New Face • BEFEJEZETT

5

-Jooheon, te mégis mi a frászt csinálsz?-löktem el magamtól a kis akciója után
-Én...sajnálom, nem akartam, csak...
-Csak mi?
-Semmi-hagyott ott engem, majd be ment a Sistar dormba

Mi a franc folyik itt? Alig pár hete ismerjük egymást és megcsókol. Jesszus istenem. Levettem ebből, hogy kedvel engem, de még ilyet...
Inkább próbáltam elfelejteni ezt az egészet, és fél óra után kicsit kitisztultabb fejjel mentem be a többiekhez.

-Visszajöttem-sóhajtottam beljebb lépve a nappaliba
-Látjuk Minnie, látjuk-mondta Soyou, majd félrehívott engem, gondolom beszélgetni
-Na mondd, miért ilyen feszült Jooheon és te?-kérdezte, miközben a lábával a padlót próbálta rugdosni, több-kevesebb sikerrel
-Megcsókolt-böktem ki végre egy hosszas csend után
-És te, mit csináltál erre?-kérdezte kíváncsian
-Ellöktem magamtól, erre bocsánatot kért tőlem
-Hogy mi?-kérdezte már nevetve
-Jól hallottad, de én igazán nem értem, még csak talán 2 vagy 3 hete ismerjük egymást
-Jut eszembe, hol van most?-kérdeztem Soyoutól, bár nem mintha tudná
-Kihyunnal beszélget, amint nem látod egyik srác sincsen a nappaliban-mutatott az előbb említett részre
-Hogy én mekkora vaksi vagyok-csaptam a homlokomra
-Minnie, Soyou, gyertek gyorsan-szaladt felénk Bora a hálószobák irányából

Mi kapva az alkalmon Soyouval rohantunk ahogy csak tudtunk. Kár volt azon a rohadt ajtón benéznünk...

-Te rohadt állat, hogy merted megcsókolni?-ordított Kihyun torkaszakadtából, majd bemosott egyet Jooheonnal
-Hiszen te hagytad el, te barom!!-húzott be ő is egyet Kihyunnak
-Szerinted én akartam?!
-De még mennyire! Hiszen még te magad mondtad, hogy végre megszabadulhatsz tőle!

Ez az utolsó mondat egy hatalmas sebet szakított fel a szívemben. Fájt. Fájt ezt hallani.

-Te komolyan ezt mondtad?-kérdeztem meg-meg remegett hanggal Kihyuntól, aki egy pillanatra abbahagyta Jooheon megverésének ötletét
-Changmin, én nem úgy értettem...-kezdett bele Kihyun
-Akkor mégis hogyan kellene ezt a mondatot értelmeznem, te barom?!-kiabáltam már én is

Végül elrohantam onnan, majd a szobámba érve kulcsra zártam az ajtót és szó szerint beestem az ágyamba. Ezt is most kell megtudnom? Kihyun a legelejétől fogva még csak nem is kedvelt? Ilyen nagyon úsztam abban a bizonyos rózsaszín felhőben? Hogy lehettem ilyen bolond és vak?
Most hatalmasat csalódtam benne. Megint...

-Changmin, beszéljük meg...kérlek-mondta Kihyun az ajtón keresztül
-Menj innen
-Changmin, kérlek...
-Hagyj békén!
-De hadd magyarázzam meg
-Ezen már nincsen mit megmagyarázni, menj innen, látni sem akarlak-bőgtem el magam, megint

Nem hiszem el, hogy egyfolytában sírok. És megint ki miatt? Miatta. Hát persze, ki más miatt.
Miután jól kibőgtem magam, kinyitottam az ablakomat, hogy némi friss levegőt engedjek be a meleg szobába. Baromi meleg volt nálam, ezt nem tagadom, ezért jól esett az a kis esti, hűvös levegő, ami bejött. Kifejezetten felfrissültnek éreztem magam, de a düh az még mindig tombolt bennem. Legszívesebben felképeltem volna azt a bizonyos személyt, aki miatt mérges vagyok, de nem tehettem. Nem akarok ennyire lealacsonyodni. Miután eléggé lehűlt a szobám, legalábbis annyira, hogy még kellemesnek mondható, átöltöztem, majd a dalszöveges füzetembe elkezdtem írni. Kiírtam minden dühömet és bánatomat, amit magamban tartottam.
Mire végeztem, az ajtó túloldaláról mormogást hallottam. Tudtam, hogy csakis Kihyun lehet az ajtó túloldalán, így nem nagyon izgatott. Még mindig hihetetlenül csalódott és mérges voltam. Ezúttal egy egyszerű bocsánatkéréssel nem lehetett engem kiengesztelni.

-Changmin...-váltotta egy kicsit hangosabbra Kihyun a beszédét-kérlek, bocsáss meg...
-Mondtam Kihyun, hogy hagyj békén!

Az előbb említett személy hirtelen elhallgatott és helyette halk szipogást hallottam. Miez? Most meg elkezdett sírni? Nekem kellene sírnom, és nem neki.
Egy kicsit engedtem, így odamentem az ajtóhoz, leültem, majd a hátamat az ajtónak támasztottam. Hallgattam, ahogyan halkan sír. Én sem tudom, hogy miért, de hirtelen ötlettől vezérelve kezemet a kulcsra helyeztem, majd elfordítottam a zárban és résnyire kinyitottam az ajtót.

-Hé...most miért sírsz? Ez nem igazságos így. Most nekem kellene sírnom-mondtam neki halkan
-Changmin...én nem akartam...tudod mennyire 'ami a szívemen, az a számon' típus vagyok-szipogott
-Igen, jól tudom, de miért...
-Azt nem neked szántam...
-Akkor mégis kinek, hmm?-vontam kérdőre
-Akkoriban volt egy lány, aki folyton körülöttem legyeskedett, az a Violine, tudod...a vörös hajú
-De ő nem a barátnőd volt?
-Nem. Csak én voltam az új áldozati báránya. És féltékeny is volt rád, amiért velem lógsz...
-De nekem azt mondta...
-Tudom.
-De hát, akkor miért nem mondtál semmit?
-Azért mert nem akartam, hogy megtudd, hogy elhagyom az országot
-Mégis megtudtam
-Ne haragudj...
-Azért, mert itt hagytál és halálra sírtam magam?-nevettem el magam
-Végülis csak a legjobb barátomat és a legelső szerelmemet veszítettem el-nevettem még mindig
-Mit?-hallgatott el hirtelen
-Jól hallottad Kihyun-mondtam, majd pár percnyi csend után ismét bezártam magamra az ajtót
-Ne, Changmin, ne zárd be!-kezdett el dörömbölni Kihyun az ajtómon

Nem nyitottam ki neki. Inkább bedőltem az ágyamba, de nem sokáig élvezhettem a nyugalmat, mert kopogtattak az ablakomon. Na vajon ki lehett az? Hát persze, hogy Kihyun.

-Mondd-nyitottam ki az ablakot
-Bejöhetek?-kérdezte
-Nem.-mondtam, majd zártam volna be az ablakot, de ő hirtelen megfogta azt, így az meg sem mozdult

Egyszercsak Kihyun nekirugaszkodott, majd az ablakpárkányon felnyomva magát bemászott az ablakon, én pedig az ablaktól hátrébb lépve hatalmasra tágult szemekkel figyeltem őt, miközben egyre közelebb jön felém, majd hirtelen letámadja gazdátlan ajkaim.
Micsoda pocsék egy időzítés...

-------------
Nahát...készen is lettem az 5.résszel :D
Bocsánatot kérek a késésért, tegnap már 3kor elaludtam és fél 9kor nem volt lelki erőm folytatni amit elkezdtem, de hát most meghoztam az új részt, és remélem elnyerte a tetszéseteket ^^