Sárkányok felkelése

8. fejezet - A párbaj

-Miért vagy ilyen csöndes? -fordult fél óra séta után a lányhoz- Mióta elindultunk, meg sem szólaltál.

-Sajnálom. Nem tudtam, hogy ez baj.

A herceg elmosolyodott.

-Nem baj, csak szeretnék veled beszélgetni.

-Már így is kicsit többet tudsz az életemről, mint bárki más. Miről beszélhetnénk?

-Kérdezz bármit. És én őszintén válaszolok. Mit szólsz?

Aria felvonta a szemöldökét, majd mosolyogva bólintott.

-Van gyereked? -fordult oda.

Alex szemöldöke felkúszott a homloka közepére.

-Gyerekem??

-Öhm.. Sajnálom. Nem akartalak megbántani.

A herceg felnevetett.

-Nem bántottál meg. Csak sokkolt a kérdés. Nincs gyermekem. Feleségem sincs.

-Oh... És nem vagy,... ...magányos?

-Nem igazán. A harc leköt.

-Hadvezér is vagy?

-Hát persze. A sárkánylovasok tagja vagyok.

-Akkor kezdjek el félni? -mosolyodott el Aria.

-Hát... Sosem tudhatod, hogy mikor támadlak hátba... -viccelődött a férfi.

-De most komolyan. Nincsenek túl jó tapasztalataim a harcosaitokkal. Nem tudnék annak a katonának a szemébe nézni, akivel kölcsönösen majdnem kinyírtuk egymást.

-Ezt megértem... Bár, most, hogy szóbahoztad.... Nem lenne kedved harcolni?

-Harcolni?

-Igen. A sárkánylovasok és a tanoncok az harcudvarban szoktak gyakorlatozni. Nem állsz be?

-Nekem már úgyis mindegy... -vont vállat a lány- Szívesen tornázok egy kicsit...

-Ha neked ez tornának számít... -nevetett fel Alex- Gyere erre.

Aria és a herceg kimentek az udvarra. Egy csapatnyi kigyúrt harcos párbajozott egy kút körül. Amint Alex odaért, mindenki leállt a harccal, és meghajolva üdvözölték urukat.

-Hoztam valakit, aki szeretne veletek gyakorlatozni. -intett a lány felé.

A férfiak röhögésben törtek ki. Alex azonban lecsendesítette őket.

-Lehet nevetni... De majd meglátjuk, meddig bírjátok ellene. -mosolygott rájuk.

Aria odalépett a fegyverekhez és kiválasztott egy botot.

-Ki áll ki velem elsőként? -kérdezte, mire az egyik harcos eldobta a kardját és odalépett.

-Uram, csak nem gondolod, hogy kiállunk egy lány ellen... A végén még baja esik. -megragadta a karját- Még egy kisebb fuvallat is elrepíti.

Aria eddig bírta nyugton. Megragadta a mögötte álló alakot és a válla fölött átvetve a földre taszította. A katona döbbenten nézett, a többiek pedig szótlanul bámultak rá. Csak a herceg kacagása törte meg a csendet. Miután elmúlt az első sokk, a férfi feltápászkodott.

-Támadj! -szólt oda Ariának.

A lány eldobta a botot, majd pördült egyet, hogy lendületet vegyen, aztán megcélozta a katona arcát a lábával. A harcos kitért a rúgás elől és ütésre emelte a kezét. Aria hárította és azzal a lendülettel gyomorszájon ütötte ellenfelét. A többi tanonc röhögve kurjongatott. A katona megragadta Aria karját és a háta mögé csavarta, ezzel mozgásképtelenné téve a lányt. Legalábbis ő azt hitte. A fiatal Bacow viszont hátraugrott, egyenesen a támadójára, és ezzel kibillentette az egyensújából. A férfi a hátára esett, rá pedig a lány. Aria gyorsan felpattant és kirúgta az éppen feltápászkodó katona lábát. Felkapta a botját, hogy a nyakához érintse és ezzel megnyerje a párviadalt, de az ellenfele megelőzte. Arrébbgurult a földön, majd fekvésből  talpra bukfencezett. Kicsavarta Aria kezéből a botot és egy rúgással a kút szélének lökte. Kis híján múlt, hogy a lány elveszítse egyensúlyát és beleforduljon a mélybe. Ám összeszedte magát és a kőpárkányra támaszkodva a magasba emelte mindkét lábát, majd a közeledő harcost mellkason rúgta teljes erőből. A férfi hátraesett, így Aria sem tétlenkedett sokat, nekiesett a fetrengő alaknak. Amint a lány föléhajolt, hogy ököllel vessen véget a küzdelemnek, ellenfele leszorította a kezeit és fordított az álláson. Aria fölé kerekedett, majd rátérdelt a hátára, hogy még véletlenül se tudjon felkelni a földről. Egyik kezével összeszorította a lány csuklóit a hátán, a másikkal pedig megragadta a torkát.

-Visszavágó... -hörögte Aria mérgesen.

A férfi vigyorogva elengedte. Aria elhatározta, hogy ezúttal rövidre zárja a párbajt. Még mindig a köveken heverve kirúgta ellenfele lábát, majd rávetődött és a torkát szorítva nézett farkasszemet vele.

-Legyőztekek... -nézett rá Aria öntelten.

A katona csak elvigyorodott, majd a lányt tarkójánál fogva lehúzta magához és szájon csókolta. Aria sokkolódva tolta el magát a férfitól, majd mikor rájött, hogy éppen a hasán ül, villámgyorsan felpattant és arrébbment néhány lépést. Míg a lány még mindig meg sem bírt szólalni, a harcos feltápászkodott és diadalittas vigyorral lépett oda társaihoz. A többi tanonc hujjongva paskolta meg a vállát.

Alex szirázó szemekkel lépett oda Ariához és a vállánál fogva kicsit hátrébb húzta a katonáktól. Éppen szóra nyitotta a száját, mikor valaki lassan tapsolni kezdett. Mindenki odakapta a tekintetét a királyra.

-Igen derekasan harcoltatok... Azt meg kell hagyni. Ám nem mindig volt tisztességes a küzdelem... Mi a neved, fiam? -fordult oda a katonához, akinek arcáról lefagyott a vigyor.

-Roger. -felelte végül.

-Tehát Rogerrel még elszámolok a legutóbbi húzásáért. Ne félj angyalom. -mosolygott most Ariára- De mindenesetre remek volt végignézni ezt a küzdelmet. Megörvendeztette a szívemet látni, hogy két tehetséges harcos hogyan küzd meg fegyverek nélkül.

A lány arcán egy halvány mosoly jelent meg.

-Most pedig elrendezzük ezt a kis incidenst... Roger, Aria, Alex, kérlek gyertek velem.

Roger elindult a király felé, de mikor elhaladt a lány előtt, hátrafordulva kacsintott egyet. A herceg arcizmai megfeszültek, szemével felnyársalta a szemtelen katonát. De végül ő is elindult az apja után, Ariával az oldalán. Végigmérte a lányt, mire megenyhült és elmosolyodott.

-Mit csináltál a ruháddal?

Aria végigmérte az (egykoron fehér) ruháját, majd elnevette magát. Lehet, hogy át kellett volna öltöznie harc előtt.