Masterpiece

I. Appreciate the Art

Stefano napokkal később épp a Nemzeti Galériába tartott, ahol pár képe kerül bemutatásra a nap folyamán.
Az épületbe, majd a kettes műterembe belépve látta meg újra, miközben éppen az ő munkája előtt állva elemezte a fotót. Mellélépve Stefano úgy tett, mintha a mellette lévő képet nézné, de közben lopott pillantásokat vetett a csodás férfira. Látta, ahogyan koncentrál, közben érzékien beharapva az alsó ajkát. Stefano szívverésse erre a látványra felgyorsult, és egy vészesen rossz irányba kezdte pumpálni a vérét, miközben nagyon jól tudta, ha tovább bámulja az idegent, akkor egy idő után már értelemben is ,,állni'' fog. Ezért, hogy ezt a zavarbaejtő szituációt elkerülje elindult a mosdó felé, hogy arcát hideg vízzel megmosva, a fejében kavargó mocskos gondolatokat is egyaránt kitisztítsa.
Ez sikerült is.
Egy időre.

Stefano alig hitte el, amikor vége lett annak a halálosan unalmas galéria megnyitónak. Éppen lépett ki a kijáraton az éjszakai félhomályba, majd balra fordulva látta, ahogyan az ismeretlen férfi lazán az épület falának dőlve, pislákoló cigarettával a kezében az égre nézve éppen kifújja a füstöt, kissé elnyílt ajkai között.
-Milyen természetes és gyönyörű! -gondolta sokadjára, ábrádozva Stefano.
Az ábrándozásból az szakította ki, amikor meglátta, hogy elindul felé az ismeretlen angyal. Stefano agya azt sugallta, hogy meneküljön, ahogy csak tud, de láványa fogva tartotta. A lassan felé sétáló férfi, lazán zsebredugott kezekkel, ahogyan a sötétbarna haját megvilágítják az éjszakai lámpák fényei tényleg olyan, mint egy angyal.
Mire Stefano észbe kapott a férfi pont előtte megállt és jobbját nyújtva bemutatkozott:
-Sebastian Castellanos - mondta mély hangján.
Stefano zavartan fogadta el a kézfogást, de nem mert megszólalni, mert félt, hogy a hangja cserbenhagyná.
Sebastian a kézfogás után leengedte a kezét, és egy hanyag mozdulattak visszahelyezte eretedi helyére, majd megint megszólalt őrjítő hangján:
-Láttam bent a munkáit és nagyon tetszettek, habár kissé elvont témákat dolgoz fel, mégis talán ez benne a különleges - mondta kuncogva, áhitattal a hangjában.

-Hihetetlen, és megint meglepett! Azok az édes nevetőráncok, amik megjelentek a szája szélén kuncogás közben rettenetesen aranyosak - gondolta Stefano, megint kissé elkalandozva.
Mindeközben Sebastian végig beszélt hozzá, amit meg sem hallott, csak akkor tért magához, amikor megérezte Sebastian kezének lágy érintését az arcán. Ekkor Stefano a fejét felkapva a tekintete pontosan a férfi átható pillantásával találkozott.
-Stefano Valentini, igaz? - kérdezte valószínűleg nem először.
Stefano megint csak bólintani tudott, mert a már kevésbé ismeretlen idegen a tekintetét még mindig az övébe fúrta, ezzel azt rabul ejtve.
Sebastian csokibarba szemeinek fogságában Stefano már éppen kezdett elkalandozni az agya mocskosabbnál mocskosabb fantáziaképei felé, ez alkalommal már sokadjára a férfival eltöltött idő alatt, de ekkor érkezett a következő kérdés:
-Meghívhatom egy italra Mr. Valentini? - kérdezte mosolyogva.
-I-igen, köszönöm - szólalt meg végre rekedten Stefano, és meglepődött, hogy mennyire felizgatja, ha a férfi így szólítja.
-Akkor induljunk! Ismerek egy bárt, kb öt saroknyira van - mondta vidáman az angyal, miközben elindult az egymásnak teljesen ismeretlen két férfi.