azt hittem, hogy te más vagy - y.m

tizenegyedik

Yoongi türelmetlenül állt Jiminék előtt.

- Hyung! - kiáltotta Jimin. - Sokat vártál rám? - odasietett Yoongihoz, majd egy határozott mozdulattal magához ölelte idősebbik társát. Mindkettejüket jóleső érzés járta át, csaknem versenyeztek, hogy ki ölel szorosabban.

- Nem baj, nem vártam sokat. - a fenéket. Tíz percet kint fagyoskodott, viszont ez nem hatotta meg, ugyanis a kipirosodott Jimin látványa minden rossz gondolatot elűzött az elméjéből. - Miért vagy ennyire vörös? - kérdezte kuncogva Yoongi.

- Siettem hozzád. - válaszolta lihegve a fiatalabbik. - Nem fázol? Nagyon vékonyan vagy öltözve. - megigazította barátján a kabátot.

- Gondolj inkább magadra. Nagyon siethettél, hiszen fordítva vetted fel a sapkát. - elnevette magát, majd levette róla, és visszaadta rá rendesen. Ettől Jimin egyértelműen vörösebb lett.

- Miért hívtál ki? - egy lépést hátrált, mert nagyon közelinek érezte magához Yoongit. Nem volt ezzel problémája, de félt, hogy társának annál inkább. Sosem beszéltek egymásnak a szerelmeikről.

- Hiányzott az idegesítő hangod. - felborzolta Jimin haját, majd méginkább nevetett.

Idegesítő volt a hangja? Jimin a legutóbbi mondatot ízlelgette magában. Valóban idegesítő lett volna a hangja? Elszomorodott, majd Yoongit lehagyva, belehúzott a sétája tempójába.

Yoongi furcsa tekintettel kezdte el bámulni az előtte baktató társát, akit valószínűleg megbántott. Nem szokott, és nem is szeretett bocsánatot kérni, viszont újra beszélni akart vele, ezért be kellett adnia a derekát.

- Megbántottalak? - Jimin mellé sietett, majd közelebb fúródott hozzá. Tekintetét kereste, de a fiatalabbik méginkább elfordította a fejét, hogy még véletlenül se találkozzon Yoongi kíváncsi szempárjával.

- Mi? Dehogy.. - újra hamis nevetést hallatott. - Csak egy kicsit fáradt vagyok. Ennyi az egész. - fújta ki a levegőjét. Újabb hazugság. Viszont Yoongi ezt már nem hitte el.

- Ne haragudj. - megfogta karhajlatánál, majd magához fordította. - Nem gondoltam komolyan. Igazából nagyon szeretem a hangod. - vallotta be az igazságot. Jimin hangja megnyugtató volt, Yoongi boldog volt, mikor hallhatta beszélni őt.

- T-tényleg? - újra pírba szökött az orcája, amit hatalmas sáljával próbált takargatni.

Yoongi halványan mosolygott. Nagyon tetszett neki Jimin ártatlan látványa, gyakran hasonlította őt gondolataiban egy angyalhoz. Hiszen Jimin egy angyal volt.

- Hova akarsz vinni? - tíz perc séta után a fiatalabbik megelégelte a hideget, otthon akart lenni, ahol - nem nagyon, de - melegebb volt.

- Igazából sehova sem. Csak veled akartam lenni. Mesélj valamit. Miben kell segítened, hogy már napok óta nem láthatlak délutánonként? - kitörtek belőle a gondolatai. Nem akarta ezeket a szavakat kimondani, hiszen túl sok dolgot zúdítana Jimin nyakába. És itt nem csak az elmélyült érzelmeiről volt szó.

- Anyukám tisztaságmániás. Minden nap takarít, és azt mondta, hogy ha nem segítek neki, akkor elveszi a telefonom. - Jimin megint hazudott. Kötélként szorult nyakára a bűntudat, meg akarta köszörülni a torkát, de minden erejét a hazugság hiteles előadásához használta el. Megingott a lába.

- Értem. - bólintott Yoongi. - Nem akarsz átjönni hozzánk? A nagymamám ma nincs otthon, este ér haza. - belekarolt Jiminbe. - Nagyon fázhatsz. - könyörögve tekintett rá.

- Rendben.. de nem maradhatok sokáig. Most is anya tudta nélkül vagyok itt. - ez igaznak bizonyult, ki tudja, hogy mit csinálhatott abban a pillanatban az anyja. Lehet Jimin nem is akart hazamenni.
Amúgy sem volt még Yoonginál, nagyon kíváncsi volt a házukra.
Újabb tíz perc botorkálás után Yoongi megállította Jimint, kinyitotta a kapuajtót, majd a bejárati ajtót, utána beinvitálta a fűtött lakásba.
Jiminen jóleső borzongás futott át. Az ő házukban sosem volt olyan jó meleg.

- Ülj le ide. Vettem még csokit. - szóval ez volt végig a terve. Jimin lefejtette nyakáról a sálját, összegöngyölítette, majd beletette a sapkájába. Cipőjét már a bejárati ajtó előtt letette, kabátját pedig a fogasra tette. Úgy vetette le ruháit, mintha sok időre akart volna maradni. Talán remélte is, hogy sokáig marad, Yoongival.

- Nem vagy szomjas? - egy pohár víz, és egy szelet csokoládé társaságával tért vissza az idősebbik. Addig Jimin a kanapé karfáján ülve várta őt, és próbálta a legláthatatlanabb módon feltérképezni tekintetével Yoongiék házát.
Meg akarta dicsérni az otthont, viszont az orra elé tartott vizespohár miatt képtelen volt megszólalni.

- Köszi. - kedves pillantásokkal köszönte meg a pohárkát, amiből ráérősen kortyolgatott. - Tényleg nem baj, ha itt vagyok? - zavartan nézett Yoongira, aki mosolygva megrázta a fejét.

- Sosem zavarsz, dehogy baj. - nagyon gyorsan válaszolt, mintha tudta volna, hogy ezt akarja kérdezni társa.

Csendben voltak pár percig. Ez normális esetben kínos lett volna, viszont mindketten élvezték a zajtalan létet, idilli nyugalom férkőzött közéjük.

- Szeretnél zenét hallgatni? - kérdezte Yoongi, miközben egy fülhallgatót, és a cd-lejátszóját mutatta fel. Jimin izgatott lett, soha senkivel nem hallgatott közösen zenét.

Nem válaszolt, csupán lágyan bólintott, majd Yoongi leült mellé, és betette fülébe a fülhallgató egyik részét, utána a saját fülébe is. Odaadta apró kezeibe a cd-lejátszót.

- Válassz zenét. - ez a két szó annyira boldoggá tette Jimint, mint még eddig soha semmi. Felszabadult tekintettel görgette át a zeneszámokat, majd megállt egynél. Azt a számot még ő is ismerte, így amikor bekapcsolta feje és lába ritmikusan kezdett ez mozogni. Kezeikkel támasztották magukat. Az egész házban csend volt, csak a lágyan kiszűrődő zenét lehetett hallani. Illetve a két fiú ordító gondolatait, amiket egyedül ők nem vettek észre.
Yoongi fészkelődött kicsit, így kisujja és gyűrűsujja hozzáért Jimin kézfejéhez. Az idősebbik fiú a társa beleegyező, vagy éppen ellenkező tekintetét kereste, de mivel egyiket sem vélte felfedezni, bátran rátette tenyerét Jiminére.
Jimin ránézett Yoongira, mire mindketten halványan elmosolyodtak. Csupán pár centi választotta el az arcukat egymástól, de mindkét fiú a másik reakciójára várt. Jimin behunyta szemeit, Yoongi megnyalta alsó ajkát, mikor a csengő fülsüketítő moraja zavarta meg őket.

- Picsába. - sziszegte az idősebbik, majd kivéve füléből a fülhallgatót, ajtót nyitott.

- Szia, mama. - megpuszilta a megérkező nagymamát, amire Jimin felkapta a fejét. Kicsi féltékenységet érzett belül, illetve nagyon mérges volt az akkor berobogó nagyira.

- Yoongi, nekem mennem kéne. - megköszörülte torkát, meghajolt a mama előtt, felvette kabátját, sálját és sapkáját.

- Viszlát. - hamis mosollyal köszönt el tőlük. Kitárva az ajtót kilépett a házból, de Yoongi elésietett.

- Jimin, ne haragudj. - kezét tördelte hasa felett. - Haza akarlak kísérni. - nyögte ki Yoongi, remélve, hogy Jimin nem neheztel rá.

- Semmi baj - cipője fűzőjét kötötte, néha-néha felpillantott. - Meg fogsz fázni. - felállni Yoongi kezeibe kapaszkodva tudott csak, amiben társa nagyon szívesen segédkezett. - Holnap találkozunk. - enyhén meghajolt, hátat fordított Yoonginak és elsétált. Húsz perc zavart séta után meglátta házuk körvonalát - nem égett villany.
Jimin gyomra görcsbe rándult, eszébe jutott, hogy egy olyan anyát hagyott a háta mögött, aki bármikor robbanhat.
Belépett a házba, de bár ne tette volna.

<szerk>

heló:-) ez az eddigi leghosszabb rész.
köszönöm szépen a 400+ összemegtekintést, és a 100+ voteot! nagyon sokat jelent ez számomra. hamarosan jelentkezem.

-m