V .

15 3 0
                                    

- És.... azt már tudod, mit veszel fel? - vétett el egy kérdést, miközben én beinvitáltam rumlis otthonomba. Zoé már megszokta a káoszt nálam.
- Dehogy tudom. Próbálok nem gondolni rá, hiszen az is benne van a pakliban, hogy nem gondolta komolyan, vagy hogy.. hogy nem emlékszik rá. - ültem le a kanapémra és magamra húztam a zöld pokrócomat.
- De mi van akkor, ha tisztán emlékszik mindenre, és azt várja, hogy jelentkezz? - kérdezett megint Zoé.
- Kizárt dolog. Ő nem olyan, nem vár, cselekedik. - válaszoltam szemrebbenés nélkül.
- Hívd fel. - nyújtotta a telefonomat felém.
- Miért tenném?? - néztem rá felhúzott szemöldökkel, összefont karokkal.
- Mert szereted. - biccentett felém a legjobb barátnőm kacéran.
- Nem, Zoé. - toltam el a kezét, amiben a telefonom díszelgett. Meglepődött.
- Nem szereted???
- Nem... Jézusom, dehogyisnem szeretem! Úgy értettem, hogy nem fogom felhívni. - ráztam meg a fejem.
- Mer'
- Miért, te felhívnád Petit ha olyan helyzetben lennél, mint én? Hogy épp az esküvőjén voltál pincér, ő pedig a saját lakodalmán hívott el egy találkozóra??? Ő majd felhív, ha szere.... - ekkor rezegni kezdett Zoé mellett a telefon. Barátnőmnek kikerekedett a szeme
Nekem megfagyott a vér a testemben, és megtelt könnyekkel a szemem. Zoé lassan a telefonom után nyúlt, és a képernyőre sem nézve nekem nyújtotta azt. Ő volt az. A képernyőn ott virított;
Egyetlen szerelmem.

Zoé egy "Vedd már feeeel!!"-t artikulált, én pedig elhúztam a felvevő gombot, és a fülemhez emeltem a telefont.
- Tessék? - szóltam bizonytalanul, elcsukló hangon.
- Holnap tízkor várni foglak. Észre fogsz venni. - mondta. Időm sem volt reagálni, mert azonnl rámcsapta a telefont. Honnan tudja, hogy tíz előtt végzek?
Zoé kérdőn nézett rám.
- Suttogva beszélt. - tartogattam remegő kezembe a telefont.
- Érthető, MIVEL FELESÉGE VAN! - nyerített rám Zoé, amitől kicsit összeszedtem magam. - Lehet, hogy épp a nő a kanapén ül a nappaliba, ő meg pont most vonult be a wc-re, hogy felhívjon... - elmékedett. - Na, gyere válasszunk neked valami göncöt, holnap úgyis olyan gyomorgörcsöd lesz, hogy be sem mész dolgozni. - lépett a szekrényemhez. A gyomorgörcscsel igaza van.
Ha tízkor várni fog, esélyem se lesz elkészülni, csak akkor, ha elkéretszkedem hamarabb, vagy be sem megyek.
A legjobb barátnőm vállára hajtottam a fejem miközben mindketten némán a kissé rumlis duplaszekrényem előtt ácsorogtunk.
- Ezt nem vehetem fel, túl hétköznapi, és teljesen kiemeli a tokám! - érveltem már vagy huszadszorra Zoé álltal kiválasztott ruhadarab ellen.
- Mit akarsz felvenni akkor, estéi ruhát? Vagy koktélruhát?? Tudod mit? Ne vegyél fel abszolút semmit, az lesz a legjobb választás. - viccelődött Zoé, én pedig fáradtan megforgattam a szemeim, majd megakadtak valamin.
A szekrényem legfelső polcáról lógott ki az a felső.
- Mit szólsz ehhez?? - vettem ki a szekrényből az összegyűrt darabot. - Csak egy kis vasalásra van szüksége. - vettem egy közelebbi pillantást a fekete vékony anyagú felsőre aminek a vállait egy-egy rózsa díszítette.
- Ezt mikor vetted? - vette át tőlem Zoé, majd gondosan rátette a kanapé kéztámaszára.
- Az utolsó közös nagybevásárlásunkon. - mosolyogtam.
- Erre a felsőre nem is emlékszem. - csodálkozott rám.
- Mert nem a veled való utolsó bevásárláson vettem. - a konyhába vettem az irányt.
- Ezt te két éve nem hordtad??? - jött ő is utánam.
- Nem. - nyitottam ki a hűtőmet egy kis bor után nyúlva.
- Jó ez még rád?? - vette le a polcról a borospoharakat, majd a konyhapultra helyezte őket. Megvontam a vállam.
- Azóta csak fogytam. - kacsintottam rá miközben kinyitottam a nagy ablakot a konyhába.
Zoé öntött mindkettőnknek egy-egy pohár vörösbort, leült velem szemben, én pedig hatalmas vigyorral a fejemen rágyujtottam.
Mielőtt még Zoé bor-részegen segített kivasalni a holnapra készített felsőmet megnéztünk egy rész jóbarátokat.
Egy legjobb barátnővel töltött este felér egy egész éves pszihológusi kezeléssel.
Miután Zoé elment, én lefeküdtem aludni. Majd holnap reggel meglátom, hogy mi lesz a sorsom. Be-e megyek dolgozni, vagy sem.
Nem valami példamutató viselkedés ez, de nem fogok gyomorgörccsel bemenni melóba. Senki sem tenné, igaz???

Másnap reggel felduzzadt arccal keltem fel. Gondolkodás nélkül írtam Rolandnak és Annának, hogy szóljanak a főnöknek, hogy nem tudok bemenni ma melóba. Roland rögtön visszaírt egy nagyon aggodalmas hangvitelű üzenetet, amiben arról áradozott, hogy munka után majd megáll, meg hoz gyógyteát, meg hogy ha bármi van, akkor őt hívjam, blablablabla...
Persze, majd pont Roland lesz az első, akinek szólok, ha valami gond van.
Rögtön miután visszatettem a telefonomat az éjjeliszekrényre, el is nyomott az álom, és csak délbe nyitottam ki újra a szemeim.

Egész nap próbáltam nem a találkozásra gondolni, osszeraktam az egész lakást, kitakarítottam, elmosogattam. Négy óra magasságában pedig elmentem lefürödni és hajatmosni.
Miközben a hajamat szárítottam, valaki bekopogott a bejárati ajtón, én pedig azonnal ránéztem az órámra. Még csak negyed hét van, lehetetlen hogy ez ő legyen. A kukucskálón néztem ki, és azt hittem, hogy elrobbanok az idegtől. Roland állt az ajtó másik felén..

can you keep a secret?Donde viven las historias. Descúbrelo ahora