Hawkeye - Early Ages [OTLB]

Christmas Lights.

2010. december

Brock

A bázis ablakai és a folyosók már egy hete égősorokkal voltak teleaggatva. Én pedig Cynthiával. A lány igyekezte nem mutatni, de csak mellettem érezte biztonságban magát, ami tulajdonképpen nem is csoda.

Hirtelen lett valaki, akinek szüksége van rám. Szokatlan érzés volt. Ez a többi lököttnek is feltűnt, és a srácok minden egyes alkalmat megragadtak, hogy ,,Rumlow lánya"-ként emlegessék az új jövevényt.

Cynthia Barton nem merte megkérdezni, mi ez a felhajtás, de látszott rajta, hogy fogalma sincs róla. Egy ideig vártam, hogy kinyissa a száját, de végül megkérdeztem, ért-e ebből az egészből bármit is.

- Kéne? - kérdezett vissza színlelt büszkeséggel.

- Azt hiszem, nem.

- Az megvan, hogy Karácsony lesz. Gondolom amiatt van.

- Ahogy mondod. Minden évben ezt csinálják, mint a gyerekek, úgy várják a karácsonyt. Teljesen bolondok - ingattam a fejem mosolyogva ahogy elnéztem Robb Williams-t, aki istentelen magasságának köszönhetően létra nélkül ragasztgatta vissza a színes fényfüzért, ami pár nap leforgása alatt megadta magát a gravitációnak.

- Minden évben van Karácsony? - kérdezte döbbenten Cynthia, olyan áhítattal ejtve ki azt a bizonyos szót, mintha valami varázslatról beszélne.

- Minden évben van, és minden rohadt évben megcsinálják ezt a parádét. Csak várd ki 24-ét, teljesen meg fog bolondulni ez a rakás felnőtt férfi.

Kár volt ezt mondanom, ugyanis ez után nem volt egy perc nyugtom se. A lány teljesen az őrületbe kergetett, napjában ezerszer megkérdezte, hogy hanyadika van, és legalább százszor azt, hogy mi lesz karácsonykor. Ez utóbbira nem adtam kielégítő választ.

December 24-e péntekre esett, és a kezdeti hatalmas lelkesedésem ellenére Cynthiával egész jó kis ünnepi napot kanyarítottunk magunknak.

Először is, arra ébredtem, hogy valami rettentő hideg hozzáér a lábamhoz. Amikor szitkozódva felkeltem, Cynthit láttam meg az ágy végében kedvesen mosolyogva.

- Mi a...? Mit csináltál?

- Megfogtam a lábad - mutatta fel mosolyogva a tenyerét. - Boldog Karácsonyt, te vén csotrogány!

- Neked is, te kis zöldfülű - nyögtem fáradtan.

- Ne legyél már ilyen! Én már órák óta fennvagyok.

A telefonom órájára pillantottam. Fél tíz.

- És mit csináltál órákon át?

- A Gilmoure-sráccal beszélgettem.

- Ehh, Istenem... Nekem is kell majd beszélgetnem a Gilmoure-sráccal - sóhajtottam, miközben kimásztam az ágyból. Fritz Gilmoure tizenhat éves, jóvágású kissrác volt, beillett volna Nils Holgersson-nak, de nem kockáztatnám, hogy összeszűrje a levet Cynthivel, vagy bármi hasonló. - Megvársz a konyhában? Ígérem, sietek.

A lány kicsit húzta a száját, de végül beleegyezett. Magamra kapkodtam a ruháimat, majd lementem az ebédlőbe, ahol Nick Phillips és a haverjai körülbelül három tonna teasüteményt halmoztak fel. Felkaptam egy lefóliázott kartontálcát a kupacról, és felvittem Cynthinek, aki már tűkön ülve várt rám a kiskonyhában.

- Sütii? - csillant fel a szeme.

- Sütii. Tessék, jó étvágyat - tettem elé az asztalra, és leszedtem róla a fóliát, sőt, mosolyogtam is, látva a lelkesedését. - Kérsz tejeskávét? - kérdeztem a kávéfőző felé fordulva, és kinyitottam a szekrényt. Nem tettem megjegyzést arra, hogy csak karácsonyi bögréket találtam.