A rosszfiúk varázsa

3. rész

Reggel az ébresztő borzalmas hangjára keltem. Hiába aludtam vagy 10 órát ugyanolyan fáradt voltam, mint mindent reggel. Gyorsan letusoltam hátha felkelek plusz este nem fürödtem és így azért nem szeretnék elmenni suliba. Szeptember eleje volt, még nagyban tombolt a nyár. Ennek megfelelő öltözetet kerestem. Gondoltam felveszem egy haspólot és egy rövid nadrágot. Szerintem nem nézek ki olyan hülyén benne. De majd kiderül. Mint minden reggel, anya ma is készített reggelit. Össze pakoltam ami mára kell és lementem.
- Szia anya. - köszöntöm és adtam neki egy puszit.
- Szervusz kincsem. De csinos vagy ma. - jegyezte meg.
-Köszi. - mondtam és elővettem 2 tányért.
Anya ma melegszendvicset csinált. Természetesen ezt is szeretem. Mint mindet. Mondjuk most valamiért nem is igazán volt kedvem enni. Inkább felkaptam egyet gyorsba, Lori felé megeszem.
- Köszi anyu a reggelit, de megyek mert Lori már vár. Majd jövök, ne maradj sokáig. -javasoltam majd kirohantam az ajtón. Lorival 7:20 kor talizim, mivel 10 perc míg leérek Lorihoz  és még 10 a suli innen,  és szeretünk időben bent lenni.
Lori már kint várt engem a kapujuk előtt.
-Szia - köszöntöm.
-Szia - köszönt vissza.
- Mehetünk? - néztem rá.
- Ühümm. - válaszolta és elindultunk.
- Nagyon csinos vagy ma. - dicséret meg.
- Köszönöm, de csak az időzhöz öltöztem.
- De nagyon jól áll, többször kéne ilyen ruhákat hordanod. - mosolygott rám.
- Köszönöm - pirultam el.
Nem gyakran dícsernek meg, szóval nagyon jól esett.
Viszont a suliba érve már nem volt ilyen jó kedvem.
Megláttam Dustin, Aaront és Adamet.
Dustin mikor meglátott megbökte a mellette álló Aaront és nevetni kezdtek. Adamnek is felhívták rám a figyelmét,de szerencsére őt jobban lekötötte a telefonja.
- Ne foglalkozz Dustinnal. - mondta.
- Oké. - nem volt kedvem komolyabb beszélgetéshez.
Bementünk az iskolába, majd fel a 3. emeletre , majd leültünk a helyünkre hátra. Becsengetésig beszélgettünk.
Pont csengő szóra érkeztek meg a fiúk is. Dustin ahányszor rám nézett, mindig nevetett. Tudom, nem az a fajta lány vagyok akinek ilyen ruhákat kéne hordania, de szerintem annyira nem vagyok telt, hogy ne vehessen fel egy rövid nadrágot, de ha mégis akkor is törődjön a saját dolgával. Egy kicsit kezdtem ideges is lenni, gondolom Lori látta rajtam.
- Nyugi, van. Ne törődj velük. Nincs ízlésük. - mondjuk ezen még nekem kellett nevetnem. Pont ez az,  hogy van. És ha valaki nem az esetük, rögtön piszkálni kezdik, addig,  amíg ki nem készítik. Sajnos ismerem a fajtájukat és semmivel sem lehet hatni rájuk. Vagyis semmi és senki.
Nem is tudom mikor, de már nagyban tartott az óra,  mire feleszméltem.
- Miss Campbell? - valaki a vezeték nevemem szólított.  Ez soha nem jelent jót. Fel néztem.
Épp matek órán ültem.
- Igen?  - néztem körbe.
- Esetleg válaszolna a kérdésemre? - nézett rám mérgesen.
Lorira néztem hátha tud segíteni.
- Miss Campbell! Válaszolna a kérdésemre? - mondta egy kicsit határozottabban.
- 5. - jött egy hang nem messze tőlem.
Adam volt az.
- Köszönöm miss Campbell. - nézett Adamre.
Vissza fordult a tablához és egyenleteket kezdett fel írni. Nem is tudom min lepődtem meg jobban, hogy Adam nem hagyta, hogy tovább kínozzanak, vagy hogy helyesen válaszolt. Azt hittem az a hármas nem egy értelmes társaság. Amúgy én is meg tudtam volna valaszolni csak elbambultam.
Az órának végre vége. Nagy megkönnyebbülés volt.
Épp mentem volna ki a teremből, mikor megállítottak.
- Miss Campbell?  Ide fáradna?  - szólított a tanár.
- Persze. - vissza sétáltam a tanári asztalig.
- Ha megkérhetem figyeljen az óráimra.  Nem egyszerű anyagot veszünk. - mondta,  se közben írkált valamit.
- Elnézést. Többet nem fordul elő. - nyugtattam meg.
- Remélem is. - mondtam.
Intett a kezével, hogy elmehetek és így is tettem.
Lori kint várt az ajtó előtt.
- Mi volt?  - kérdezte hatalmas szemekkel.
- Nyugi,  csak azt mondta figyeljek.
- Oh..  - nyugodott meg.  - akkor jó.  - vette elő a szokásos mosolyát.
Meg sose volt barátnőm, vagyis talán az oviban. Se az is rég volt. Jó érzés, hogy aggódik értem, és hogy mellettem áll. Talán ő lesz a legjobb barátnőm? 
Dustinból lassan kezd elegem lenni. Egyre többen vannak, kisebb csapatokhoz csapodik és rajtam nevet. Miután ezt megelégeltem,  úgy döntöttem,  hogy oda megyek hozzá és beszélek vele.
- Sziasztok! Dustin volna egy perced? - próbáltam kedves lenni.
- Neked? ... Nem. - ezen mindenki jót nevetett.
- Oké...  Figyelj...  - kezdtem volna bele a mondandómba , mikor közelebb lépett hozzám. Kb 1 fejjel magasabb mint én. Alig 10 cm re állt meg tőlem. Egy kicsit megijedtem. Nem szoktam ilyen közel állni másokhoz. Főleg nem fiúkhoz. Lehet egy kicsit el is pirultam. Hátrébb léptem, de valahogy gondolta, hogy ez lesz a reakcióm, így ő is velem lépett. Ettől még jobban megijedtem, ami szerintem látszott is. Hátrébb lépett majd jót nevettek. Úgy döntöttem inkább feladtam ezt a beszélgetés témát.
- Jól ment - bíztatott Lori.
Erre elnevettem magam.  Ez minden volt csak jó nem.
A nap hátralevő részében egészen elvoltunk. Dustinék is egészen visszafogoták magukat. Ennek tényleg örültem. Megbeszéltük Lorival, hogy elmegyünk fagyizni. Haza felé pont van egy cukrászda állítólag,  szóval úgy döntöttünk kipróbáljuk.
Mivel ma 8 óránk volt, igen későn indultunk el haza. 4 óra körül lehetett mire elindultunk a suliban. Annyira nem siettem haza, de azért haza kéne menni tanulni.
- Szoktatok beszélgetni Lukekal?  - gondoltam kérdezek valamit,  ne csöndben sétálgassunk.
- Igen néha szokott írni. - mondta inkább szomorú hangon. - Nézd! Megérkeztünk!!!  - rohant be.
Nem sokáig voltunk bent, elmondtuk mit kérünk és kijöttünk.
- Van valami Lukekal? - kérdeztem szomorúan.
- Semmi. - nézett a földre.
- Nem értem. - nem sok barátom volt,  sőt egyenesen egysem.  Szóval.
- Épp ez az hogy semmi. Nem értem. Néha rám dob egy ,,szia, mizu,, -t és ennyi. De akkor minek hívott randira?
Sajnos ehhez nem tudtam hozzá szólni. Nem tudtam mit kell ilyenkor tenni vagy mondani. Inkább csak megöleltem.  Elbúcsúztam Loritol a házuk előtt,  majd tovább sétáltam haza. Otthon neki ültem tanulni és vártam,  hogy anya haza érjen. Most egész emberi időben jött. 8-kor hulla fáradtan esett be az ajtón.
- Szia anya. Hosszú napod volt? - inkább költő kérdésnek szántam, mivel látszott rajta,  hogy ki van.
- Szia szívem, milyen volt a napod? - kérdezte és már kevés ült a kanapera.
- Nekem jó, de neked kéne egy szabadnap.  Teljesen ki vagy. - mondtam.
- Ez én így működik kicsim. Muszáj dolgoznom.
- De ennyit? - kérdeztem aggódva.
- Igen, ennyit. - mondta kicsit ingerülten.
Úgy döntöttem magára hagyom. Fáradt volt már.
Elmentem megfürödtem, majd bepakoltam holnapra,  hogy ne reggel kelljen. Befeküdtem a puha ágyamba és elkezdtem újra elolvasni a kedvenc könyvem.