Leírás: "Futok. Rohanok előre, valami mély ösztöntől vezérelve, pedig tudom, hogy értelmetlen. Nem tudok elmenekülni, nincs hova. Nincs miért. Mégis menekülök. "
Jellemzők: Egyperces, Sötét,
Korhatár: 18
Figyelmeztetések: Felkavaró tartalomFutok. Rohanok előre, valami mély ösztöntől vezérelve, pedig tudom, hogy értelmetlen. Nem tudok elmenekülni, nincs hova. Nincs miért. Mégis menekülök.
Karok ragadnak meg, hideg, véres kezek rántanak magukhoz. Vergődöm a szorításban, mint valami csapdába esett állat. És az is vagyok. Én vagyok most a préda.
A ragadozóim szája már marcangol, érzem, ahogy fogak mélyednek a bőrömbe. Még egy utolsó kétségbeesett hang tör fel belőlem, aztán ez is elvész a csámcsogás zajában.
Végül egyedül maradok a por lepte betonon, megannyi emberi testre emlékeztető torzó között.
Fáj. Érzem, ahogy szívem riadt dobolásainak ütemében folyik el a vérem. Lassan elhagy az élet. Várom, hogy vége legyen, hogy eltűnjön minden, és én is elszálljak a szélbe. A fájdalom mégsem múlik, de már nem a nyakamban érzem, inkább a hasamban. Mardos. Kísért.
Éhség.
A testem mozdul, de nem én irányítom. Valami más, valami elemibb visz előre. Már nincs tudatom, nincs akaratom. Már nem létezem, valami más van helyettem. Valami, ami érzékeli, hogy a préda ott van, menekül, mint én az előbb. Kell neki, akarja, az én testem pedig lendül utána.
Hiába kapaszkodom a tudatom maradványaiba. Az éhség szörnyetege átvette már az uralmat felettem, és amikor a zsákmányba harapok, a meleg vér és hús mámorán át én teljesen elveszek a semmibe.
Nem marad más, csak az étkezés zaja, és a testem, ami már örökké az éhség rabja.
***
Hála és köszönet Kiának, az ő javításai, tanácsai és bíztatásai nélkül nem jöhetett volna létre ez a történt : )