Lebuktatok (Szünetel)

13. rész

Louis szemszöge

-Oké, menni fog. -biztattam magam majd felnyitottam a borítékot.

Kivéve a papírlapokat, mert, hogy nem csak egy lap volt benne csodálkozva néztem a félébe hajtott irományt, hiszen Harryt soha nem láttam dalszövegen kívül mást írni. Féltem, hogy mégis mit rejtenek a sorok, hiszen már így is darabjaira hullott a szívem. Kételkedtem magamban, hogy végig tudom-e olvasni majd, de ha már idáig eljutottam, akkor innen már nincs visszaút. Miközben széthajtottam a papírokat egy kép csúszott ki belőle és a szőnyegen képpel lefelé landolt. Remegő kezekkel nyúltam felé, hiszen a hátoldalán Harry kacskaringós betűivel egy rövidke, de annál tartalmasabb mondat volt felírva, amit elolvasva a szívem egyből sajogni kezdett.

"Örökre szeretni foglak Louis Tomlinson!"

Megfordítva a képet egyből beugrott, hogy mikor is készült. Két héttel ezelőtt készült mikor itthon voltunk pár napot bezárkózva a házba. Egész nap csak pihentünk, filmeztünk, együtt voltunk, na meg persze a lepedőt gyűrtük. Elena akkor ki is volt ránk akadva, de mi mit sem törődve szavaival folytattuk a lustítást további két napig.

-Emlékszem erre a képre. -zökkentett ki merengésemből Elena. -Ezt én csináltam rólatok.

-Igen, emlékszem én is. -mosolyodtam el miközben a képet bámultam. Milyen boldog voltam még akkor. Most meg a poklok poklát járom.

-Lou. -tette kezét Elena a képet tartó kezemre. -A levél. -bökött másik kezemben tartott papírokra.

-Félek. -motyogtam.

-Nincs mitől. Itt vagyok veled. Bátorság Louis, bátorság. -próbált biztatni nem sok sikerrel. Erőt vettem magamon és a képet lerakva minden figyelmemet a papírlapoknak szenteltem.

Kedves Szerelmem!

Nem is tudom, hogy hívhatlak-e még így, de egyszerűen nem jut más megszólítás az eszembe. Ezt jól elszúrtam igaz? Egy idióta vagyok, amiért ezt műveltem veled sajnos már nem először. Most a világ legnagyobb barmának érzem magamat. Tudom, hogy ez kevés vigasz számodra, de hidd el kérlek, hogy így van. Gyűlölöm magam, amiért ilyen féreg vagyok és nem voltam képes eléd állni és megbeszélni a problémáinkat. Talán nem csináltam volna ezeket az ocsmányságokat, ha hajlandó vagyok veled leülni és megbeszélni. Pedig te könyörögtél nekem, de én nem akartam ezekről beszélni csak a szőnyeg alá söpörtem ezt az időzített bombát. És mekkorát robbant. Sajnálom Louis, tényleg szívből sajnálok minden egyes elkövetett hibámat, de talán nekünk nem ez volt megírva. Talán ennyit szánt kettőnknek a sors, pár év boldogságot és kész. Soha nem volt és nem is lesz még egy ilyen ember az életembe, mint te Lou. Soha!

........

Talán te már meg is találtad azt az embert, aki mellett leélheted az életedet és a világ legboldogabb emberévé fog téged tenni. Látod Louis? Én megmondtam, hogy oda van érted, de te elhessegetted még a gondolatát is. Pedig tisztában lehetnél azzal a ténnyel, hogy piszkosul jó pasi vagy. Remélem, most már elhiszed.

.......

Bárcsak visszaforgathatnám az idő kerekét, hogy nem kövessem el ezeket a hibákat, de nem tudom. Nem tudom, és ebbe belehasad a szívem. Azt hittem elmúlt ez az érzés, amit irántad éreztem, de rá kellett jönnöm, hogy soha nem tudlak kitörölni a szívemből. Beleégetted magadat és ez már örökre így marad. Lehet, találok majd valakit, akivel boldog lehetek, de az akkor sem lesz olyan, mint veled.

Soha nem foglak elfeledni Louis Tomlinson! Örökre szeretni foglak!

Csókollak. H

Mire végére értem a levélnek már sós könnyeim megállíthatatlanul potyogtak és egyre lassabban tudtam olvasni a könnyfátyoltól még nehezebbé téve az olvasást. Megbánt mindent, minden rosszat, minden hülyeségét, de már késő. Már nem tudok benne bízni így újabb esélyt se tudok neki adni. Főleg úgy nem, hogy már Jimvel vagyok. Neki kell esélyt adnom, hogy boldoggá tegyen. Harry elszúrta azt a rengeteg esélyt, amit minden megcsalásnál kapott. Ez volt az utolsó. Elszúrta. Talán igaza van és ennyit kaptunk a sorstól. Pár év boldogságot együtt. Örökre szeretni fog? Ó Harry, ha te azt tudnád, hogy én mennyire szeretlek. Jól mondta, vagyis írta, örökre. Ez így helyes. Talán egyszer kapunk még egy esélyt az élettől. Talán egy másik életben.
-Louis...jól vagy? -repített vissza a valóságba Elena aggodalommal fűszerezett hangja.
-Nem Elena, nem vagyok jól! Hogy is lehetnék ezek után?! -ordítottam a lányra a levelet felmutatva. -Sajnálom, ne haragudj. -kaptam észbe, hogy ő semmiről se tehet, mégis vele kiabálok.
-Semmi baj. Tudom, hogy megvisel ez az egész. -motyogta lehajtott fejjel.
-Kérlek, ne haragudj. Te vagy a legjobb barátom. -öleltem magamhoz hiszem már majdnem sírva fakadt ordításomtól.
-Itt meg mi folyik? -lépett be Jim, akit ezek szerint sikeresen felébresztettem ordibálásommal.
-Semmi Jim. Menj, feküdj vissza, én is megyek rögtön. -mondtam neki miközben könnyeimet törölgettem.
-De.....-kezdte volna.
-Kérlek, majd reggel elmondom. -vágtam a szavába.
-Rendben. -adta be a derekát és visszament a szobájába.
-Ezt rád bízhatom? -nyújtottam Elena felé a levelet. -Ha szeretnéd, nyugodtan elolvashatod. -tettem még hozzá.
-Vigyázok rá. -vette át a kék borítékot egy halvány mosollyal.

Sziasztok Babáim!💜

Meg is hoztam a kövit. Mit szóltok Harry leveléhez? Sajnálom, hogy nem az egész levelet írtam meg, de egyszerűen nem ment volna. Így is kínlódok, amiért külön vannak. Mondjuk ezt én írtam ilyenre😅 Na mindegy.😂 Viszont hamarosan változni fognak a dolgok és kicsit előre ugrunk az időben kb. 2 évet. Remélem izgultok már, hogy mi is fog ebből az egészből kisülni. 😉

Pussz. Edi😘