Csak egy CSÓK volt... [ Dylan O'Brien /Thomas Brodie Sangster ff]

Őszintén

Dylan szemszöge: 

Megcsókolni, megcsókolni,  megcsókolni....csak ez visszhangzik a fejemben. Bele iszok a sörbe. 

- Honnan veszed? - kérdem Thomasra pillantva. Felhorkant. 

-Ugyan kérlek, csak rád kell nézni. - azonnal átfut a fejemben, hogy mindenki számára ennyire nyilvánvaló volt, sőt mi több Tiff számára is? Thomas rám emeli tekintettét és mélyen a szemembe nézz. 

-Te..? - kezdem félénken a kérdést. A nézése megrémiszt. 

- Szeretem. De ő beléd szerelmes. - iszik a söréből. Én is iszok, de olyan érzésem lett mintha a korty a torkomon akadna. Nem tudom erre mit mondhatnék, viszont nem akarom, hogy eme beszélgetésünk szála meghaljon. 

- És akkor már is átadod a terepet? - nah jó ennél hülyébb kérdést is csak talán csak én tudnék még kérdezni. Thomas végre elnéz rólam és újra a sötétséget kezdi bámulni. 

- Azt akarom, hogy boldog legyen, ha ehhez te kellesz, akkor legyen... Megkap. - szavai lemondottságról beszélnek. Rosszul érzem magam tőle. Megint iszik. 

- Veled mi lesz? -  a száját lebiggyeszti és a fejét kezdi rázni. 

- Nem igazán tudom még. A városból elmegyek utána meg amit az élet hozz. - vonja meg vállát. 

- Miért akarsz elmenni? - iszik. Én is iszok. Nagyot nyel és rám sandít. 

- Nem akarok, de nem marathatok. Bár jobban belegondolva lehet jobb is ha nem maradok. - ismét kortyol. 

- Menekülnöd kell? - kérdem félszegen. 

- Olyasmi....- kivárok és remélem, hogy folytatja magától.  

A tücskök ciripelnek és  baglyok is huhognak. Minden mondja a magáét, kivéve őt, aki láthatóan az ivászatba temetkezik. A cipőm orrát kezdem vizsgálni. 

- Az építkezésen történtek miatt? - ha magától nem mondja, próbálom kitalálni. 

- Nem. - válaszolja kurtán. A következő kérdésen agyalok. A számat kinyitom, de még nem tudom mit mondjak.