Leírás: Egy zombi kalandjai c. egyperces gyűjtemény folytatás
"Úgy döntöttem, meghalok. Ami elég ironikus, hiszen már halott vagyok...."
Jellemzők: Dráma, Sötét, Novella, Humor
Korhatár: 14
Figyelmeztetések: Felkavaró tartalom
Úgy döntöttem, meghalok. Ami elég ironikus, hiszen már halott vagyok — mert ezt az állapotot a legnagyobb jóindulattal sem lehet életnek nevezni. A legutóbbi vihar után határoztam el, miközben nem tudtam, mire is próbáljam rábírni a testem: arra, hogy menedéket keressen, vagy arra, hogy álljon meg, hátha belénk csap a villám. Szóval megkeresem a módját, hogy öngyilkos legyek. Legalább elfoglalom magam valamivel, mert a magammal való diskurálás és a nyershús zabálás egyáltalán nem szórakoztató.
De nem lesz könnyű dolgom. Egyrészt túl vagyunk már elég sok mindenen. Egyszer még egy szakadékba is beleestem. A testem kiszúrt valami mozgást a túloldalon, és ezerrel arrafelé startolt. Ő nem látta ebben a veszélyt, én igen. Akkor még nem volt egy csöpp öngyilkos hajlam sem bennem, szóval mindent megpróbáltam, hogy rávegyem, álljon már meg. De nem. Egyik pillanatban még csoszogtam, a másikban már zuhantam a föld felé, mint egy darab kő. Az életem nem pergett le előttem, talán azért, mert már nem is emlékszem rá, de felkészültem arra, hogy ennek most vége. Hangos puffanás, és nem történt semmi. Maradtam, ahol voltam, a tudatom is, meg a testem is. Ez az incidens kettő dologra döbbentett rá. Az egyik, hogy nem tudok ennél jobban meghalni, a másik, hogy mennyire koszos a cipőm talpa, mert a bokám sikeresen kifordult. De igazából ez sem zavarja a testemet, még mindig mozog, a tudatom meg unatkozik.
A másik dolog, ami miatt nem lesz könnyű menet ez az öngyilkosság, az az, hogy nagyon kevés befolyásom van a testemre. De tényleg. Szinte semmire sem tudom rávenni. Egy két morgáson kívül nem sokat tudok kicsikarni belőle, pedig Isten lássa sötét lelkemet nagyon igyekszem. Talán szerencsém lesz, és a következő csapat ember között lesz valaki elég tökös, és végleg elintéz. de persze nem adom fel, agyalok (mert erre aztán van időm bőven) és erőlködöm, hátha sikerül. Tudom, kicsit morbid, de jelen állapotomban, azt hiszem, ezt megengedhetem magamnak.
***
Nagyon köszönöm Kiának a támogatást, és a sok segítséget : )
