- És jól lesz? - hallottam meg anyám aggódó hangját miközben lassan nyílásra erőszakoltam a szemeimet.
- Csak átmeneti dolog volt, asszonyom, nem kell aggódnia. Azt hiszem, csak pihennie kell, semmi komolyabb baja nem lesz. És persze ennie.
- Jobban fogok figyelni rá, ígérem! - csattant fel Lauren, majd lehalkult - sajnálom, Sinu..
Lauren kezéért nyúltam, hiányzott. Fogalmam sem volt, mi történt, de tudtam; őt magam mellett akarom tudni.
- Lauren ez nem a te hibád.. nem kellett volna.. - kezdte anyám de Laur közbevágott mikor megszorítottam a kezét.
- Úristen Camz! - szorította meg a kezem miközben elkezdtek potyogni a könnyei - annyira aggódtam érted..
- Mi történt? - kérdeztem értetlenül miközben közelebb húztam magamhoz.
- Camila, mikor ettél utoljára az ájulás előtt? - kérdezte az orvos.
- Nem tudom, n-nem igazán emlékszem.. - hazudtam. Tudtam, hogy semmit sem ettem aznap. Vagy az azelőtti nap.
- Értem. - köszörülte meg a torkát.
- Mi most magatokra hagyunk titeket amíg elintézünk pár papírt. - mondta anyám miközben rászorított Lauren karjára. Gondolom ez volt a jel, hogy kezdjen velem valamit mielőtt bezárnak valami diliházba.
Miután elhagyták a szobát felültem. A fejem borzasztóan lüktetett.
- Kicsim.. miért..? - kezdte Lauren - Mi a baj? Mit tehetnék, hogy jobban legyél? Miért nem beszélsz velem? Miért nem eszel? Tudom, az én hibám, nem figyeltem eléggé oda rád.
- Nem Lo, ez nem a te hibád, csak nem volt étvágyam, és ennyi, semmi bajom.
- Nem volt étvágyad 3 napig, ugye? Ugyan, Camz. Segíteni próbálok, a barátnőd vagyok az Isten szerelmére, miért nem hagyod?!
Nem válaszoltam, csak közel húztam magamhoz és megöleltem. Arcomat a nyakába temettem, kezemet a derekán pihentettem.
- Soha ne engedj el, kérlek.. - motyogtam.
- Semmi pénzért nem tenném. - mondta határozottan, majd állam alá nyúlt, hogy az arcomat maga felé fordítsa.
Mélyen a szemembe nézett - teljesen elvesztem. Szerettem. Mindennél és mindenkinél többet jelentett nekem, és ott, abban a pillanatban bármit megadtam volna, hogy azok a gyönyörű szemek ne ússzanak vérben; főleg ne miattam.
- Laur.. - hajoltam közelebb és az ajkaimat az övéihez simítottam gyengéden, mire ő megremegett. Kezemet lassan a pólója alá csúsztattam, mire ő összeszorította szemeit és az ajkába harapott.
- Csúnya játékot játszol, Cabello. - sóhajtotta miközben gyengéden a nyakába csókoltam.
- Vigyél haza. - mondtam a szemébe nézve, mire ő nem szólt semmit, csak a vágytól remegve felállt, és elkezdte pakolni a cuccainkat.
A hazaúton kezét le sem vette a combomról, nem tudtam mi ütött belé. Félt, hogy elveszít, vagy ennyire felizgatta az előbb történt kis jelenet? Nem tudtam mi játszódik le benne.
- Gyere. - mondta, miközben kinyitotta nekem a kocsi ajtaját, én pedig kiszálltam.
Ahogy beléptünk az ajtón, mély sötétség fogadott, én pedig meghátráltam, egyenesen Lauren karjaiba zuhanva.
- Hé, nyugi! Itt vagyok.
- H-hol vannak a többiek?
- Camz. Nyugi. - mondta, majd megfogta a kezem és a nappaliba vezetett - teljesen egyedül vagyunk. Sofinak iskolai rendezvénye van, emlékszel?!
Nem. Nem emlékeztem, de bólintottam. Szóval ezért volt olyan feszült. Kettesben maradtunk.
- Öhm.. én.. azt hiszem.. Figyelj, nem baj ha én most letusolok? - nézett ràm vörös fejjel, mire én felálltam és a nyaka köré tekertem karjaimat.
- Mi a baj, Lo? - néztem a szemébe kérdőn, de pontosan tudtam, mi a baja.
- S-semmi.. - motyogta miközben megmarkolta a derekamat, majd eltávolodott.
- Rendben. - sóhajtottam kissé csalódottan, majd felsétáltam a szobámba.
Én is pont ugyanannyira akartam őt. Ha nem jobban.
Bezártam magam mögött az ajtót és elkezdtem törülközőt kutatni a szekrényben, mikor egyszer csak éreztem, ahogy Lauren hátulról átkarol.
- Gyere. - suttogta majd derekamnál fogva megfordított és az ágyhoz húzott.
Lefeküdt rá, én pedig hozzábújtam. A fejemet a mellkasára fektetve hallhattam, hogy a szíve milyen hevesen dobog.
Így feküdtünk. Lassan a hátamat simogatta és percről percre közelebb húzott magához. Nem bírtam tovább. De nem tudtam mi lesz a reakciója.
A takaró alatt lassan a pólója alá csúsztatva kezem simogattam fel a hasától a mellkasáig gyengéden. Éreztem, ahogy kirázza a hideg, ahogy a derekamat markolja és a hajamba csókol. Lassan lejjebb csúsztattam a kezem - majdnem mint aki tudja mit csinál, de őszintén fogalmam sem volt. Megmarkoltam a combját mire ő akaratlanul is felnyögött és megemelte a csípőjét. Felnéztem rá, láttam, belepirult az imént történtekbe, de gyönyörű szemei már a vágytól égtek.
Egy hirtelen mozdulattal az ölébe ültem, megfogtam arcát és hevesen csókolni kezdtem.
- C-camzi! - sóhajtott elhúzódva - ennek nem.. nem lesz jó vége - kuncogott miközben felült.
- Kinek mi a jó. - mosolyodtam el miközben levettem a pólóját és a hátára löktem, mire az ajkába harapott.
- Biztos vagy ebben? - kérdezte miközben ráfogott a csuklómra és megfordította a helyzetet; most én voltam alul, lábaim a dereka körül.
Nem tudtam válaszolni, csak mélyen a szemébe néztem és lábaimmal közelebb szorítottam.
- N-nem kell ezt csinálnunk.. - motyogta miközben csípőjét lassan az enyémnek kezdte mozgatni.
Na azt hiszem valahol itt kerültem teljesen öntudatomon kívülre. Hevesen csókoltam, ajkait haraptam mintha nem lenne holnap. A derekát karmoltam, akartam, húztam, szorítottam.
- Camz! - ült fel hirtelen. - Ez nem helyes. Nem akarom veled elsietni. Tényleg nem. - lihegte.
- Laur. Akarlak. Most. Nem később. Most. - néztem a szemébe és ismét az ölébe ültem.
Karjaimat a nyaka köré fontam, és lassan elkezdtem mozgatni a csípőmet - tudom, hogy te is akarsz engem.
Nem szólt semmit, csak szenvedélyesen megcsókolt. Ez nem olyan volt, mint a többi.
- Azt akarom, hogy különleges legyen számodra. És most pihenned kell. - vette föl a pólóját majd megpuszilta az arcom - De ettől még nagyon szeretlek.
———————-
Author's Note : Köszönöm azoknak, akik még mindig olvassák a sztorit így több, mint egy év kihagyás után.❤️
