New Face • BEFEJEZETT

14

[WONHO]

Miután Kihyunnak jól kimostam a fejét, őt otthagyva, visszamentem a srácokhoz, viszont Changmin, már nem volt ott. Idegesen beletúrtam a hajamba, és csak remélni mertem, hogy a bejárati ajtó előtt találom, de amint kinyitottam az ajtót, ő nem volt ott.

-Hol van Changmin?-kérdeztem a társaimtól, akik Changkyun kivételével mindannyian a TVt bámulták, de Shownu kivételével mindenki vállatvont
-Nem rég láttam kiviharzani az ajtón-felelt Shownu a kérdésemre
-Changkyun, gyere velem-mondtam a szobájából kifelé csoszogónak
-Mi? Miért?-szegezte rám tekintetét
-Changmin megint eltűnt-sóhajtottam
-Mi???!!-kiáltott fel
-Azonnal indulunk!-rohant vissza Changkyun a szobájába, gondolom felkapni egy pulcsit, mert ilyenkor már egy kicsit hideg van, rajtam pedig már eleve volt, mivel nemrég még Kihyunt dorgáltam

Miután Changkyun kirohant a szobájából, mindketten siettünk Changmin után.
Nem is kellett őt sokáig keresni, mert épp ekkor ment át a zebrán, ám amikor megláttam, hogy egy autó közeledik felé, megijedtem. Changkyunnal együtt rohantunk a zebra felé, ám mire odaértünk, már késő volt... Changmin elesett és az autó alá került.

-Kisasszony, jól van?-hajolt Changmin fölé egy férfi, de a lány nem válaszolt
-Gyorsan, hívja a mentőket!-kiáltottam, miután Changkyunnal odaértünk a baleset helyszínére

A férfi azonnal tárcsázni kezdte a mentősöket, akik 10 perc múlva ide is értek, és Changmint egy hordágyra tették. Borzasztóan aggódtam érte, hiszen, szinte a saját húgomként tekintek rá. Felszálltunk mellé a mentőautóra, majd bekapcsolták a szirénát és száguldottunk is a kórházba. Changkyunnal egy szót sem váltottunk az út alatt, mindketten az eszméletlen lányt figyeltük.

A kórházba érve elváltak útjaink Changmintól, így észbekaptam és rögtön hívtam Borát.

-Szia, van egy kis gond-szóltam bele a telefonba, miután Bora felvette azt
-Neked is szia, miféle gond?-kérdezte, mire én gyorsan elhadartam, hogy mi történt
-Jesszusom...LÁNYOK!!!!!!!!!!!! Megyünk a kórházba!-kiáltotta Bora
-Köszönöm, hogy szóltál, most leteszem, szia-köszönt el, majd meg sem várva, hogy én is elköszönjek kinyomta a telefont
-Elnézést, Önök Lee Changmin hozzátartozói?-kérdezte Changkyuntól és tőlem egy középkorú férfi
-Igen-válaszolt helyettem Changkyun, mivel én még mindig azon kattogott az agyam, hogy remélem nem esett komolyabb baja

...Esküszöm, ha Kihyun miatt volt...nem, nem lehet, már beszéltem a fejével, ez még azelőtt történt.

-Wonho, gyere-rázta meg Changkyun a vállam, majd elindult előre, gondolom Changmin kórterme felé

Feltápászkodtam az amúgyis kényelmetlen, narancssárga műanyagszékről, és mentem Changkyun után, a 113as „szobáig”. Miután a férfi, gondolom egy orvos volt, kinyitotta nekünk az ajtót, azonnal bementünk és Changmin ágyához siettünk, aki éppen az igazak álmát aludta.

-Mondott az orvos valamit, amíg én a gondolataimba mélyedtem?-kérdeztem Changkyuntól
-Csak annyit, hogy egy enyhe agyrázkódása van és egy kicsit megzúzódott a térde, de ezen kívül nincsen semmi komolyabb baja-felelte, én pedig bólintottam és leültem egy székre, ami Changmin ágya mellett helyezkedett el

Pár perc elteltével Changkyunnal egyszerre néztünk fel, mivel Changmin megmozdult, kezdett ébredezni.

[CHANGMIN]

Amint felébredtem, úgy éreztem, majd szétrobban a fejem. Borzasztóan fájt. De ahogyan kinyitottam szemeimet az egyik oldalamon Changkyunt, a másikon pedig Wonhot véltem felfedezni.

-Te bolond, tudod, hogy mennyire ránk ilyesztettél? Olyan béna vagy-szólalt meg mellettem Changkyun, mire csak kuncogtam egyet
-Valakinek bénának is kell lennie-nevettem
-Örülök, hogy jól vagy-felelte monoton hangon Wonho-tudod, mennyire aggódtam érted?!-kelt ki magából a srác
-Jól van, jól van, élek és virulok-borzoltam össze a haját

Nem sokkal később a lányok és a maradék fiú is megérkezett.

-Te hülye állat, hogy lehetsz ekkora béna, hogy a saját lábadban elesel? Mi van, ha egy kamion üt el és mondjuk nem negyvennel jön feléd, hanem nyolcvannal ha? Meghalhattál volna!-vonaglott felém Bora morcos arckifejezéssel, de a végén azért megenyhült-de azért örülök, hogy jól vagy-mosolyodott el, majd közelebb lépve hozzám megölelt

Miután mindenkitől megkaptam a napi adagomat, már csak Kihyun volt hátra... Még mindig mérges voltam rá, nem tagadom, de azért valahol meg is értem őt...azok a rohadt újságírók...

-Szia-túrt bele kínosan a hajába
-Szia-köszöntem vissza neki
-Hogy vagy?-kérdezte
-Hát...jól...amint látod...-válaszoltam
-Ne haragudj-mondta hirtelen

Nem haragszom...vagyis de...nem, nem haragszom...áh, nem tudom.

-Ha így nézel rám, nem tudok haragudni rád-gondoltam magamban, de amilyen marha vagyok mindig az ellenkezőjét mondom annak, amit gondolok
-De, haragszom rád, nem is kicsit-mondtam
-Bocsánat...ne haragudj...nem akartam, csak tudod...
-Tudom, Kihyun, tudom...már Changkyun elmondta nekem, de sokkal okosabb is lehetnél, nem kellene a hülye pletykás újságírókra hallgatnod, te is tudod, hogy mennyire ki tudják színezni a dolgokat-feleltem
-Többször nem teszem, nem fogok semmiféle jött-ment pletykának hinni-mondta Kihyun őszintén, legalábbis remélem, hogy őszintén
-Jól van, de ne várd el, hogy emiatt a karjaidba rohanjak...

------------

Ezóta és a kórházból való kiengedésem óta eltelt egy újabb hét. Minden újra visszakerült a régi kerékvágásba, a Kihyunnal való kapcsolatomat kivéve. Nagyon próbálkozik, hogy ismét mellette legyek, de nem, nem vagyok ilyen könnyűvérű nőcske. Harcoljon csak értem.

-Changmin, mikorra várható a következő dalod? Ahhoz kellene majd igazítani az MV készítését is.-szaladt felém a rendező
-Öhmmmm...két napot kérek és készen lesz-feleltem, majd bólintott, én pedig a táncterem felé indultam

Jézusom, hogy a francba fogok vele 2 nap alatt elkészülni??!! Már megint előbb cselekszem és csak azután gondolkozom...