All Done For You

Chapter 51 - Átírt rész

Nem tudtam, hogy ugrasszam össze Nicole-t és Evát. Ez volt az első verzió... Ezt talán csak Daniel miatt szerettem jobban, mint a végül kikerült részt. De döntsétek el ti... :)

Sejthettem volna, hogy a mosolygó Nicole sokkal veszélyesebb, mint a dühös Nicole.

Iszonyatosan hasogató fejfájással ébredtem. Ezerszer megfogadtam már, hogy nem fogom a tequilát sörrel keverni, és mint már számtalan alkalommal, most is sikerült megszegnem a saját magamnak tett ígéretemet. Kora reggel szinte csukott szemmel botorkáltam ki a konyhába, hogy fájdalomcsillapítót keressek. Ashley úgy aludt, hogy akár bombát is robbanthattak volna mellette, és Daniel sem ébredt fel arra, hogy felforgatom a konyhaszekrény fiókjait gyógyszer után kutatva. Amíg széttúrtam a hűtőt is egy üveg életet mentő ásványvízért, felötlött bennem, hogy hiányérzetem van. Mintha nem lett volna teljes a létszám a kanapén. Óvatosan az alvó testvérem mellé osontam és homlokráncolva vettem tudomásul, hogy egyedül van. Ebben a pillanatban nyílt ki a közös fürdőszoba ajtaja és egy friss és üde Nicole sétált ki rajta.

- Jó reggelt – köszönt mosolyogva. A hangra Dan felmordult, de a másik oldalára fordulva aludt tovább.

- 'Reggelt – szorítottam a tenyeremet a fejemre. Egyébként is előfordult, hogy irritált a magas hangja, de másnaposan, fejfájással küzdve még rosszabbul esett.

- Csak nem sokat ittál tegnap este? – Mintha mi se lenne természetesebb, elkezdett kávét főzni és reggelit csinálni. Értetlenül néztem rá a konyhaszigetbe kapaszkodva.

- De, lehet. Te hogyhogy...?

- Soha nem voltam jobban – nevetett, majd folytatta a tevékenységét.

- Aha. Hogy...? – Félredöntött fejjel bámultam. Nem értettem, hogy lehet ennyire fitt. Még Ashley és Daniel is teljesen kidőltek, rólam nem is beszélve. Ha mi, akik két lábon jöttünk haza, ennyire szenvedünk, hogy lehet, hogy Nicole, aki szinte teljesen ájult állapotban került a kanapéra, most vidáman reggelit készít? Egy újabb nyilallás a fejembe azonban elűzte a gondolataimat és hátraarcot vágva elkezdtem visszavonszolni magam a hálóba. – Tudod mit? Hagyjuk. Jó éjszakát.

Pár órával később frissen főzött kávé illatára ébredtem. A fejfájásom, hála a dupla adag aszpirinnek teljesen elmúlt és viszonylag kipihentnek is éreztem magam. Mosolyogva nyújtózkodtam egyet, miközben kinyitottam a szemeimet és a fölém térdelő Ashley és egy bögre friss kávé volt az első, amit megláttam.

- Jó reggelt, bulihercegnő – hajolt le egy csókra, miközben a kezembe nyomta az életet jelentő koffeint. Mosolyogva haraptam az alsó ajkába, amiért cserébe elégedetten morgott egyet.

- Ezt rendszeresíthetnénk – emeltem meg a bögrét, mire mellém feküdve halkan felnevetett és a takaró alatt kezdte simogatni a combom belső felét.

- Szerintem meg leszokhatnánk a kávéról – harapott a fülcimpámba. – Sokkal jobb ötletem van...

- Ash... Ashley... Ashley Purdy, ezt azonnal fejezd be – nevetve sóhajtoztam a nyakamat ostromló ajkai alatt.

- Ne aggódj, már csak Daniel van itthon, ő meg fürdik...

- Hogy micsoda? – toltam el magamtól a férfit, aki meglepve nézett rám.

- Azt hittem, tudod...

- Mit?

Egyáltalán nem értettem a helyzetet. Idegesen kaptam fel a telefonomat a mellettem lévő éjjeli szekrényről, hogy megnézzem az időt. Még csak délelőtt tíz óra volt, ráadásul karácsony második napja. Hová tűnt mindenki, én miért nem tudok róla, és ha mindenki elment csapatostul, hogy lehet, hogy Daniel itthon van? Kérdések tömkelege versenyzett egymással az eltompult agyamban. Szinte észre sem vettem, ahogy kopognak, majd Ashley „Gyere!" felszólítására kinyílik az ajtó.

- Mizu? – ásított Dan, miközben ismét elfoglalta az ágy nagy részét. A normális emberek a reggeli zuhanytól felfrissülnek. Daniel azonban fürdés után tartotta a szépítő alvásának második etapját.

- Neked miért mindig ott kell terpeszkedned, ahol nagy az esélye, hogy kitúrsz? – húztam ki a lábam a rajta tehénkedő testvérem alól és igyekeztem az ágy vége felé rugdosni, titkon abban reménykedve, hogy a földön fog kikötni. Minden erőlködésem ellenére sem sikerült megmozdítanom. Kétségbeesve néztem Ashley-re. – Te meg ne csak röhögj, hanem segíts. Állítólag te is ebben az ágyban alszol, meg kéne védened a területedet vagy mi.

- Mert a te ágyad kényelmesebb, mint a hülye kanapé – motyogott a tesóm csukott szemmel, miközben Ashley nevetve, a kezeit feltartva kelt fel.

- Szeretlek kicsim, de ez a te háborúd. Hajrá, én szurkolok! – azzal már a konyha felé is indult.

- Édes – szóltam utána a lehető legangyalibb hangomon. Ash csodálkozva fordult meg, hiszen nem szoktam ilyen könnyen annyiban hagyni a dolgokat. – Megtennéd, hogy hozol egy pohár vizet? Kérlek.

Ritka alkalmak egyike volt, mikor sikerült túljárnom Daniel eszén. Ashley nem is sejtette, hogy gyakorlatilag biológiai fegyvert hozatok vele. Még az ágyneműt sem sajnáltam, mikor az egész pohár jéghideg vizet Dan fejére locsoltam, aki felháborodottan visítozva ugrott fel rögtön.

- Te tényleg nem vagy normális!

- Bizony, hogy nem – vigyorogtam rá. – Előbb-utóbb csak megtanulod, hogy utálom, ha rám fekszel a százhúsz kilóddal. Egyébként pedig jó mesterem volt, inkább legyél büszke magadra és a tanítványodra, Obi Van.

- Neked nagyon jó kedved van – húzta össze a szemöldökét Dan, miközben visszatelepedett az ágyra. Szerencséjére csak a végébe ült, velem szemben. Miután Ash diszkréten kiröhögte magát a fürdőben és Danielt megsajnálva hozott neki is egy kávét, ő is visszatelepedett mellém.

- Szóval hol van mindenki?

- Nicole, úgy tűnik, egészen rendbejött a buli után. Reggel felkelt...

- Ja, összefutottam vele a konyhában. Gyanúsan jó kedve volt – vágtam a tesóm szavába, mire kaptam egy elkóborolt kispárnát az arcomba.

- Tehát reggel felkelt, összeszedte a fiúkat, leültetett mindenki reggelizni, utána hívott egy taxit és távozóban közölte, hogy elmennek hajókázni anyáékkal és a gyerekekkel.

- Tehát ideges.

- Nem kicsit.

- Nagyon pipa.

- Ja.

- Rohadtul ki van akadva, nekünk végünk van, mind meghalunk – zuhantam vissza a párnára.

- Ennyire csak nem rossz a helyzet, ha hajókázni ment... - morfondírozott Ashley.

- Elképzelni sem tudok ennél veszélyesebbet – pislogtam rá a takaró alól. – Szokás szerint hátulról támad, alj...

- Vigyázz a szádra, hugi – morrant rám Dan.

- Bocs – néztem rá valóban bűnbánóan. Soha nem voltam büszke arra, mikor nem tudtam visszafogni magam a sógornőmmel szemben. Tudtam, hogy csak a testvéremet bántom vele, így mindig igyekeztem moderálni magam, ami sajnos megesett, hogy nem sikerült. – Szóval a lényeg, hogy tudja, hogy szúrjon oda...

- Elvitte a gyerekeket és a szüleinket, hogy érezzük rosszul magunkat, egyedül...

- ...és lehetőleg szálljunk magunkba egy kicsit – egészítettem ki Daniel fordítását.

Igen, már megint egy nesze semmi... Igyekszem írni az új részt, de... elakadtam. Tehát felhívás következik:

Keresek egy olyan lektort/cenzort/jótündért, aki átolvassa az utolsó rész már meglévő részletét és segít egy tökéletes, méltó befejezést adni a történetnek. Olyanra van szükségem, aki keményen, mondatról mondatra végigkritizálja. Aki tanácsot ad, mit írjak másképp. Aki figyelmesen végigolvassa, és szigorúan tudja véleményezni. Akivel minden apró szót meg tudok vitatni. Aki segít befejezni... Nagyon köszönöm, ha segítesz, bárki is legyél! <3