Rabul Ejtve 2. évad

6. rész

* Batik Izabella *

Idegesen túrok hajamba, miközben nem tudom, hogy mit húzzak. Hiszen mégis csak ez lesz az első találkozásom Csillával, aki történetesen Ádám exe. Nem is értem, hogy mentem én bele. Mármint persze, egy részem tudni akarja, hogy a kisgyerek, akit láttunk Ádám fia-e vagy sem, de a másik részem csak szeretné elfelejteni az egész balesetet, és azt a délutánt. Még csak most ébredtem rá arra, hogy szeretem Ádámot, és máris itt a veszély arra, hogy lehet hamarosan el is veszítem. Mi van ha tényleg az övé? Képes leszek rá máshogy nézni? És nem úgy mint, akiről tudom, hogy az exének az ivadéka?

- Kész vagy szívem? – sétál be Ádám a szobába. Szerencsére Teó már nincs itt, Berci elvitte már legalább két órája.
- Csak egy percet adj, hogy magamra kaphassak valamit. – sóhajtok, majd a szekrényben kezdek kutatni, amit Ádám töltött meg ruhákkal.
- Lassan mennünk kell. – mondja, majd átöleli derekam. – Biztos akarsz jönni?
- Igen. Inkább ülök ott veled, és társalgok az exeddel, mint hogy hagyjam, hogy egyedül menj. Rosszabb lenne itthon ülni a tudatlanságban. Mármint bízok benned, de benne nem. – sóhajtom, majd karjai közé simulok.
- Szeretlek. És csak ti számítotok. – mondja, majd puszit ad nyakamra. Veszek egy mély levegőt, majd kiveszek egy farmert meg sárga felsőt, amihez majd a sárga tornacipőm húzom. Gyorsan magamra kapkodom a ruhákat, és ránézek Ádámra.
- Felőlem mehetünk. – mondom, majd félve lépkedek utána, ahogy elindul a lépcsőn lefelé. Szorosan fogom a korlátot, mert rettegek az elkövetkezendő óráktól. Egyikünk sem szól a másikhoz, miközben bezárjuk az ajtót, és az autó felé vesszük az irányt.

- Hova megyünk egyébként? – töröm meg a csendet, amely már kezd kínossá válni.
- Majd mindjárt megtudod. Szép az a hely, csak nem akartalak ide elhozni, mert rá emlékeztet, és nem lett volna fair veled szemben. – mondja, majd jobb kezét összekulcsolja a kezemmel. Lenézek rá, és hiába fog el a bizsergés érintése nyomán, ez most másmilyen. Érzem. Olyan, mint akinek fájdalmas lenne, hogy a férfi, akit szeret összekulcsolta az ujjaikat. Csak bámulom, és észre sem veszem, hogy ismét folyni kezdenek a könnyeim. Érzem, ahogy egy hideg könnycsepp a kézfejemen landol, majd szinte, mint aki az életéért fut, tovább is szalad lefelé, majd a lábamon lévő farmer beissza. Követem a vonalát, de ott megszűnik sajnos. Tekintetem az ablakon túl lévő tájra fordítom. Hátha megtudom, hogy hol vagyunk és hová mehetünk. Tekintetem egyszer csak a várra téved, és meglepődők, amikor látom, hogy Ádám befordul a parkolóba. Ide hozta volna mindig Csillát? De hiszen az egyik kedvenc helyem. De akkor hogy lehet, hogy sosem találkoztunk? Kár már a múlton rágódni, az a fontos, hogy most itt vagyok vele, és találtam magam mellé valakit, aki nem Máté és mégis elvisel. Szeretem Ádámot, de azt hiszem mindenki így van. Mindenki fél egy kicsit találkozni a másik exével. És tudom, hogy akkor sem lenne jobb a dolog, ha még sem mennék. De egyszerűen nem tudom megtenni. Muszáj megismernem. Muszáj, hogy lássam milyen, hogy Ádám bemutathasson, mint az új barátnőjét. Nem tudom miért mentek szét, csak annyit tudok, hogy Ádám maga alatt volt, de már nem emlékszem mit mondott Zsóka, amikor Ádámról veszekedtünk.

- Merre menjünk fel? – néz rám, amikor kiszállunk az autóból.
- Lépcső. Minél több időnk legyen. – mondom, majd összekulcsolom kezeink. Furcsa, mindig elkap az a bizsergető érzés, amikor csak a másikra vágysz. Csak őt akarod magad mellett tudni. Fura megint ezt érezni. Előveszem telefonom, majd megnyitom az üzeneteim.

„ Találkozzunk este! Szükségem van rátok! xx"

Írom az sms-ben, majd elküldöm Zsókának, Petrának, Vikinek és Boginak is, Bence barátnőjének. Még két percig tanulmányozom az üzeneteim, amelyekben megbeszéljük, hogy hol legyen az a tali. Aztán Ádámra koncentrálok, aki a lépcső tetejéről figyel.

- Minden rendben? – kérdi, amikor mellé érek.
- Persze. Csak este kimegyünk a lányokkal. – mondom, majd ismét ujjai közé csúsztatom sajátjaim.
- Oké. Menjünk. – mondja, majd tovább indul, engem is magával húzva.

Egy húsz perc, amíg az összes lépcsőt megmásszuk. Amikor felérünk, egyből megfordulok, és Budapestet nézem. Gyönyörű a város, és mindene. Megérzem Ádám kezeit a derekam körül, de nem nézek rá, és nem is fordulok meg. Csupán kezem teszem kezére. Nézem, ahogy az otthonom valahol a távolban fekszik, mégis megnyugvás tölt el, hiszen nem csak a házat érzem otthonomnak, hanem az egész országot. És tudom. Érzem, hogy Ádámnak is ez az otthona, még ha nem is itthon focizik. Annyi autót látok, hogy már a szemem is káprázik, és valószínűleg többet látok, mint kéne. De nem érdekel. Eszembe ötlik, hogy az autósoknak vajon hány százaléka van tisztában azzal, hogy mennyire gyönyörű helyen is lakik? Vagy csak én vagyok ilyen?

- Minden rendben? – kérdi Ádám a mai napon már sokadszorra.
- Persze. Csak nem szoktam hozzá, hogy a barátom volt barátnőivel találkozzak. – mondom, majd csak bámulok magam elé. Mi van, ha Ádám rájön, hogy szereti? És engem elhagy? Mi van, ha ismét maga alatt lesz, mert eszébe jutnak a rég történt események? Mi lesz, ha unszimpatikus lesz? Mármint most is az, de még inkább. Vajon képes leszek nem megütni? Tudom magamról, ismerem a lelkem, a testem és a szívem. Tudom, hogy ha úgy fog viselkedni akár velem, akár Ádámmal, nem fogok tudni uralkodni magamon. Beszívom a levegőt. Újra és újra. Majd megfordulok, és megragadom Ádám felsőjét, majd magamhoz húzom, és csókot nyomok ajkaira.

- Nagyon szeretlek. – suttogom aztán szájára.
- Én is szeretlek. – mondja, majd még egy puszit ad.

- Menjünk. – mondom, majd kéz a kézben indulunk tovább. Egyből kiszúrom a nőt, akit pár napja láttam a kórháznál. Mosolyog. Még messziről is meg tudom állapítani, hogy mosolyog. Ám amikor meglát engem is Ádám oldalán, mosolya egyből lehervad. Nem nézelődők, mint máskor. Szemeim szorosan tartom a nőn, aki valószínűleg tönkre fog minket tenni. Amikor mellé érünk feláll.

- Nahát, micsoda meglepetés, hogy írtál. – mondja, majd egyből arcon puszilja Ádámot. Kezeim ökölbe szorulnak. Ádám is megérzi idgességem, így egyből a derekam karolja át inkább.
- Csilla, hadd mutassam be a barátnőm. – mondja, én pedig kezem nyújtom felé.
- Batik Izabella.
- Jánocsik Csilla.