Masterpiece

Prologue

Amikor legelőször megláttam éppen a szokásos reggeli fotózásra indultam, hogy ugyanazokat a sablonos és unalmas embereket fotózzam, akikben semmi sincsen, ami megragadna, hogy elkészítsem a remekművemet. Motiválatlanul és ihlet nélkül sétáltam tovább, és akkor láttam meg. Egy rendőrségi kordon által elkerített területen állt, fekete öltönyben, ami lazán ki volt gombolva, alatta fehér inggel, nyakkendő nélkül. A haja hátra volt simítva, azonban egy-két rakoncátlan tincs előre lógott a szemébe. Ekkor emelte fel azt a gyönyörű kezét, hogy hosszú, karcsú ujjaival a füle még igazítsa. Követtem kezének természetesen lágy mozdulatát egészen a fülétől a bal nadrágzsebéig, hogy abban pihentesse meg gyönyörű kezét. Ekkor tévedt lejjebb a tekintetem a lábaira, amikről szintén megállapítottam, hogy tökéletesek. Mocskosnak éreztem magam, hogy bámulom ezt az ijesztően tökéletesnek tűnő férfit. Mégis, nem bírtam magammal, a tekintetem a fenekére tévedt. Túl tökéletes volt, és magamról megfeledkezve halk nyögés hagyta el a számat, majd meglepődve testem önkénytelen reakciójától fülig elvörösödtem. És Ő, mintha ezt megérezte volna, lassan felém fordult, egyenesen a szemembe nézve valami ismeretlen kihívás szikráját ismertem fel a tekintetében, amivel pontosan engem nézett.
Ekkor láttam először teljes egészében az arcát, mivel eddig csak profilból szemlélhettem, és rá kellett jönnöm, hogy Ő maga a természetes szépség, azzal a lágyan ívelt szemöldökével, a férfiassá, de valahogy mégis arcát kisfiussá tévő járomcsontja, az állkapcsát ívelő borosta, és az az enyhén lefelé kunkorodó szájszél, mintha mindig morcos lenne. De ez valahogy még aranyosabbá tette. Ó, és az a csokibarna szempár, mintha egyenesen a lelkembe, sőt a gondolataimba látna.
Erre hirtelen magamhoz tértem a kábulatból, és döbbenten vettem észre, hogy még mindig engem bámul. Megrémültem, hogy talán mégis a gondolataimbe lát, és zavartan elkaptam a tekintetemet, majd tovább indultam, mivel lefagytam az előző gondolatmenet és a bámulás közben.
A fotózásra vezető utam folytatása alatt eldöntöttem, hogy bármi áron meg kell szereznem ezt az ismeretlen, ám annál vonzóbb idegen angyalt, mert tudtam, hogy Ő lesz a tökéletes személy, a tökéletes művem megalkotásához.