Ketten egyben... |BEFEJEZVE|

1. fejezet

-Hogy vagy? - ölel át a legjobb barátnőm Fanni.
-Jól... - sóhajtok egy aprót.
Az elmúlt nap a barátom szakított velem... Eléggé el vagyok keseredve. Azt hittem, hogy minden rendben van, és hogy szépen haladnak a dolgok, de... De ő nem úgy látta... Így tegnap Dominik, suli után, közölte velem, hogy szakítani akar. Nem haragszom rá, ugyanis mind ezt kedvesen tette és egy pillanatig sem volt seggfej velem. Becsöngettek, épp hogy beértem. Leülök a padba, Fanni mellé és elbambul a tekintetem. Napok óta azon jár az eszem, hogy vajon mi lehetett a baj velem... De talán ezt sose tudom meg. De lehet nem is akarom megtudni.
-Fanni-böki meg a vállam Fanni.
-Igen?-fordítom oda kótyagosan a fejem.
-Ide mit kellett írni?-mutat a füzet lapjára.
-Teljesen nem itt járok-rázom meg a fejem.

Kilépek a folyosóra és kb. sodor magával az ár. Az órák után elkövetkezendő pár percben rendes dugó alakul ki az iskola folyosóján. A tömegem próbáltam átküzdeni magam, mikor véletlenül nekimentem valakinek. Ez mindennapos dolog.
-Bocsi...-nézek fel.
-Én bocsi!-mondja majd továbbmegy.
Egy fiú volt. Egy elég helyes fiú. Magasabb volt vagy egy fejjel. Fekete haja és egy kis borostája volt. És zöld, mandula alakú szeme volt. A haja kusza volt, kissé göndör, mégis jól állt neki. Öltözete laza, egy kicsi leszarom stílusú, de vagány. Már akkor érdekelt. Gőzöm sincs hogy hívják. Láttam már a suliban, de nem úgy figyeltem, mivel Dominikkal jártam.

Vacsorázunk és még mindig az a fiú jár az eszemben. Annyira aggaszt, hogy még a nevét sem tudom! Próbáltam kiverni a fejemből, az sem sikerült. Bár lehet, hogy Dominik után csak felejteni akarok...
-Finom a leves?-kérdezi anyukám tőlem és a húgomtól.
A húgom, Eszti, teliszájjal bólogat. Anya elégedetten mosolyog. Egyedül nevel minket, mert apával elváltak. Mondjuk elég sokat járunk apához is, tehát a kapcsolatunk ugyan olyan.
-Zsófi?-kérdezi selymes hangon anya.
-Finom-mosolygok-Mint mindig.
Nagyon jól esett most eza forró leves, egy ilyen hideg őszi napon.
-Valamin nagyon gondolkodsz-jegyzi meg anya.
Egy értetlen tekintetet szegezek rá.
-Dominik?-kérdezi kicsit megszeppenve.
-Nem éppen... Nem vagyunk együtt-forgatom a szemem.
-Jajj, Zsóm...-néz rám.
A szemében látni lehetett a sajnálatot. Nem szeretem, ha sajnálnak. Makacs vagyok ehez.
-Nem vagyok szomorú miatta-sóhajtok zaklatottan-Nem működött, ennyi volt. Anya, nem érdekel!-próbálom meggyőzni.
-Oké-süti le a szemét.
Pár kanállal még ettem a levesből, majd eltoltam magamtól.
-Nem kéred már?-vonja fel anya a szemöldökét.
-Sok volt az ebéd...-kelek fel nehézkesen az asztaltól.
Ezzel indulok is a szobámba. Bemegyek a fürdőbe, elindítom a kedvenc számom, majd beállok a forró zuhany alá...