Ketten egyben... |BEFEJEZVE|

4. fejezet

A lányokkal beültünk suli után a közeli pizzázóba. Fanni, Léna, Réka és én.
-Köszönjük!-mondjuk egyszerre, mikor a pincér kihozza a pizzákat.
Kellemesen elkezdtük elmajszolni a pizzánkat, mikor bejött egy társaság. Vegyesen lány és fiú. A szemem sarkából őket figyelem, már csak kiváncsiság miatt is. Ekkor egy ismerős arcot pillantok meg... Ő az! Elég helyes volt, kár lenne tagadnom. Valahogy pillanatonként oda kellett pillantanom...
-Van egy ötletem...-mondja fennhangon Réka.
Fannival összenéznek.
-Előre félek...-tömöm magamba a pizzát.
-Ha végeztünk, fizetünk elsétálunk az asztaluk előtt és köszönünk nekik-ossza meg velünk a tervét.
-És? Csak köszönünk nekik és kész? Azzal mire megyünk?-értetlenkedek egy sort.
-Léna úgy is jóba van pár tizedikessel-javít ki Fanni.
Léna csak teli szájjal bólogat. Kezdem kellemetlennek érezni, hogy lassan mindenki tudni fogja, hogy tetszik a srác... Nem kellett volna ennyire felkapni. Kellemesen elfogasutottuk a kaját, már fizettünk is.
-Készen álltok?-kérdezi Réka, miközben lassan felállunk az asztaltól.
Mindenki határozottan bólint, mintha csak egy katonai hadban lennénk. Lassan haladunk. A léptünk egyszerre hallatszik a kőn, majd az asztal közelébe érünk. Léna megy legelől. Az asztal sarkához érünk, majd egyszerre köszönünk.
-Sziasztok!
-Sziasztok!-köszönnek mosolyogva.
Az asztalhoz érve mégjobban lelassítunk. Végigvizslatom az egész társasagon a szemem, majd a tekintetem visszavándorol Áronra és halványan rámosolygok. A pillantásunk összeaakad és viszonozza a mosolyomat. Beleszerettem abba a hamuszürke szemeibe és abba a hatalmas pilláiba...
-Szia-mondja halkan rámpillantva.
Én mégjobban elmosolyodok, ezzel egy köszönést képezve.
-Nem akartok majd velünk jönni?-kérdezi egy mogyoró barna hajú lány.
-Persze. Miért ne?-válaszolok határozottan-Hova mentek?-támaszkodok egy üres székre.
-A főtérre mennénk-szólal meg Áron egyenesen a szemembe nézve.
-Mindjárt fizetünk-mondja kedvesen a barna hajú lány.
Így is történt. Együtt, szinte már egy kisebb tömegként vesszük útba a főteret. Beszélgetés közben megtudtam, hogy a barna hajú lányt Vikinek hívják, és megismertem Leventét és Tibit is. Nagyon jó arcok. Pár perc után a főtérre érve befoglaltunk egy padon. Igaz nem mindenki fért el egyszerre, egyik a másik ölében, valaki a földön, én pedig elcsentem Levente gördeszkáját és ráültem.
-Tizenegyedikesek vagytok?-néz rám Áron.
-Igen-bólintok egy kissé elpirulva.
-Jó a cipőd-biccent a kinyújtott lábam felé.
-Köszi-pillantok le elmosolyodva az Air Max 270-esemre.
Imádom ezt a cipőt... Baromi kényelmes és nagyon vagány.
-Zsó, van egy szál cigid?-kérdezi.
-Nem cigizek-vonom meg a vállam.
-Kinek van cigije?-kér hangosabban, mire egy lány a kezébe nyom egy szálat.
-Kösz-mondja lazán.
Szájába veszi a cigit. Egy kicsit elszöszmötöl vele, majd elővesz egy gyújtót a zsebéből. Kettőt kattint rajta, mire meggyullad a cigi. Mélyen beleszív, letüdőzi, majd az arcába fújja. Próbáltam e közben nem bámulni.
-Próbáltad már?-nyújtja felém.
-Nem, de nem nagyon akarom...-húzom a szám.
Áron egy kicsit összeráncolja a szemöldökét.
-Nincs bajom vele, csak a szüleim dohányoznak, én pedig nem szeretnék úgy a rabja lenni, mint ők. Sőt, azt sem értem mi az az élvezet benne...-gondolkozom el.
-Egyszer kipróbálod és megtudod-kacsint egyet.
Erre csak elmosolyodok és lehajtom a fejem. Hosszas beszélgetésbe keveredtem Áronnal, majd látom, hogy javában kezd lemenni a nap. Basszus! Anyuék megölnek!
-Öhm, szerintem én indulok haza-állok fel a deszkáról.
-Már most?-kérdezi Tibi.
-Ja... És köszi a deszkán-nyújtom oda Levinek a deszkáját.
-Ne kísérjen senki haza?-néz Viki Áronra.
Mi? Már ő is tudja? Ez nem lehet igaz...
-Nem kell...-vágom rá.
-Majd legközelebb találkozunk! Sziasztok!-intek nekik majd sietve elindulok.
-Szia!-hallom a többiektől, mikor már távolodom.