- Haló? Hyung? - szólalt meg a vonal másik végén a keresett személy.
- Baekhyun-ah! Egy nagyon fontos ügyben kereslek - tért rá rögtön a tárgyra a férfi.
- Valami baj történt, hyung? - kérdezte aggódva Yixing egyetlen mentsvára, és az idősebb szinte látta a fiatalabb homlokráncolását.
- Úgy is fogalmazhatnánk... Baekhyun-ah, el kellene utaznom, és nincs más, akire rábízhatnám a fiúkat a táborban. Te vagy az egyetlen reményem.
- Hyung... Nem hiszem, hogy ez egy jó ötlet - habozott a fiú.
- Csak két hétről lenne szó, és nem is minden nap lennék távol. Nem kell mást csinálnod, mint felügyelned a fiúkat, hogy betartsák a napi tervet. Csak a szokásos edzői feladatok - amikor nem érkezett válasz, hozzátette.
- Kérlek, Baekhyun-ah, te lennél a megmentőm - a vonal másik végéről egy hatalmas sóhaj szaladt ki a fiú száján, mire Yixing elvigyorodott.
- Rendben, legyen. A holnapi vonattal indulok - adta be a derekát Baekhyun.
- Köszönöm, jövök neked eggyel! - lelkendezett Yixing, mire Baekhyun arcára egy halvány mosoly ült ki.
Még megbeszélték, hogy másnap az idősebb mikorra menjen ki Baekhyun elé az állomásra, majd Yixing századszorra is elismételte, mennyire hálás, mire Baekhyun halkan felkuncogott.
- Hyung, most már hagyd abba, nem tesz semmit. Holnap találkozunk!
- Akkor holnap, Baekhyun-ah! - nevetett a férfi is a vonal túlsó felén.
Baekhyun egy hangos sóhaj kíséretében tette le a telefont, de a mosoly az arcán maradt. Kicsit tartott a táborba való visszatéréstől, mégis nosztalgikus érzéssel töltötte el a gondolat, hogy újra láthatja a helyet. Amint hazaér a munkából el kell kezdenie pakolni, hogy másnap hajnalban már csak a cuccokat felkapva indulhasson is a vonatállomásra. Yixingnek ördögi megérzése volt, vagy csak ördögi nagy mázlija, hogy pont ma töltötte az utolsó napját a cégnél, mint kisegítő. A nyári szünetből maradt egy hónapot pedig a semmittevés helyett így legalább hasznosan tölti majd.
Baekhyun az órára pillantott. Már csak fél óráig kellett bent lennie, és a munka nagy részével már végzett. Akár most is elkezdhetné írni a listát, nyugtázta magában egy vállrándítással, ahogyan papírért és tollért nyúlt. Papucs, két törülköző...
❇❇❇❇❇
A vonat hangos csikorgással futott be az állomásra. Baekhyun a bőröndjét maga után húzva lépkedett le a vonat lépcsőjéről, vigyázva, nehogy utána szaladjon a nehéz csomagja. Amikor biztos talajt ért a lába, és a gurulós bőröndje is, céltudatosan és a járást jól ismerve indult el az északi kijárat felé. Nem kellett sokat mennie ahhoz, hogy egy vidáman integető alak elé ne siessen.
- Hyung! - vigyorodott el Baekhyun, ahogy a férfi az ölelésébe vonta.
- Mióta vagy itt? - motyogta a pólójába.
- Úgy egy negyed órája. Nem akartalak megváratni, és különben is már nagyon látni szerettelek volna! - szorongatta meg még jobban szegény fiút, aki már így is levegőhiánnyal küszködött.
- Hyung, megfulladok!
- Oh, bocsi bocsi - engedett a szorításán Yixing, majd felborzolta a fiú haját, aki erre csak lebiggyesztette az ajkát.
- Na, ne légy ilyen kis durci! - nevetett Yixing, és ezúttal Baekhyun arca került terítékre, ahogyan a férfi kétoldalról húzni kezdte.
- Hyung!
- Jólvan, jólvan. Gyere, menjünk. Ezt viszem én - vette el Yixing a bőröndöt, és indult el a parkoló felé. Baekhyun mosolyogva követte. Tényleg jó volt itt lenni, és neki is hiányzott már Yixing.
Az autóút kellemesen telt, a férfi gyorsan vázolta a helyzetet a táborban, Baekhyun pedig beszámolt arról, hogy mi minden történt vele, amióta utoljára találkoztak. Az utolsó métereket viszont néma csendben tették meg. Baekhyun az ablaküvegnek dőlve pásztázta az erdei utat, ami egy régi, faházakkal teli kis tisztásra vezetett. Yixing a főház mellett parkolt le, ami a nem olyan messze húzódó folyóra nézett. Baekhyun már a kocsiban hallotta a folyó zúgását, és a hang hallatán jóleső bizsergés járta át a testét, mégis minél tovább ült ott, annál szomorúbbnak érezte magát.
- Minden rendben? - Yixing aggódó tekintetére Baekhyun csak egy halvány mosollyal tudott válaszolni.
- Menjünk.
Először lepakolták Baekhyun bőröndjét Yixing szobájában, majd együtt elindultak a tábor technikusához, hogy lejátszassák azt a rémes zenét, ami a táborozóknak a gyülekezőt jelezte.
- Igazán lecserélhetnéd már ezt a borzalmat - fintorgott Baekhyun, ahogy a hangszórókból kissé recsegve szóló dallamot hallgatta.
- Most mondd, hogy nem nosztalgikus - állt fel a tábor közepén felállított kis színpad-szerűségre a férfi. A fiúk lassan gyülekezni kezdtek, és egyre nagyobb tömeg formálódott előttük. Baekhyun nem gondolta volna, hogy még most is ennyien járnak a táborba, hiszen már elég öreg és kissé lepukkant a hely, mégis örült, hogy Yixing továbbra is sikeresen vezeti. Kár lett volna érte.
Amint elhalkult a zene, Yixing belefogott a mondandójába. Ahogy egyre közeledett a lényeghez, Baekhyun úgy lett egyre idegesebb. Mi van, ha nem fognak örülni neki? Vagy ha nem jól végzi majd a dolgát?
Nem sok ideje maradt ezeken a dolgokon rágódni, ugyanis Yixing már át is adta a helyét a kis emelvényen. Hirtelen zúgolódás támadt, amint felállt a pódiumra. Látta, hogy a legtöbben csodálattal és hitetlenkedve nézik, ahogy a szemükben felismerés csillan.
- Byun Baekhyun vagyok, remélem jól kijövünk majd egymással! - mutatkozott be a sok mosolygó arcnak. Talán mégsem lesz olyan rossz ez a két hét. Ez a gondolata azonban nem tartott tovább egy percnél.
- Yixing ezt nem gondolhatod komolyan! Pont Ő-t kellett választanod? - szólalt fel egy fiú a tömegből. Baekhyun felkapta a fejét és a tekintete találkozott a fiúéval, akinek a szeme szikrákat szórt. Baekhyun ledermedt.
- Chanyeol, stílus - figyelmeztette Yixing a felháborodott fiút.
- Egy szavad nem lehet ellene, te is tudod, hogy mit tett le az asztalra. Ha a távollétem alatt egy rossz szót is hallok felőled, akkor beszélni fogunk.
- Nevetséges - dörmögte az orra alatt Chanyeol, majd a szemkontaktust megszakítva hátat fordított, és utat tört magának a tömegben. A két barátja követte.
- Rendben, ennyi lett volna, köszönöm a figyelmet! - zárta be Yixing a kis gyűlést, majd lerángatta a még mindig mozdulatlan Baekhyunt a pódiumról.
