Tűz és jég - míg az egyik pusztítást ígér, a másik egy teljesen új világot.
Míg a másik szórakozottan szeli végig a vérrel áztatott utcákat, a másik csendben lépked a hideg hűvös Gothami utcákon és mosolyogva nézi az őt bámuló hideg, üres tekintetek...
Arkham Elmegyógyintézet fél évvel ezelőtt, 2018 februárja
К сожалению, это изображение не соответствует нашим правилам. Чтобы продолжить публикацию, пожалуйста, удалите изображение или загрузите другое.
Monoton tapsolás zökkentett ki az elmélyülésemből.
Riadtan fordultam hátra, közben elrejtve tenyeremben a borotvapengét, mit az egyik itteni fickótól csentem el, hogy véget vethessek az életemnek. Akkor, abban a pillanatban semmiségnek tűnt az egész - de most a zuhanyzó kabinban állva, az életemre veszélyes fegyvert szorongatva igen csak az inamba szállt a bátorságom. Teljesen elveszthettem az időérzékem, miközben egy kis bátorságot próbáltam magamba önteni - hisz ki tudja mióta állhatok itt a jéghideg víz alatt? Ezért is fordultam az engem noszogató alak felé, abban a reményben, hogy egy ápoló jött értem azzal a szöveggel, hogy már igen sok időt töltöttem a zuhany alatt.
De mikor a tekintetem jéghideg virgonc szempárral találkoztak, testemet eltakarva sikoltottam fel. Az új fiú állt velem szemben, akit a tegnapi nap folyamán hoztak be az elmegyógyintézetbe.
Ezen a helyen egy épelméjű alak sincs - viszont az ápolók és az őrök mindent szépen megbeszélnek egymással, minden új hírt, folyton csacsognak és csak akkor érzem magam épelméjűnek mikor őket hallgatom, ahogy megbeszélik ennek az elvont helynek a legújabb pletykáit. A fiú aki itt állt előttem megölte az anyját.
Nem zavartatta magát, hátát a velem szemben lévő hideg csempének szegezte, hosszú lábait pedig keresztbe fonta. - Azt hittem hogy tapsra vársz. - vonta meg a vállát, majd szélesen elmosolyodott. Teljesen kirázott tőle a hideg.
- Ez a női zuhanyzó. - hebegtem még mindig magamat takargatva. Egyáltalán mit keres itt? Hogy jutott be ide?
- Oh, nahát! - szegezte szürkéskék tekintetét az igencsak bomlásnak induló penészes plafonra. - Miért akarod kinyírni magad?
- Nem akarom. - vágtam vissza, közben éreztem ahogy a tenyeremben szorongatott penge belevájódik a bőrömbe. Felszisszentem.
- Vagy csak gyáva vagy. - vörös hajába túrt, majd ellökte magát a faltól. - Miért akarod megölni magad? - tette fel ismét a kérdés.
- Semmi közöd hozzá. - motyogtam magam elé. - Hagyj magamra, különben szólok az egyik ápolónak! Tudtommal ez még mindig a női zuhanyzó.
- Csak hogy kettőnk közül te lennél a legnagyobb szarban. - húzta félelmetes mosolyra rózsaszínes ajkait.
Olyan ártatlannak tűnt - egy fiúnak, aki csupán véletlenül tévedt a rögös útra. De mikor felém villantotta vérfagyasztó vigyorát, a világ összes bűnét a nyakába varrtam volna.
- Meg akarsz halni? - nézett a szemembe, miközben egyre közelebb sétált hozzám. - Én segíthetek. - levette fekete fehér csíkos ingét, majd mielőtt bármit is reagálhattam volna, belépett hozzám a zuhany alá, majd a hideg csempének nyomva csupasz hátamat elkapta a torkomat, közben szüntelenül vigyorgott, talán még fel is kuncogott, de lehet hogy csak beképzeltem.
Ujjait erősen a nyakam köré kulcsolta - éreztem hogy a tüdőmbe szorul a levegő, ahogy a testem automatikusan túlélő üzemmódba kapcsolt - körmeimet a falba vájtam, a pengét pedig kiejtettem a kezemből. A vörös hajú a képét szinte az arcomba tolta, de már egy cseppet sem bántam. Sőt, nem bántam hogy őt látom utoljára - megnyugtat a tudat hogy nem a saját kezem által vetettem véget az életemnek.
Mikor már azt hittem hogy a fiú végre megadja azt amire vágyom és elkezdtem fekete pontokat látni az oxigén hiány miatt, elengedte a nyakamat. Testem erőtlennek és gyengének éreztem mikor elengedett, legszívesebben összedőltem volna a hideg csempén, de ő elkapta a derekamat, minek hatására automatikusan átdobtam a karjaimat a vállán, a lábamat pedig a derekára kulcsoltam. - Talán nem most van ennek a legmegfelelőbb ideje. - vigyorgott a vörös hajú, majd rózsaszín ajkait az enyémhez tapasztotta.
Ebben a pillanatban ez tűnt a legmegfelelőbbnek, ami egy pillanatra, de csak egy pillanatra elvette tőlem az öngyilkosság gondolatát. Kezemet a vizes tarkójára csúsztattam és hagytam hogy durván csókolja az ajkaimat. Tudtam hogy nem ma van az a nap. Nem ez a legmegfelelőbb alkalom az öngyilkosságra. De tudtam hogy a bűntudatom előbb vagy utóbb ismét utat tör bennem - és akkor már nem lesz visszaút.
