Going to be a Teen Mom

~Nevermore~

   Másnap a telefonom rezgésére keltem fel. William volt az. - Mit szeretnél? - ezek után nem volt kedvem annyira vele beszélni.
- Neked is szia. Csak megszeretnélek kérni, hogy add vissza a pólóimat. - vágta hozzám érzéketlenül.
- Nem gondolod, hogy majd még én megyek el hozzád? Ha kell eljössz értük. - mit gondol ez? Hogy majd még én legyek a kedves, meg a mindent elnéző? Nagyon elhiszi...
- Jó, elmegyek. 20 perc múlva ott legyél az ajtóban! - és lerakta a telefont. Már ne haragudjon, de nem vagyok a kutyája. Ahh nem is érdekel már. Összecsomagoltam egy olcsó szatyorba a holmijait, és leraktam az ajtóba. Minél hamarabb túl leszünk ezen, annál jobb lesz. Ha ennyire nem képes felelősségteljesen viselkedni, akkor hagyjon békén, de nekem ne jöjjön majd könyörögni, mert nem fog meghatni. Igen, tudom, mindkettőnk hibája, de én vállalom a következményt.

   Csöngettek. Odaszaladtam az ajtóhoz, és köszönés nélkül a kezébe nyomtam, a teli szatyrot. - Nincs több? - kérdezte.
- Ne aggódj, nem kellenek a cuccaid. Jobb lesz azok nélkül. Jut eszembe..szüleidnek elmondtad már? - vontam fel a szemöldököm.
- Nem.
- Jha, és mikor óhajtod bejelenteni nekik, hogy lesz egy gyereked? - kérdeztem cinikusan.
- Nem fogom. Úgyse vagyunk már együtt, nem fognak látni téged, nem fogják látni, hogy valami nem stimmel, és ajánlom neked, hogy ne szólj nekik. - mondta fenyegetően.
- Jaa most meg kellett volna ijednem? Bocsi - nevettem. - Tudod mit? Vidd már a cuccod, és tűnj innen! Nem vagyok mostantól kíváncsi rád. Te pedig ne legyél majd a gyerekedre.
- Nem kell aggódni, nem fogok. Heló! - azzal becsaptam az ajtót, és felvonultam a szobámba. Letéptem az összes közös képünket a falról, es kidobtam a keretezett képünket is. Soha, de soha többet nem akarom meglátni.

   Elmondtam anyának, ezt az egész dolgot, hogy végeztem Williammal, mert egy seggfej. Ha most így áll hozzá, később is így legyen. Én vissza nem fogadom az ezerszázalék. Anya megölelt, és mondta, hogy ő mellettem lesz, bármi történjen. Felhívtuk a nőgyógyászt, és kértünk időpontot vizsgálatra.

*** 2 NAP MÚLVA ***

- Jöjjön be! - szólt kedvesen az asszisztens. Olyan volt, mintha a fogorvosnál lettem volna. Beléptem és annyira féltem. Anyukám kint várt. Kèrdezgette az orvos, hogy mi a panasz, hogy voltam-e fiúval, mikor stb... aztán miután válaszoltam az összes kérdésre, megvizsgált, és megállapította, hogy valóban terhes vagyok, de még nagyon az elején vagyok. - Mik a tervek? - ült le a doki az asztalhoz, és összekulcsolta a kezeit.
- Megszeretném tartani. - kimondva, így, egy úgymond idegen embernek..annyira fura volt.
- Édesanyja tudja?
- Igen. - válaszoltam magabiztosan.
- Remek, akkor behívná? - kedves volt, de mégis nagyon hivatalos. Behívtam anyát, aki az asztal mellett megállt, és az orvost pásztázta.
- Ahogy értelmeztem, maguk ezt már megbeszélték. - fordult anya felé. - tehát a következő teendő: várunk a második trimeszterig, tehát a tizenkettedik hétig, és akkor elküldjük a lányát ultrahangra. Addig pedig javasolnék pár terhes és magzatvédő vitamint. - felírt egy pár fajtát, ami szerinte jó, hogy váltsuk ki amelyiket gondoljuk a gyógyszertárban.

Elmentünk a gyógyszertárba, megvettük a vitaminokat, és mivel otthon találtuk apukámat, ezért elmondtuk neki is, mi volt ma. Még mindig láttam rajta, hogy csalódott bennem.. felvonultam a szobámba, és elintéztem a dolgaimat. Lehuppantam az ágyamra, magam elé helyeztem a laptopom, és böngésztem. Aztán hirtelen eszembejutott, hogy William szülei nem is tudják, pedig joguk van hozzá, mégiscsak a fiuk gyereke. Felmentem Facebookra, és megkerestem az anyukáját..