Édeskeserű

Tizedik

Sziasztok, itt is lenne az új fejezet. Ne haragudjatok a sok kiesés miatt, de az egyetem egy nagy káosz még egy teljes félév után is. De most itt is lenne, kellemes olvasgatást hozzá! 

- Kim figyelsz rám? 

Gondolataim legmélyéről Harry rángatott vissza, és így kellett egy kis idő mire hozzászoktam, hogy egy kávézóban ülünk, és épp arról beszélgetünk hogy hogy teszem tönkre egyszerre két ember életét. Hát kívánhat valaki ennél szebb reggelt magának? 

- Ne haragudj, persze. Csak kicsit elkalandoztam. Szóval, hol is tartottunk? - A kávés csésze pereme felett ránéztem és elgondolkoztam vajon mi azaz ok ami miatt ennyi lány epekedik érte. Talán a kinézete lenne az egyedüli? Vagy az, ahogy törődik a többiekkel? Esetleg neki is van valami varázsereje? 

- Oké kezdem azt hinni, hogy tényleg egy másvilágban élsz - nevetett fel. Rögtön megráztam a fejemet, feleszmélve a bambulásomból és letéve a kávéscsészét. 

- Tényleg bocsi, de egyszerűen nem akarom elhinni, hogy az életem pár hónap alatt bemondja az unalmast és teljesen kifordul a sarkaiból. Én meg csak állok középen és nézem, ahogy különféle emberek járnak rajta keresztül, és nem tudok semmit se csinálni. Hiszen még saját magammal sem tudom rendbe tenni a dolgokat.., hogy menne másokkal? 

Szinte láttam ahogy a fejében forognak a kerekek, és azon gondolkozik, hogy tudna ebből engem is, és a többieket is a legjobban kihozni. De hát mindketten tisztában voltunk vele, hogy ez lehetetlen. Valaki megfogja magát égetni, és mindennél jobban azt kívántam, hogy inkább legyek én mint akármelyik srác. Azt meg persze még annyira se akartam, hogy a kapcsolatuk megszenvedje azt, hogy én az életükbe léptem. 

- Tudod sose felejtem el a második turnénk utáni történteket. Megbeszéltük, hogy mind Louiséknál találkozunk miután mindenki meglátogatta a maga - maga családját. Ott mindig olyan hangulatos volt, és elfértünk mindannyian. - Ahogy mesélt akaratlanul is magam elé képzeltem Louisék bámulatosan nagy és kényelemes házát. Imádtam ott lenni, a második otthonom volt minden egyes vita után anyáékkal, minden iszogatással töltött este után ott józanodtunk ki mindketten a kanapén béna filmeket nézve. - Louis persze egyértelmű, hogy rögtön hazament. Úgy volt, hogy én és a fiúk kb másfél héttel utána érkezünk majd. Már az furcsa volt, hogy nem volt a repülőtéren. Nem mintha nem találnánk ki hozzájuk, de teljesen bevett szokás volt, hogy mindig ott várt minket. Végül elhessegettük, hogy elfelejtett minket vagy szimplán közbe jött valami. Azonban amikor megérkeztünk hozzájuk, Lottie volt csak a nappaliban és a testvérei. Ő persze nagyon örült nekünk, mint mindig. Ahogy az édesanyja is, hiszen nála csodálatosabb teremtést még nem látott a Föld. Mindannyian elpakoltuk a cuccainkat a megszokott helyre, majd mindenki ment a saját dolgára. Ezt értsd úgy, hogy Niall rögtön a konyháig ment, Zayn a fürdőbe és így tovább. Egyikünk se kérdezte merre van Louis, hiszen mindannyian éreztük, hogy valami történt. Csak késő este ért haza. Én és Niall lent tévéztünk még, Liam a telefonját bügykölte, Zayn pedig akkor már egy órája békében aludt a fotelben. Benézett a nappaliba és amikor meglátta, hogy ott vagyunk elmosolyodott, köszönt majd mindenféle egyéb dolog nélkül kihátrált és felment az emeletre. Egyikünk se értette, viszont annyira már ismertük, hogy jobban járunk ha nem megyünk utána. Másnap reggel ugyanúgy ment minden mint régen. Attól eltekintve, hogyha egy kicsit jobban figyeltél Louisra, láthattad rajta, hogy valami nincs rendben és csak titkolja a tetteivel. 

- Akkor mikor tudtad meg, hogy rólam van szó? Mikor mondta el? 

- A divatbemutató előtt. Amikor hírt szerzett róla, hogy lesz ez a bemutató mindenféleképpen elakart menni. Persze egyikünk se értette, hogy minek mivel nem ismertünk ott senkit. Legalábbis ezt gondoltuk mi. Louis persze elő állt valami istentelenül gagyi indokkal, de engem nem tudott megvezetni. Szóval elkezdtem kérdezgetni, addig - addig szekáltam míg kitálalt. Hihetetlen volt hallani ezt egy olyan ember szájából aki akkor épp együtt volt Eleonorral. Utána persze már mindent elmondott. Azt is, hogy mi volt aznap este, aztán persze azt is, hogy mi történt utána. Mi volt miután felléptünk egy újabb bemutatótokon. Persze ez a többieknek is szemet szúrt, miután Niall is bekerült a képbe, hiszen ezek után nem lehetett titkolni, hogy senki nem ismer senkit. És aztán jött ez a cikkes eset, hogy miket írtak rólatok. Lehet nem tudnád elképzelni, de a két fiú nagyon egymásnak feszült. 

- De nem történt semmi igaz? - feszülten figyeltem és vártam a válaszra. Reménykedtem, hogy a két fiú nem esett nagyon egymásnak miattam. Azt sose bocsátanám meg magamnak, ha valami történt volna kettőjükkel. - Egyébként meg tegnap beszéltem Louissal, és azt mondta nem csinálna balhét.. főleg nem Niall-el. 

Harry keserűen, lesajnáló tekintettel rám nézett és megrázta a fejét. 

- Louist ha rólad van szó az érzelmei vezérelik. Lehet, hogy azt mondta nem fog balhét csinálni, de ezt nem feltétlenül kellene neki elhinned ennyi év után meg főleg nem. Miután veled letette, lerohant a nappaliba és elég csúnyán összekaptak Niall-el. Amit nem árt tudnod, hogy Niall nagyon édes és érzelmes fiú és ha valakit megkedvel akkor kitart mellette akármilyen nehéz is lesz a helyzet. És meglepő, de ő már most nálad is így cselekszik. Pedig nem szokott, mindig kell egy idő mire megszeret embereket, de te eszméletlen lehetsz ha erre képes voltál. Összevesztek az tény, de kifognak békülni.. legalábbis remélem. 

Ő is és én is szótlanul bele kortyoltunk a kávénkba, és csak néztük egymást. Adott esetben ez biztos, hogy a világ végéig kergetett volna de ebben az esetben egyszerűen csak jól esett nézni Harry-t. Azt az egyedüli embert aki kettőnkön kívül, és talán Niall-en kívül a legtöbbet tudja a kapcsolatunkról. Kicsit olyan volt mint a lelki szemetes ládánk. Azt kívántam bárcsak előbb hallottam volna az összes ilyen dologról, akkor annyi mindent máshogy csináltam volna. 

- Örülnék ha nem lenne közöttük gáz.

- Mi is elhiheted. Főleg, hogy hamarosan jönnek a további utazgatások és ezt igen nehéz és nem utolsósorban kellemetlen megoldani két durcás kisfiúval. 

A kávé szinte a torkomon akadt és csak nagy nehézségek árán sikerült lenyelnem. Így könnyező szemekkel néztem rá és vissza kérdeztem, hogy tényleg tovább utaznak. 

- Hát persze, idővel muszáj lesz. Dalokat veszünk fel, meg ilyesmik. Szóval megnyugodhatsz nem kell sokáig attól tartanod, hogy Louisék felforgatják az életedet. - jegyezte meg némi éllel a hangjában, amit talán sértőnek kellett volna találnom de tudtam, hogy teljes mértékben igaza van. Ezután elbúcsúzott, majd mintha itt se lett volna olyan gyorsan sietett ki az ajtón egészen a kocsijáig. Szép lassan én is összeszedtem magam, megköszöntem a kávét és haza felé vettem az irányt. 

Persze egészen hazáig az agyam összes bugyrát átjárta ez a téma, és mire a lakás ajtóig értem szinte szét szakadt a fejem és legszívesebben sírva bebújtam volna a takaróm alá, hogy soha de soha többet ne kelljen előjönnöm. 

Alana már teljes pompájában várt a konyhában. 

- Halihó korán kelő. Képzeld el, munka van! 

Én szinte észre sem véve őt csak lepakoltam a kezemben lévő dolgokat, majd felindultam a lépcsőn. Hallottam, hogy még utánam kiált és versengve szidja a fiúkat akik körülöttem vannak de nem volt erőm visszaszólni. Szinte beestem az ajtón és csak ott engedtem útjára a feltörni kívánó könnyeimet. Kulcsra zártam az ajtót, a ruháimat ledobáltam és bele bújtam az egyik kedvenc, apukám elnyűtt pólójába, hogy aztán végre bemászhassak a takaróm alá, ahol tudtam, hogy kicsit egyedül lehetek.