can you keep a secret?

I V .

A mellkasom szorít, a torkom mintha összeszűkült volna. Egy pohár vörösborral, és egy szál cigarettával ültem a forró vízzel megtöltött kádamban. Belefáradtam. Belefáradtam, hogy nincs itt. Nem ölel át, nem csókol meg, nem simogat, nem bújunk össze esténként.
Lassanként marcangol, és megöl belülről a tudat, hogy most is lehet hogy a szőke, gyönyörű feleségét szereti, öleli és csókolja. Lehet, hogy már a gyereket tervezik.

A cigarettám forró parázsára kaptam fel a fejem, ami a combomra esett. Eddig kikandikált a forró -bár mostanra már csak langyos - vízből.
Ideje kiszállnom, még mielőtt magamra gyújtom a lakást.

Háromnegyed nyolc, ideje jó barárokat nézni. Annó vele is elkezdtuk nézni a sorozatot, és két hónap leforgása alatt meg is néztük az egészet. Együtt nevettünk, szerettünk.

Tíz órakor rezgett a telefonom, arra keltem fel. Félálomba vettem fel, és tettem a fülemhez:
- Haló? - szóltam álmosan, kezemmel a szememet vakargatva.
- Nem is mondtad, hogy neki volt az esküvője, te tökfej!! - szólt vissza egy hang, amit ezer közül is rögtön megismernék. Zoé.
- Mert holnap akartam elmesélni, most nem fogok róla beszélni. - fordultam a másik felemre a kanapémon.
- Jól vagy? - kérdezte bizalmasan.
- Nem igazán. - vontam meg a vállam, csak úgy, mintha látná.
- Holnap akkor beszélünk?
- Igen, majd hívlak. Jó éjt! - nyomtam ki a telefont, áthelyezkedtem az ágyamba, és rögtön el is nyomott az álom.
Reggel az ébresztőóramra keltem. Fáradtabb voltam, mint amikor elaludtam. Biztosan túl sokat aludtam, és nemsokára felélénkülök kicsit. Holnap kedd. Kedd.
Azt nem mondta, hogy hol és mikor, csak hogy kedd. Tudtam, hogy munka után Zoé az étterem előtt fog állni puccparádéba, és engem fog várni.

Reggel én nyitottam. Hulla fáradt voltam, és ez meglátszódott az arcomon, és észrevehető volt a viselkedésemen is. Ingerült voltam, és bunkó mindenkivel. Anna meg is kérdezte, mi bajom van, de csak megvontam a vállam, és imádkoztam, hogy legyek már otthon.

Hat óra fele azt hittem, soha nem fog eltelni ez a nap. Csak arra tudtam gondolni, hogy már csak pár óra, pár óra.... nagyon hosszú pár óra, nagyon sok ki-be hordozás, bunkó vendégek elviselése, takarítás és fáradtság.

Kilenc óra magasságában beesett hozzánk Zoé. Egyedül jött, szerencsére. A párja, Péter, nem igazán türelmes, amikor arról van szó, hogy én panaszkodom. Megértem. Én sem lelkesedem. Legszívesebben lezárnám, de egyszerűen nem megy. Kevés idő telt el a szakításunk óta. Rövid két év, és én két napja láttam őt a saját esküvőjén. Fáj belegondolni.
Leült a megszokott helyére, és fapofával várta a kávéját. Az új (vagyis már két hónapja nálunk dolgozik, de nagyon ritkán látom) felszolgálónk, András szolgálta ki. Andrásnak bejön Zoé, Zoét eljegyezte Péter. Körülöttem mindenki szerelmes, és boldog. Annyira szét tudnék robbanni, hogy nagyon. Roland is egész nap stíröl, én pedig úgy teszek, mintha nem látnám.
Idegesít minden és mindenki.
Gyorsan még elvégeztem a munkám, eltörölgettem, elmosogattam, rakodtam, aztán jeleztem Annának, hogy mostmár leülök a legjobb barátnőmhöz, és elszürcsölgetek vele egy csésze kávét, amit ma már háromszor megmelegítettem.

Elmeséltem neki mindent. Aközben is próbáltam mesélni, hogy épp zártunk. Ő csak hallgatott. Nem tudott szólni sem. Hát, szombaton én sem tudtam szólni. Mindketten fejünket lógatva kullogtunk haza hozzám.