Hiszen csak gyerek voltam még, már csak a választ szeretném - azt tudom te ki vagy, de ki vagyok én?
Lauren még békésen aludt mikor én felkeltem. Mellette ébredni a legjobb dolog amit valaha átéltem, tudtam, hogy szeret, és hogy énis mindennél jobban szeretem. Furcsálltam, ezt mindig egy fiúval képzeltem el - mégis egy lány karjaiban találtam meg a biztonságot és a szerelmet.
Gondolataimból a telefon csörrenése ábrándított ki.
Lauren gyorsan felült és álmosan felvette a telefont.
- Igen? - szólt bele reggeli, morcos hangjával.
Olyan aranyos volt. Hallgattam a beszélgetést, igazából semmit nem tudtam belőle kivenni, fogalmam sem volt, ki az, aki hajnalok hajnalán zaklathatja. Egyedül egy találkozó időpontját kaptam el.
- Jó reggelt. - mosolygott rám miután letette a telefont.
- Jó reggelt. Ki zaklatott? - kérdeztem miközben felültem és megpusziltam az arcát.
- Hát ez egy vicces történet.. - mosolygott halványan miközben a hajába túrt.
Nem válaszoltam csak kérdőn néztem rá, nem tudtam eldönteni, ez a mosoly csak szín tiszta irónia, vagy tényleg ennyire örül.
- Szóval. - folytatta miközben lerugdosta magáról a takarót és felállt - Az unokaöcsém, akivel történetesen lassan 7 éve nem találkoztunk a hétvégén a városba jön, és nagy eséllyel hozzánk is költözik munka miatt.
- Várj.. munka? Ha fiatalabb nálad.. nem iskolába kéne járnia? - teljesen elvesztem.
- Persze, iskolába is jár kedvesem. - hajolt le hogy megpuszilja a homlokom - Csak amellett kell valaki, aki a családi vállalkozásukat itt is beizzítja.
- Oh.. - böktem ki, mint aki értene ezekhez a dolgokhoz.
Nem szólt semmit, csak felkapta a törülközőt és elindult a fürdőszoba felé.
*Lauren szemszöge*
Hirtelen hideg mancsokat éreztem az oldalamon.
- Mit gondolsz, hová mész? - kérdezte Cami miközben megpuszilta a nyakam.
- Fürdeni terveztem. - mosolyogtam és megfordultam hogy megcsókolhassam.
Ahogy a szemembe nézett.. édes Istenem, imádom ezt a lányt. Az életemet rá merném tenni hogy őt fogom feleségül venni.
- Nélkülem? - nézett mélyen a szemembe miközben beleharapott alsó ajkába.
Ez. A. Lány. Lesz. A. Halálom.
- Csatlakoznál? - mosolyogtam és közelebb húztam magamhoz.
Nem válaszolt, csak megcsókolt. Megfogtam a derekát és felemeltem. Ahogy a lábait derekam köré fonta és egyre hevesebben csókolt, éreztem; nekem ő az igazi.
- Haza kell mennem Camz. - mondtam kissé csalódottan.
- De miért? - nyögött fel kedvtelenül.
- Rendet kell raknom meg ilyesmik.
- Ilyesmik?
- Igen, ilyesmik. - nevettem, miközben összepakoltam a cuccaimat.
- Hiányozni fogsz.
- Azért várni fogsz rám, ugye?! - mosolyogtam és közelebb húztam magamhoz.
- Mindig. - mosolyodott el majd megcsókolt.
Mióta Camilaval vagyok, minden olyan egyszerűnek tűnik. Szinte már túl szép, hogy igaz legyen.
Egy utolsó csókot nyomtam ajkaira majd elhúzódtam tőle.
- Majd hívlak.
- Ajánlom is. - mosolygott én pedig kiléptem a szobája ajtaján majd lementem.
Elköszöntem a család összes többi tagjától majd elindultam haza.
Beültem az autómba majd bekapcsoltam a rádiót, furcsa, rossz érzés fogott el. Fogalmam sem volt miért, de nagyon rossz érzés volt. Bekapcsoltam a rádiót, hátha az elnyomja majd a rossz közérzetem, próbáltam a jó dolgokra gondolni, Camilara, arra, hogy újra láthatom családom egyik szeretett tagját.
Az unokaöcsém. Édes Istenem, mennyi régi emlék, a gyerekkorunk. Mondhatni ennél a kölyöknél nekem a világon fontosabb nincs is, de már 17 éves, kész felnőtt. Ki tudja mi lett a kis pimasz gyerekből aki 7 évvel ezelőtt volt.
A gondolatba is beleborzongok, hogy olyan lesz, mint az apja, megjelenik nekem öltönyben és hivatalosan beszél hivatalos dolgokról. Lehet meg is csapkodnám.
*visszaemlékezés*
- Lauren! - ordított nevetve Taylor miközben megcsikiztem.
- Na mivan öcsi, feladod?! - nevettem mikor letettem és megölelgettem.
- Hiányoztál. - mosolygott.
- Te is nekem.
- Lauren, Mike. - jelent meg a nagybátyám vigyorogva.
- Szia. - mosolyogtam, mint aki valójában miatta jött.
Miután elmentek, leültünk ketten a kőre és játszottunk.
- Laur.
- Mondd, öcskös.
- Ugye én nem leszek ilyen?
- Milyen???
- Olyan, mint apa.
- Nem hagyom. - húztam közel magamhoz és egy csókot nyomtam a homlokára.
*visszaemlékezés vége*
Leparkoltam, és kiszálltam az autóból. Nem tudtam, miért taszít a saját házunk.
Mikor beléptem az ajtón, azt hiszem sokkot kaptam.
- Laur! - ugrott nyakamba Taylor és én szorosabban öleltem. Örömmel láttam, hogy nem változott semmit.
- Úgy hiányoztál.. - sóhajtottam fel megkönnyebbülten.
Elengedett majd hátralépett a sokkom tárgya mellé.
- Lauren, ő Bradley. Az üzlettársunk.
Jól tudtam, ki Bradley.. és tudtam, hogy azért jött, hogy tönkretegyen mindent, amit a két hónappal ezelőtti távozása óta felépítettem.
Author's Note: na hogy tetszik?
Nem győzöm eleget köszönni, hogy még mindig követitek a történetet, fantasztikusak vagytok.❤️
Ezúton is szeretném jelezni, hogy bármikor írhattok nekem, bármivel kapcsolatban.
