Az elmegyógyintézet titkai

2.fejezet

Boldogan sétáltam hazafelé, egészen addig, amíg meg nem pillantottam azt a sötét, szomorú, lepusztult kis házat, amit az otthonomnak nevezek. A mosoly lehervadt az arcomról, és a helyét egy nemtörődöm arckifejezés vette át, szinte már rutinosan. A küszöbön megálltam egy pillanatra, sóhajtottam egyet, majd belöktem a nehéz vaskaput. Az előszobában a megszokott csend uralkodott. Szó nélkül vettem le a kabátom és hajítottam mellé az iskola táskám, természetesen a tartalma, mint mindig, most is érintetelen volt. A konyhából kiszűrődő zajok alapján, a lámpa már megint kiégett, és még a sütő sem működik, ezért apám kiabál anyámmal, aki semmiről sem tehet. Csak a szokásos.
-Megjöttem!-kiáltottam el magam, majd szépen, komótosan elindultam a szobám felé. Pontosabban csak indultam volna, mert az apám megállított.
-Hol voltál, Jason?-kérdezte fenyegető hangon.
-Szerinted? Ryannél.-válaszoltam, figyelmen kívül hagyva az egyértelmű jeleket.
-Már megint lógtál az iskolából? Nem hiszem el, hogy még mindig nem adtad fel!-nevetett.
-Ronald drágám, kérlek!-suttogta anyám, de az apám rá se hederített, folytatta ott, ahol abba hagyta.
-Biztos vagyok benne, hogy nem fog többé felébredni. Nem érdemli meg, hogy foglalkozz vele.
-Elég!-kiáltottam-Nem tűröm, hogy így beszélj Ryanről! Fel fog ébredni, és én ott leszek mellette! Mert szeretem.-vigyorogtam az arcába, nem törődve a következményekkel. Csak állt ott, vagy egy percig, majd hirtelen kitört belőle minden.
-Te hülye buzi! Takarodj a házamból amíg szépen mondom! Egy perced van mindent összeszedni, aztán tünés, ne is lássalak többé!-üvöltötte az arcomba. Anyám csak állt ott és lehajtott fejjel zokogott, de nem tett semmit. Rá sem számíthatok. Gyorsan a szobámba rohantam, összeszedtem azt a pár ruhát amim van, egy plüss nyulat, amit még Ryantől kaptam, a bicskámat és a tanszereimet, majd elhagytam a fájó emlékeimmel teli szobát. Mikor kicsik voltunk, Ryan sokszor volt nálunk. Akkoriban apám még normális volt, nem zavarta, hogy anyám keveset dolgozik, és úgy szerette Ryant, mintha a saját fia lett volna. De valami elkattant nála, amikor iskolás lettem. Kirúgták a munkahelyéről, elkezdett alkoholizálni, és verte az édesanyámat. De most végre itthagyhatom ezt a házat.
Az apám a bejárati ajtó előtt várt. Végignézte, ahogy felveszem a cipőm és a kabátom, a cuccaimat belepakolom az iskolatáskámba, majd kivette a kulcsot a kezemből, és kilökött az ajtón. Azt hiszem, egyáltalán nem fognak hiányozni.