemeiben sok volt a fájdalom, hiszen az apja alkoholista, és megkeseríti az életét. Mogyoróbarna, rövidre vágott frizurájából már kikoptak a hetekkel ezelőtt belefestett ezüst tincsek, és a farmere a szokásosabbnál is szakadtabb volt.

- Tudom, hogy haragszol rám... - sóhajtott fel.

- Ahogy mondod! - bólogatott hevesen. Néhány hete még ez a fiú lejáratta őt az utcabeliek előtt, most meg barátkozni akarna vele?

- Ó, úgy látom elkészült a virágoskert - állapította meg.

- Adam, mi a fenét akarsz tőlem? - Így is dühös volt, és nem hiányzott, hogy felidegesítse magát ennél is jobban.

- Unatkozom - válaszolta - Menjünk el a "NeonKing"-be, és pörögjünk fel kicsit! - biztatta. - Augusztus van, az istenit!

Tetszett neki az ötlet, és mégis miért ne tehetné meg? Hiszen az anyja sem kérdezte meg tőle, hogy meghívhat-e egy démont a házukba! Niana úgy érezte, majdnem egy cipőben jár a fiúval, hiszen ő rá is magasról tesznek a szülei. Bár, Adam semmit sem tud róla, de talán ez így is van jól.