Leírás: "Futok. Rohanok előre, valami mély ösztöntől vezérelve, pedig tudom, hogy értelmetlen. Nem tudok elmenekülni, nincs hova. Nincs miért. Mégis menekülök. "
Jellemzők: Egyperces, Sötét,
Korhatár: 18
Figyelmeztetések: Felkavaró tartalom
Futok. Rohanok előre, valami mély ösztöntől vezérelve, pedig tudom, hogy értelmetlen. Nem tudok elmenekülni, nincs hova. Nincs miért. Mégis menekülök.
Karok ragadnak meg, hideg, véres kezek rántanak magukhoz. Vergődöm a szorításban, mint valami csapdába esett állat. És az is vagyok. Én vagyok most a préda.
A ragadozóim szája már marcangol, érzem, ahogy fogak mélyednek a bőrömbe. Még egy utolsó kétségbeesett hang tör fel belőlem, aztán ez is elvész a csámcsogás zajában.
Végül egyedül maradok a por lepte betonon, megannyi emberi testre emlékeztető torzó között.
Fáj. Érzem, ahogy szívem riadt dobolásainak ütemében folyik el a vérem. Lassan elhagy az élet. Várom, hogy vége legyen, hogy eltűnjön minden, és én is elszálljak a szélbe. A fájdalom mégsem múlik, de már nem a nyakamban érzem, inkább a hasamban. Mardos. Kísért.
Éhség.
A testem mozdul, de nem én irányítom. Valami más, valami elemibb visz előre. Már nincs tudatom, nincs akaratom. Már nem létezem, valami más van helyettem. Valami, ami érzékeli, hogy a préda ott van, menekül, mint én az előbb. Kell neki, akarja, az én testem pedig lendül utána.
Hiába kapaszkodom a tudatom maradványaiba. Az éhség szörnyetege átvette már az uralmat felettem, és amikor a zsákmányba harapok, a meleg vér és hús mámorán át én teljesen elveszek a semmibe.
Nem marad más, csak az étkezés zaja, és a testem, ami már örökké az éhség rabja.
***
Hála és köszönet Kiának, az ő javításai, tanácsai és bíztatásai nélkül nem jöhetett volna létre ez a történt : )
