Arranged Marriage

1.

Azt tudni kell rólam, hogy nem vagyok egy könnyű eset. Elég forrófejű és makacs vagyok. Éppen ezért hirtelen reagálok mindenre, viszont azt be kell vallanom, hogy nem nagyon szoktam megbánni, amiket mondok. Ez nem éppen a legjobb tulajdonság, mint utólag megtapasztaltam...

- Selena, siess már! Elkésünk! - sürgetett az anyámnak nevezett nő. Komolyan mondom, ilyen türelmetlennek lenni...

- Megyek már! - ordítok le a szobából hajfésülés közben.

Általában ha a szüleim azt mondják, vacsorázni megyünk, az azt jelenti,  hogy bájolognunk kell egy csapat idegen ember előtt, és pont azért, mert apa valamilyen fontos ember. Viszont úgy gondoltam, hogy ma nekem ehhez nincsen kedvem, így nem is öltöztem ki annyira.

Úgysem fog történni semmi extra.

Gondoltam én. Akkor még ugyan nem tudtam, hogy mi vár rám, bár az is igaz, hogy a ruha a legkevésbé sem számított... 

Lementem a lépcsőn, és felvettem a magassarkúm. Remélem, hogy nem fogom kitörni benne a lábamat.

- Itt vagyok már - szálltam be a kocsiba apám mellé.

- Selena, tanuld már meg, nem késhetsz! Ez nem a mi családunkhoz illő viselkedés - mondta mérgesen anyám.

- Rendben, rendben, csak induljunk már el - mondtam szememet forgatva, hiszen már veszekedni sem volt kedvem. Én csak szerettem volna bezárkózni a szobámba és egész nap youtube videókat nézni, mert antiszociális vagyok.

- Induljunk, Roger! - szólt a sofőrnek sóhajtva.

Nem is telt sok időbe, már ott is voltunk a város egyik legnevesebb étterme előtt, ahová kizárólag gazdagokat látnak vendégül. Igaz, szinte mindig ide jövünk, de akárhányszor belépek ebbe az épületbe, rosszul leszek. Miért nem születhettem átlagos családba, ahol mondjuk Mekiznénk együtt, boldogan luxus nélkül? - gondoltam, ahogyan leültünk a selyem terítővel lefedett asztalhoz. 

Nagyot sóhajtva ittam a boros poharamból a vizet. Hiába, még csak 17 vagyok, meg amúgy sem szeretem az alkoholt. Mondjuk ihattam volna valami kissé erősebbet, mondjuk valami üdítőt...
Flusztráló volt nézni, hogy apám percenként nézte a karóráját, míg anyám folyamatosan forgolódott az ajtó felé, hogy mikor fognak megjönni vendégeink. 

- Flora, ne forgolódj már állandóan, idegesítő vagy! - morogta apa.

És akkor még mi késtünk volna, ez hihetetlen.

- Hol vannak már? - idegeskedett anya.

- Tulajdonképpen kiket is várunk annyira? - szólaltam meg először az este folyamán. Kissé zavart pillantást vetettek egymásra apával, viszont választ már nem kaptam.

- Elnézésedet kérem a késésért, Phil - szólt közbe egy idős férfi, s apa azonnal állt is fel, hogy köszönthesse. Kezet fogtak, majd a férfi felesége is üdvözölt minket.

- Sajnáljuk, hogy megvárattunk titeket - mondta a nő, zavartan megigazítva hosszú barna haját.

- Ugyan, dehogy várattatok - nevetett apa megcsillogtatva a tökéletesre fejlesztett álmosolyát.

- Á, ő itt Cameron, a fiam - mutatta be a mellette állót. Be kell valljam, nem nézett ki rosszul, de nem volt az esetem.

- De helyes! - mosolygott anya.

- Jaj, foglaljatok már helyet! - nevetett apa.

- Na és Selena, - kezdte Karen, Cameron édesanyja - hogy megy a suli?

- Kitűnően - válaszolta fényes mosollyal helyettem is anyám - Selena a gimnázium legjobb tanulója!

- Örömmel hallom - nézett rám kedvesen - És a fiúkkal mi a helyzet? - kérdezte, mire majdnem félre nyeltem, és megfulladtam.

- Nincs barátom - zártam rövidre a témát.

A vacsora egy kicsit kínos volt, de kibírtam. Már azt hittem, hogy vége, és mehetek haza vissza a szobám falai közé, hogy végre egymagam lehessek, viszont apám keresztül húzta a számításaimat. 

- Üljetek vissza, kérlek - mondta. Érdeklődve ereszkedtem lassan vissza a székre, s szinte éreztem ahogy a levegő lassan kezd fojtogatóvá válni a torkomban.

- Szeretnénk valamit bejelenteni Chris-sel - állt fel neve hallatán Cameron apja is. 

- Selena - nézett rám, mire én idegesen tördelve az ujjaimat figyeltem, mi fog történni. Volt egy nagyon rossz érzésem.

- Igen? - kérdeztem.

- Cameron - szólította őt is az apja, én meg még jobban elvesztettem a fonalat.

- Mától hivatalosan is jegyesek vagytok! - jelentették be boldog mosollyal az arcukon.

Lassan felálltam, s remegő lábakkal támaszkodtam meg az asztal szélében. Teljesen sokkot kaptam. Abban a pillanatban minden erő kiszaladt belőlem, és majdnem el is estem, de amint teljesen felfogtam, csak zaklatottan kirohantam onnan. 

Nem hiszem el, hogy képes volt a saját lányát hozzá ígérni egy ismeretlenhez az üzlet miatt...