Rabul Ejtve 2. évad

5. rész

*Szalai Ádám*

- És ti amúgy, hogyan keveredtetek össze? – kérdi Berci, és látom, ahogy Teó elmosolyodik.
- Hát miattam. – teszi fel jó magasra a kezét, mi pedig Bell-lel nevetni kezdünk.
- Várj, ti most nem vicceltek? – kérdi, és ránk néz, én pedig megrázom a fejem.
- Ádám egy csicska volt. De szó szerint, amikor megtudta, hogy mi történt az életemben, és miért vagyok olyan, amilyen. Éppen veszekedésben voltunk. Fogalma nem volt az életemről, mégis megcsókolt. Aztán ordítottam velem, majd az ajtót is rábasztam, és amit hozott csokrot, azt a kukába dobtam. – magyarázza Iza, én pedig kezemet átvetem a széktámláján.
- Aztán úgy hozta a sors, hogy a testvére mellé költöztem Heidelbergben, és ez a kislány játszótérre akart menni. De azért előtte felpofozott. – nevetek fel, és mindenki velem nevet, Teó pedig keresztbe fonja kezeit a mellkasa előtt.

- Megérdemelted. – mondja.
- Tudom szívem, tudom. Nagyon is megérdemeltem. – mosolygok rá, ő pedig bólint.
- De szerencsére, egész jól sült el, hogy hárman elmentünk egy játszótérre, míg Ádám és én beszélgettünk, Teó játszott. És miután jobban megismertem, rá kellett jönnöm, hogy nem is olyan faszfej, mint amilyennek hittem. – fejezi be Iza. Teó tátja a száját, és rájövök, hogy mi történt.
- Anya, rosszat mondtál. – nézek Bellre, aki egyből a szája elé kapja kezét.
- Basszus, ezt meg sem hallottad. – néz rá Teóra.
- Na mindegy. Ebből Anya már nem jössz ki jól. – mondja neki Teó, mi pedig már csak mosolygunk.
- Én mindenesetre örülök, hogy végre talált a fiam maga mellé valakit, aki nem csak gyönyörű, de okos is.

- Menjünk át a nappaliba. – mondja Anya, miután mindenki befejezte az étkezést. Mindenki átsétál a nappaliba. Iza időközben elkapja a kezem, és tudom miért. Mert nem hozta be a sétálóbotját, így nehezebben megy, és azt hiszem, már kezd fáradni is, és talán fájni is. Gondolkodás nélkül nyúlok először a derekáért, majd a lábait is felkapom, és mennyasszony pózban viszem a kanapéig, ahová leteszem. Amikor felnézek látom, hogy mindenki csodálkozva néz rám, de én csak meg vonom a vállam.
- Nahát, hogy te milyen rendes lettél. – mondja Vili, majd Bell-re néz elismerően.
- Mert tudom, hogy már fáj a lába. Látom rajta, de nem mondja, mert sem engem, sem titeket nem akar megbántani. – magyarázom.
- Akkor nyugodtan menjetek, és pihenjetek le. – mondja Anya, de Iza ellenkezni kezd.
- Én még nem akarok. Olyan jól érzem most magam, mint régóta nem. – mondja, majd Anyára néz. – Köszönöm.
- Jajj szívem, én köszönöm, hogy boldoggá teszed a fiam. – mondja, én pedig csak leülök Iza mellé, és megfogom a kezét.

- Biztos szeretnél maradni? – kérdem, de ő csak bólint.
- Teó még bírja. Elég ránézni. – mondja, majd vállamra hajtja fejét.
- Én nagyon bírom. – mondja Teó, és már ugrik is Berci nyakába. Elképesztő, hogy pusztán pár nap és pár óra alatt mennyire megszerették. Ahogy nézem őket, eszembe jut Csilla és az a kisgyerek. Előfordulhat, hogy tényleg az enyém? Négy – öt évesnek tippelném, és Csillával, már legalább 5 éve szakítottunk. De vajon tőlem van?

- Min gondolkozol? – kérdi Bell. – Olyan csöndben vagy. Fura.
- Tudom, mit mondtam. De ahogy ránézek Teóra, eszembe jut az a kisfiú Csillával. – magyarázom.
- Ki az a Csilla? – kérdi érdeklődve.
- A nő, akit láttunk ma. – felelem, és ismét Teóra nézek. Annyira hasonlított rám.
- Aha, beszélned kéne vele. – mondja, de érzem, ahogy feszültté válik. Nem akar ilyen témát hallani.
- Lehet azt kéne. – gondolkozom el. Fejét még mindig vállamon nyugtatja, ahogy felé fordítom fejem, látom, ahogy egyre lassabban és hosszabbakat pislog. Hamarosan el fog aludni. De legalább Teó ébren lesz.

- Állj, én lemaradtam. Mi van most Csillával? – kérdi Vili, én pedig ránézek, és felsóhajtok.
- Láttuk ma, és nem tudom, egyszerűen földbe gyökerezett a lábam, és szégyellem magam, mert tudom, hogy még ha nem is mondja, akkor is rosszul esett Bell-nek, hogy ő van mellettem, én mégis az exemet bámultam. De nem is ez volt a legrosszabb, hanem, hogy láttunk egy 4-5 éves kisgyereket, akit ölelgetett, és egyszerűen annyira rám hasonlított, mintha csak az enyém lenne. De az nem lehet, ugye? – kérdem, de ő csak rám néz szomorúan.
- Én is láttam már őket. – szólal meg halkan Zsani, majd Vikire néz.
- A múltkor felhívott Zsani, hogy nem-e iszunk egy kávét vagy valami, mert unatkozik és Berci sem ér rá. Úgyhogy kimentünk, és láttuk, amint fel- alá sétálgatott egy kisgyerekkel, és ha őszinte akarok lenni, és ne nevessetek ki, de még a shakem is kiköptem. Ugyanolyan, mint te. De egyszerűen nem mertük elmondani. Mondtad, hogy kezdenek köztetek alakulni a dolgok, és egyszerűen nem akartuk ilyennel elrontani. – kezd el Viki egyből magyarázkodni.

- Hogy mi? – emelem fel egyből a hangom, és Iza mozogni kezd mellettem.
- Miért kiabálsz? – kérdi, én pedig egyből megbánom, hogy felemeltem a hangom.
- Semmi baj, nyugodtan feküdj vissza. – mondom halkabban, és fejem Iza fejére hajtom. Pillanatok alatt szundít vissza, én pedig előveszem a telefont a zsebemből. Feloldom, majd csak bámulom a képernyőt.
- Nem tudom, mi lenne jobb, ha egyedül találkoznék vele, vagy ha Iza is velem lenne? – nézek fel vágül a többiekre.
- Én nem ismerem még őt. – mondja Viki. – De ha engem kérdezel, vele sokkal több mindent elbírsz. Ha vele vagy. Látszik rajtad, hogy mennyire függsz tőle. De. És ez egy hatalmas DE lehet, hogy őt nem úgy fogja érinteni. Mármint gondolj bele. Mi van ha csak megsebzed azzal, hogy elviszed és bemutatod az exednek? De lehet, hogy azzal is megsebzed, hogy már találkozol vele, miközben már régen más nőt szeretsz.
- Nem tudom, mi lenne a helyes. – motyogom, majd Anyára nézek, aki csak bámul rám.
- Tudod, én a helyedben, elmagyaráznám Izabellának, hogy miért akarok találkozni az exemmel, majd hagynám, hogy ő döntsön, hogy velem akar-e jönni vagy sem. Felnőtt nő, és már a természetéből és kisugárzásából is látszik, hogy mennyire intelligens. De hadd döntsön ő a saját sorsáról. – mondja, én pedig bólintok.
- Írok neki egy SMS-t azért. – mondom, majd névjegyzékemben megkeresem Csilla telefonszámát.

Ádám:

„Tudnánk holnap találkozni?"

Csilla:
„3-kor a megszokott helyen?"
Ádám:

„Rendben."

- Azt hiszem, ideje hazavinnem ezt a két jómadarat. – mondom, Teó pedig rám néz.
- Én még nem akarok. – mondja, de én csak megrázom a fejem.
- Honlap délután átjöhetsz. – mondom, ő pedig egyből bólint.
- De segítened kell. – mondom, majd felé nyújtom a kocsikulcsot. Ő egyből elveszi és érti, hogy miben kell segítenie. Elveszi a kulcsot, majd megfordul.
- Holnap jövök, ne aggódjatok. – mondja a két testvéremnek, én pedig elmosolyodom.
- Nem adok puszit senkinek. Majd beszélünk. Jó éjt. – mondom, majd magamhoz ölelem Izát, aki az ölelésembe fordul, és tovább alszik.