Prológus

319 33 2
                                    

Néma csend volt. Nem hallotta a szél zúgását, az evezők vízbe csapódását, a nézők buzdítását. Kizárt minden hangot, csak a karjai ritmikus mozgására és az evezők tapintására koncentrált a tenyere alatt.

Bal, jobb, bal, jobb. Egyenes hát. Mély levegő. Újra.

Az idő elmosódott, ahogyan a táj is. A látása a még 50 méterre lebegő bójákra szűkült, amik a célt jelezték, és egyben a győzelmét is.

Már csak 30 méter. Akár lassíthatna is, hiszen az utána evezőnek már esélye sincs behozni a lemaradását, nincs olyan közel, de az nem rá vallana. Nem is amiatt, hogy büszkévé tegye az edzőjét, amiért a végéig kitartott, és nem is a hatalmas tét miatt, miszerint ezzel a győzelemmel esélyesen indulhatna az idei olimpián, hanem maga miatt.

Ha egyszer belekezdett valamibe, szerette abból mindig kihozni a maximumot. Akadozó lélegzet és sajgó végtagok ide vagy oda. Na meg persze imádta, amit csinál.

A kajak sebesen hasított át a célvonalon, ezzel elhozva a győzelmét.

Megcsinálta! Amint realizálódott benne, egy széles vigyor keretezte a csillogó szemű fiú arcát. A fejét a part felé fordítva keresni kezdte edzője tekintetét, amit amikor elkapott, hitetlenkedve, de mégis jókedvűen felnevetett. A fiatal férfi vigyorát a parton nevetségessé torzította sírása.

Integetett a férfinak, aki viszonozta, majd a zsebéből előhalászott zsebkendővel trombitálni kezdett, ami még nagyobb nevetésre késztette a fiút.

Még mindig érezte az adrenalin hatását, a heves szívdobogását és azt a könnyedséget, ami ilyenkor eltöltötte. Soha nem akarta elfelejteni ezt az érzést, soha nem akarta feladni. Mégis kénytelen volt.

Látta az edzője arcán a változást, a boldogságból és büszkeségből félelem lett. Hirtelen minden felgyorsult. Egyre nagyobb lett a hangzavar, de nem tudta kivenni, mit kiabálnak. Az edzője hevesen gesztikulált, és mire rájött, mi történik, már késő volt.

- Vigyázz!

Még látta, ahogy az egyik kajak teljes sebességg egyenesen felé tart, majd már csak az ütközést érezte.



_________________________________________________________

Ez kajak fici!
Ha. Haha.

VeledWhere stories live. Discover now