CHEUFFEUR (Kpop FF) - BEFEJEZETT

2. Nap - Gurul a kerék

- Igen - kurtán bólintott egyet - Ők azok. Megjöttünk. - húzta széles mosolyra a száját, és a kis csoport fiú felé fordulva integetett, hogy a jó irányba jöjjenek. 

Nem telt bele két perc, és mind a heten ott álltak előttem, teljes életnagyságban én meg hirtelen azt sem tudtam hova kakiljak. 

- Srácok, ő lesz a mi emberünk. - mutatott rám Sejin menedzser mosolyogva. 

- Helló - integettem nekik mosolyt erőltetve magamra. 

Hálát adok az égnek amiért ma baseball sapkát vettem fel.Legalább nem látják a hülye  fejem premier plánból. 

- Üdv. - intettek mindannyian.
 
Elsőre kedvesnek tűnnek, bár ismerjük a mondást: Nem minden arany ami fénylik. 

- Akkor, ha nincs más tennivalónk, amondó vagyok, hogy cuccoljunk és menjünk a Követségre. - böktem a hüvejkesemmel a hátam mögött lévő Transporterre. 

- Jó ötlet. - helyeselt Sejin menedzser. - Fiúk, ti szálljatok be, mi pedig bepakolunk a csomagtartóba. 

- Oké főnök. - bólintott Namjoon, és meg is kezdték a beszállást. 

Én a csomagtartóhoz mentem, beledugtam a kulcsot a zárba, majd felnyitottam azt. 

- Menedzser úr, kérem szálljon be ön is, gyorsan megleszek a rakodással. - de mintha süket fülekre találtak volna szavaim, ő megragadott egy sporttáskát, és már be is vágta a csomagtérbe. 

- Nem fogom hagyni, hogy egyedül csináld meg ezt. - válaszolt komolyan, miközben egy újabb csomagért nyúlt. 

- Menedzser úr, miért van olyan érzésem, hogy maga alábecsül engem? - ragadtam meg én is egy csomagot, közben mosolyogva Sejinre néztem. 

- Valóban így lenne? - mosolygott vissza rám, miközben a csomagok egyre csak fogytak. 

- Nézze, naponta több ezernyi rakományt pakolok ki és be ebből a járműből, és mellé száz ezer kilómétereket is levezetek, ha kell. Kérem, szálljon be a kocsiba, én pedig ezt itt megcsinálom. Meglátja , seperc alatt készen leszek! - győzködtem őt, mire nehezen, de beadta a derekát, és beült az egyik hátsó ülésre. 

Hátrébb léptem egy pillanatra, hogy szemügyre vegyem a csomagok elosztását, és akkor láttam meg, hogy egyáltalán nem lesz jó úgy, ahogy van, ezért mindent kipakoltam, és újra elrendeztem. Az utolsó kis táska után ismét megnéztem az összképet, és elégedetten csaptam össze a két tenyerem, majd lecsaptam a csomagtartó ajtaját, kulcsra zártam, és a volán felőli ajtóhoz mentem. Egy szempillantás alatt bevágódtam a kormány mögé, kulcs az indító panelbe, indítás, kuplung taposás és egyes sebességbe kapcsolás, kézifék kienged, és indulás.

- Menedzser úr, van konkrét időpontjuk, hogy mikorra várják önöket a Követségen? - néztem a belső visszapillantó tükörbe, hátha elkapom a tekintetét.

- Óh, igen, egy pillanat - matatni kezdett a zsebében, majd előhúzta a telefonját - meg is van. Fél egyre várnak minket.

- Köszönöm.

Annyira lekötött a vezetés, hogy nem is figyeltem, kinek jutott az anyósülés, és a kettő közötti hely.Véleményem szerint jobb lett volna, ha a menedzser ült volna elöl az egyik helyen, plusz egy tag, a többiek pedig hátra. Biztonsági okokból a hátsó ablakok üvegét lecseréltettem sötétített üvegekre, hogy a kíváncsi szemeket távol tarthassa bármi nemű portékától, árutól, vagy éppen a benne utazó személyektől.

Pirosat kaptunk, így volt időm oldalra fordulni, és szemügyre venni a mellettem ülő alakokat. Mint kiderült, a két legidősebb foglalta el az első sort: Namjoon és Jin. A visszapillantó tükörből láttam a többieket, némelyikük fülessel a fülében, az üvegnek nekidőlve pihent, másikuk a telefonjával volt elfoglalatoskodva, de olyan is akadt, aki Budapest nem éppen csodálatos épületeit pásztázta, melyeket már elszínezett a rengeteg kipufogógáz. 

Még mindig nem akarom elhinni, hogy tényleg itt vannak, a kocsimban ülnek, és nálam lesznek pár napig. Csípjetek meg, tuti álmodom! 

Utunk a Követségig csendesen telt, senki nem szólt egy szót sem. Gondolom elfáradtak a hosszú út alatt, és nem hiányzott nekik még legalább két és fél óra autókázás, meg a bejelentkezés a Nagykövetségen. 

Lassan fordultam be a felhajtóra, és egészen a bejáratig gurultam. Gyengéd zökkenéssel álltam meg, mire a szunnyadó egyedek is felkapták a fejüket, majd elkedtek kikészálódni az utastérből. 

- Menjenek csak, már várják önöket. - intéztem mondandóm Sejin menedzser felé, aki éppen becsukta a hátsó ajtót.

- Te nem jössz? - nézett vissza rám , összetett arckifejezéssel. 

- Csak leparkolok a személyzeti parkolónál, és megyek önök után. - mosolyogtam rá, és már adtam is a gázt, hogy arrébb guruljak. 

Pár perc múlva már a hallban voltam, és kerestem a többieket, amikor egy ismerős hang csapta meg a fülemet. 

- Tins, hát itt vagy! - rohant felém Angi teljes sebességgel, fülig érő vigyorral a képén. 

- Én is örülök, hogy látlak Angie! - zártam karjaimba barátnőmet. 

- Most vannak a Nagyfőnöknél. Gyere, neked is ott a helyed! - húzta meg a karom. 

- Biztosan ott kellene lennem? - vágtam aggodalmaskodó fejet. - Nem hiszem, hogy rám tartozik, amiről ott szó van... 

- Ugyan már Tins! Ugyan annyi jogod van ott lenni, mint az itt dolgozók közül bárkinek! 

- Inkább itt megvárom őket Angi. Oké? - vetettem jelentőségteljes pilantást a lányra, aki vonakodva bár, de végül egyetértett velem. - Nem hiányzik, hogy rájöjjenek, ki vagyok. 

- Rendben van. Akkor majd a héten hívlak, most mennem kell. Szia Tins! - ölelt át újra kedvenc barátnőm, és már ott sem volt. 

Hihetetlen ez a csajszi. - fújtam ki egy kisebb adag levegőt vigyorogva. 

A Követség hallja valami eszméletlen nagynak bizonyult, pedig már számtalanszor jártam benne. Mindig is lenyűgzött a stílusa és a nagysága. Szórakozottan néztem a plafonon ékeskedő díszfestést, amikor valaki megbökte a vállam. 

- Tina, most tudtuk meg, hogy nálad fogunk vendégeskedni, amíg itt töltjük ezt a pár napot. - mondta a menedzser. 

- Nos, igen... valahogy úgy - hajtottam le a fejem. 

- Akkor ne ácsorogjunk itt, hanem induljunk! - bátorodott fel Sejin, amin meglehetősen meghökkentem. Olyan izgatott lett, mint egy kisgyerek akit vidámparkba visznek. 

- Remélem nem valami kis porfészekhez visz el minket... - morgott egyet Yoongi az orra alatt koreaiul. Szegény nem tudhatta, hogy értem amit mond. Mindegy is, ráhagytam a dolgot, annál nagyobbat fog nézni, ha odaértünk. 

- Már hozom is a kocsit. 

A lehető leggyorsabban összeszedtük magunkat, és kigurultunk a Követség portájáról, aztán utunkat egyenesen hozzám irányítottuk. 

- Ha éhesek, a mögöttem lévő tárolóban találnak ételt és vizet, nyugodtan fogyasszák el. 

- Köszönjük! - bólintott Sejin, és kivette a dobozokat, majd szétosztotta a fiúk között, akik szó nélkül megették a kaját. 

Ezek szerint jól választottam volna? Remélem ízlett nekik... 

Addig is a magam szórakoztatására mondogattam magamban a következő, jól ismert kis mondókát, hogy addig se lankadjon a figyelmem: 

Gurul a kerék és meg nem áll, meg nem áll, meg nem áll ...

2018.04.02.