Bárányfelhők - Versek

Szirt

Egy szirt, amin állok. Egy partfal. Alatta a keskeny homokszőnyegen hullámok verdesik a kőfalat. Rongálják.
A szirt vagyok. Egy partfal. A lábam a keskeny homokszőnyeg, amin a víz hömpölyög.
Rémisztő erővel csapódnak hozzám a sós óceán hullámjai.
Letörik egy darab.
Csobbanás.
A vihar továbbtart.
Nem áll meg.
Nem lesz csend.
Hullámok ostromolnak.
Mind-mind valami. Kétség-hullám, egyedül-lét-hullám, ez a legnagyobb.
A víz egy sötét festékesvödörre hasonlít. Vagy nem. Mintha az ég is itt úszna a lábamnál. A csillagok, a Hold, mind látszik. Csillog.
Egy fekete hullám taralya csapódik. Kis erővel. De a partfalnak ennyi is elég.
Összedőltem.
A part mos el. A fekete habok.
Szétterítenek majd a tenger felekén.
Senki nem fog emlékezni, hogy valamikor az a szirt ott állt az óceán partján.