Arranged Marriage

6.

Selena élete eddigi egyik legkoatikusabb reggelére kelt fel, és merem kijelenteni, hogy biztos nem ez volt az utolsó tekintettel arra, hogy egy konkrétan élő - ahogyan ő fogalmazott, miközben átbotlott a küszöbön - szerencsétlenség.

De hogy hogyan jutott el odáig a helyzet, hogy a konyha kis híján leégett, és Michael Joe-ra mászva próbált életben maradni, és nem megsüketíteni szegényt?

Kezdjük reggeltől...

Selena egy gyönyörű napra ébredt. A madarak csiripeltek, a nap fényesebben ragyogott az ég tetején, mint egy zseblámpa, amit az ember szemébe nyomnak, és igen, elfelejtette behúzni a sötétítőket este. Ha ez mind nem lett volna elég, a haja úgy állt, hogy biztos volt benne, ha az ablak nyitva lenne a madarak összetévesztenék a saját fészkükkel, de szerencsére nem fészkelt egyik sem a feje tetejére, úgyhogy valamennyire még nyugodt is volt.

Fáradtan ásított, és megpróbálta letörölni az arcáról a rászáradt nyálcsíkot.

Ahogy kinyújtózott azonban, szemei még mindig félig csukva, megpillantott egy alakot az ágy melletti kis fotelben ülni, és figyelni őt, kicsin múlott, hogy szegény pasas nem lett agyon vágva az éjjeli szekrényen álló lámpával.

- Woah, nyugalom, nyugalom, kisasszony! Semmi ok a pánikra... - próbálta lenyugtatni a lányt az őr.

- Semmi ok? Azt se tudom hol vagyok! Ki maga? Mit keres itt, és miért figyelte, ahogy alszom, mint valami totál hibbant? - ölelte magához szorosan a párnát, ahogy össze ráncolta a szemöldökét.

- Hidd el, kislány, nekem sincs sok kedvem itt ülni melletted, és figyelni, de ha meg akarom tartani az állásom... - tárta szét a karjait Joe, akire a lány persze nem emlékszik, hogy igazából ő volt az, aki idehozta a kicsit félőrült állapota miatt.

- Szuper, akkor már ketten vagyunk, akik nem akarnak itt lenni - forgatta a szemeit.

- Oké, mivel mostmár éber vagy, le kell vigyelek reggelizni - nézett az órájára Joe - Kapd össze magad gyorsan, nem érünk rá, a főnöknek dolga van - forgatta a szemeit a főnök szón. Tudta, hogy Cameron bármikor vissza is nézheti a kamerákat, de pont nem érdekelte. Ez volt a legkevesebb gondja miután fent volt egész éjszaka, és több mint 50 órája nem volt alkalma sem, hogy aludjon, és ez kiakasztotta.

És akkor még a nyakamba rakta ez a gyereket is... Úgy érzem magam, mint egy bébiszitter.

A lány felfogva a szavakat inkább nem is kérdezett semmit, nem mintha lett volna esélye, Joe az elhangzott mondata után kiviharzott a szobából, magára hagyva a lányt, hogy átöltözhessen, és ne csak egy szál pólóban flangáljon.

Gyorsan beszaladt a fürdőszobába, és megmosta az arcát vízzel. Egy gyors fogmosás után rendbe szedte a sörényét is, aminek látványától kissé megrettent.

Végül egy kevésbé zombi Selena lépkedett le a lépcsőn szürke pulcsiban és fekete melegítőben. A legkevésbé sem volt kedve kimászni a kényelmes takaró alól, de Joe majdnem kirugdosta a helyiségből, miután megpróbálta.

- Áh! Itt vagytok! Már vártunk - Michael mosolygott rájuk, ahogy leértek a konyhába - Selena, siess, kihűl a reggeli! - ragadta meg a lányt a karjánál fogva, leültetve az egyik bárszékre a pult körül. Ő csak zavartan mosolygott a kedves séfre, és körbe nézett egy kicsit, tekintve, a hely idegen volt számára.

És ekkor vette észre a másik jelenlétét nem messze, csak 2 széknyire magától.

______________
Uhh, hali!

Remélem attól függetlenül, hogy ez egy nagyon rövid fejezet lett, tetszett mindenkinek, aki elolvasta!

És mi a fenéért írom mindig ezeket a részeket az éjszaka közepén?!🤦‍♀️

Eh, bocsi bármi hibáért, 1:40 van, és tényleg nem tudom, mit csinálok már hehe😅

Na mindegy, im off~ bye~