Hawkeye - Early Ages [OTLB]

I'll count your fingers.

2013. Augusztus
(Cynthi 17)

Brock

Csak egy pillanatig hezitáltam, mielőtt beléptem a szobába. Sötét volt már, csak az ablakon beszűrődő holdfény vetett árnyékot a szemközti falra.

- Ki az? - kérdezte álmos, ijedt hangon, és a függőágyban addig mozdulatlan kupac összerezzent. Hiába mondtam neki, hogy éjszakára vagye ki a hallókészüléket, nem mer nélkülük aludni.

- Én vagyok, Brock - feleltem, és odasétáltam hozzá. A lány teste szinte teljesen elveszett a takaró és a párna között. Pedig mennyit nőtt az utóbbi időben...! Mint akit húznak.

- Mi történt?

- Semmi - simogattam meg selymes haját. - Csak... Jöttem jó éjszakát kívánni.

- Rendben - felelte, és hallottam a hangján, hogy mosolyog.

- És elbúcsúzni is.

- Hogy micsoda? Ugye nem... De Brock, nem hagyhatsz itt! Komolyan! Én... Brock, nem akarom, hogy elmenj! Nem mehetsz el! - kapaszkodott bele a kezembe.

- Nyugi! Csak Pár óráról van szó - mondtam, és magamban reméltem, hogy tényleg csak annyi lesz.

- Hová mész?

- Dolgoznom kell - feleltem tömören.

- Jó, de nagyon vigyázz magadra, holnap reggel megszámolom az ujjaidat.

- Tessék?

- Ezt arra mondom, hogy meg ne merj halni... És megszámolom az ujjaidat, hogy vigyáztál-e rájuk.

Egy pillanatra ledöbbentem, fogalmam sem volt róla, hogy honnan vette, milyen kockázatokkal jár ez a ,,munka". Végül csak elmosolyodtam.

- Egy tündér vagy - adtam puszit a feje búbjára. - Reggel találkozunk.

- Rendben.

- Add ide! - tartottam fel a tenyeremet. Egy pillanatig habozott, majd végül kivette a hallókészülékeket és a kezembe tette őket. Leraktam mindkettőt az éjjeliszekrényre, majd rámosolyogtam a lányra, és kimentem a szobából.