Az utolsó látnok (Próba Verzió)

Negyedik rész

  

    Kora reggel, hangos neszre ébredt fel és arra, hogy a nap fénysugarai az arcát melegítik. A hang, a nappaliból jött: Manuéla porszívózik, ami egy héten csak egyszer történik meg, szombaton.

    Fáradtan és lustán kelt ki az ágyából, majd a tükörbe nézett, és olyan érzés fogta el, mintha az a lány, nem is ő lenne! Hanyagul érezte magát, pedig pár hónappal ezelőtt nagyon is odafigyelt magára. A tükör szélein lévő fényképekre pillantott, melyek a legszebb eseményeket vetítik elé, amit az anyjával élt meg az elmúlt évek során. Az anyján kívül senkije nincs! Sosem volt egyetlen igaz barátja sem, vagy legalább olyan, akinek szüksége lett volna rá, ha kellett.

    A haját hanyagul összegumizta, majd felkapott magára egy fekete leggingst, és egy fehér felsőt. Belebújt a papucsába, és csoszogva kisétált a folyosóra. Manuéla szinte magánkívül volt ahogy járatta a gépet ott is, ahol egyébként már kétszer felporszívózott. A frissen főtt kávé illata az orrán keresztül vezette a konyhába. Amíg nem iszik kávét, olyan mint egy élőhalott, aki nemrég kelt fel a sírjából.

    - Halkítsd le, kérlek! - kiabált fel hangosan, de az anyja nem hallotta. - Anya!

    Megelégelte azt a fülsüketítő hangot, és kihúzta az áramból. Manuéla dühösen felé fordult, és olyan gyilkos pillantásokat vetett felé, hogy Niana azt hitte, menten kinyírja a tekintetével. Hamar áram alá helyezte a gépet, majd fogta a kávéját, és kiment a teraszra. Az emberek fel-alá járkáltak, ami szokatlan volt a számára, hiszen az utca általában kihaltnak tűnik, és csak akkor járkálnak az emberek, ha baleset, vagy tragédia történt a városban. Ilyenkor százféleképpen le adják a drótot egymásnak, csak nem éppen úgy, ahogy valójában történt!

    - Szia, nem tudod mi történt? - szólította meg Adam-met, aki éppen a szemetet vitte ki. - Hahó, szomszéd! - szólalt fel újra, mert a fiú rá sem hederített.

    - Ó, bocs, csak nem vagyok túl jó hangulatomban! - válaszolt flegmán.

    - Talán haragszol rám?

    - Mert nincs okom rá?

    - Hát tudtommal, nincs!

    - Basszus Niana! Rohadtul ott hagytál az este, és még megkérdezed, hogy haragszom-e rád?! - akadt ki teljesen, majd megindult sebesen vissza a házba.

    - Ne haragudj, igazad van!- kiabált utána, de a fiú nem állt meg még annyira sem, hogy legalább a válla fölött átnézett volna.

    Bűntudata volt Adam miatt, de muszáj volt eljönnie onnan, hiszen a démon megakarta öni megint!

    - Gyomlálni kell - utalt a virágokra Manuéla.

    - Utálok gyomlálni! - vallta be neki. - Nem is tudom, miért kellett ennyi törperózsa ide. - mutatott a mindkét oldalon hemzsegő virágokra. - Még jó, hogy a bejáró utat nem ültetted be virágokkal. Bár azon sem csodálkoznék, hiszen a kocsidat is a kerítés mellett hagyod.

    - Aki nem szereti a virágokat, az rossz ember, ugye ezt tudod? - fonta össze karjait kecsesen és büszkén, majd mélyet szippantott a reggeli friss levegőből. - Szeretem a nyarat!

    - Én is, legalább ilyenkor nem kell tanulni, és lustálkodhatok egész nyáron szinte.

    - Mondtam már, hogy még az élettől is elveszed sokszor a kedvem?

    - Nem, de ezt megjegyeztem! - jelentette ki a fogai közül, majd megitta az utolsó korty kávét is, és visszament a lakásba.

    - Próbálom halogatni, de muszáj most ezt megbeszélünk - mondta, amikor utána eredt.