Szinte hangtalanul lépkedtem a márványpadlón, követve az idegen férfiakat. Szörnyen féltem, mégis kissé izgatott voltam, talán pont a lebukás elég nagy esélye miatt. Már majdnem kiértek a kapun, amikor is hirtelen az egyikük megfordult, és egyenesen a szemembe nézett. Megmerevedtem a félelemtől, egész testemben remegtem. Most biztosan végem! Ám a férfi nem tett semmit, csupán kacsintott egyet, majd visszafordult a kijárat felé, és társa után eredt. Ez mégis mi a fene volt? Ekkor meghallottam a két hangot.
– Nem jött utánunk senki...– szólt az egyikük.
– Biztos vagy te ebben?– kételkedett a másik.–Lépteket hallottam.
– Talán csak képzelődtél. Elvégre, egy elmegyógyintézetben vagyunk. Lehet negártott a környezet.– nevetett, a másik pedig csak megforgatta a szemét.
– Reménytelen vagy...
– Tudom.–vigyorgott– Na menjünk!
A hordágyat tolva léptek ki a kapun, én pedig tovább követtem őket.
Mivel már javában benne voltunk az éjszakában -olyan hajnali három lehetett- zavartalanul sétálhattak a főutcán. Én kapualjtól kapualjig futottam, természetesen úgy, hogy ezt ők ne vegyék észre... megint. Végül, olyan tíz perc séta után befordultak egy sikátorba, ahol egy fekete autó várt rájuk. A csomagtartót azonnal kinyitották, és az autóból kiszállt két ember, akik betolták a hordágyat. Kétségbe estem. Mégis hogyan kövessek egy 200km/h-val közlekedő járművet? Talán soha többé nem láthatom Ryant! Szemeim megteltek könnyel, majd a hátam a falnak vetve zokogni kezdtem.
ESTÁS LEYENDO
Az elmegyógyintézet titkai
Novela JuvenilA "Nem zavar, hogy fiú vagy" című könyvem úgymond második évada, vagy ha jobban tetszik, folytatása. A történet alapja ugyan az, viszont itt az egészet Jason szemszögéből olvashatjátok, miként próbál segíteni barátján, valamint hogyan próbál lélegez...
