Hawkeye - Early Ages [OTLB]

Fever.

2011. december
(Cynthi 15)

Brock

- Brock - nyögött fel halkan, és a vállamra hajtotta a fejét.

- Mi a baj?

- Nem érzem jól magam... - motyogta, és addig fészkelődött, amíg át nem öleltem a vállát.

- Mit érzel?

- Nem tudom...

- De mégis... A fejed, a hasad, vagy mi?

- A fejem... Meg mindenem...

- Fejezd be a vacsorát, aztán keresünk fájdalomcsillapítót - simítottam végig az arcán, így éreztem milyen forró a homloka. Szomorkásan bólintott, és tovább eszegette a sajtos szendvicsét. Belé diktáltam még egy bögre teát, majd elindultam kifelé a konyhából, de Cynthi ahelyett, hogy követett volna, halk, halovány hangon utánam szólt.

- Mondd - léptem mellé, és megsimogattam a haját. - Gyere na! Beveszünk egy gyógyszert, és korán lefekszel aludni.

Erre legnagyobb meglepetésemre a nyakam köré fonta a karját, és a fülembe suttogta, hogy vegyem fel.

- Nehéz vagy te lány - sóhajtottam, miközben felemeltem a székről, ő pedig rögtön a derekamra kulcsolta a lábát. - Igazi sózsák vagy.

Átcipeltem Cynthit az orvosi szobába, ahol ilyenkor már nem volt senki. Felültettem a vizsgálóasztalra, és az egyik szekrényből előhalásztam a szükséges tablettákat.

- Mit csináljak vele? - nézett értetlenül a tenyerén lévő gyógyszerekre, majd rám. A kezébe nyomtam egy pohár vizet.

- Beveszed a szádba, és a vízzel együtt lenyeled. Reggelre jobban leszel tőle.

- Köszönöm - mormogta hálásan. - És most beteg vagyok, Brock?

- Egy kicsit, de el fog múlni hamar - mosolyodtam el biztatóan. Cynthinek megvolt a varázsa, amikor nagy tizenöt évesként viselkedett, de szívetmelengetően aranyos tudott lenni, amikor kicsit kisgyerekesre vette a figurát, és olyankor nem bírtam megállni, hogy ne szeretgessem meg.

...

Mielőtt lefeküdtem volna, még benéztem Cynthi szobájába, hogy minden rendben van-e. A lány nagyon nyugtalanul aludt, össze-vissza forgolódott a függőágyban. Mellé térdelve próbáltam megnyugtatni, simogattam a hátát, a haját, tudtam, hogy úgysem hallja, ha beszélek. Mikor végre sikerült felébresztenem, először megijedt, aztán miután felismert, szép lassan megnyugodott. Nagy nehezen kimászott a függőágyból, és az ölembe fészkelte magát. Átöleltem remegő testét, és a homlokának támasztottam az államat. Nagyon lázas volt.

- Ha a fiunk beteg volt, Amy mindig tudta, hogy mire van szüksége a kissrácnak. Arany szíve volt a feleségemnek, és csodatévő keze. Mellette mindig tudtam, hogy mit kell tennem. Ő annyira jól bánt a gyerekekkel... És most tanácstalan vagyok, mert fogalmam sincs, mit kéne kezdjek veled. Pedig nagyon szeretlek, és azt akarom, hogy neked a legjobb legyen.

Cynthi remegve megfogta a kezemet, és még közelebb bújt hozzám, pedig tudtam, hogy nem hall.

Nagyon sokáig ültünk még így a földön. Cynthi hol csöndben aludt, vagy fészkelődött, és mindenfélét motyogott magában, nekem pedig majd' leragadt a szemem. Eszembe se jutott otthagyni, így tizenegy felé feltápászkodtam vele, és átvittem a szobámba. Letettem az ágyra, majd én is mellé feküdtem, és magunkra húztam a takarót.

- Aludj jól, Kiscsillag - mondtam halkan, és megsimogattam a fejét. Szinte rögtön elnyomta az álom, így én is nyugodtan aludtam el.