Pixelekbe zárva

Idegenvezető egy főre

Egy olyan érzés fogott el, amit határosnak hittem a lehetetlennel. Félig meglepődve, félig sokkos állapotban ültem lovam hátán.
-Hallasz, Cristina? Minden rendben? -Zökkentett ki Alonso mély, lágy hangja.
-Igen, bocsi, csak elbambultam.-Próbáltam minél természetesebben válaszolni. Alonso kételkedően húzta fel egyik szemöldökét, meggyvörös ajkait összepréselte.
-Figyelj, Cristina! Látom rajtad, hogy valami nagyon nincs rendben. Nyugodtan mondd el, nem foglak kinevetni.
Elkezdtem a fiú orrát nézni. Most speciel ezen akadt meg a tekintetem. Semmi mitesszer vagy pattanás, bőrhibák sehol! Elképesztő. Nagyot sóhajtva kezdtem bele mondandómba:
-Úgy érzem, egy másik világból kerültem ide.-A számba haraptam, és reménykedtem, hogy nem egy lélekvándorlásos őrültnek néz.
Alonso csillogó szemei olyan nagyra nyíltak, látszott, hogy ilyen erősen még életében nem gondolkozott.
-Irány Elizabeth!-Utasított, s elindultunk Valedale-be.
Már léptem volna be a lószállítóba, de éreztem, hogy valaki megfogja a lovam kantárszárát, és szépen kivezet onnan.
-Ne szennyezd feleslegesen a levegőt! Valedale nincs olyan messze, vagy olyan jó lovas, hogy odáig simán ellovagolsz.-kacsintott Alonso.
Elindultunk Dundullból. Valahogy úgy éreztem, hogy nem lesz annyira egyszerű elérni úticélunkat, mint ahogyan azt hisszük. Mégis biztonságban éreztem magam a fiú mellett, és valahogy hangulatomtól függetlenül mosolyra görbül a szám, amikor megszólít.