Itt a rémed, fuss el véle - Vadászok

2.

A szüleink csak órák múlva érkeztek meg, addig Markkal csendben vártuk, hogy mi fog történni legközelebb. Jó kedvünk hamar elillant és már beszélgetésünk hangja is csak ritkán törte meg a feszült csendet.

Gondolataimat nem tudtam elterelni az álmomban látott lényről, aki olyan valóságosnak tűnt. A részletek alapján álmodnom kellett, muszáj volt, hogy csak ez legyen, ezt bizonyítja a töretlen váza és a vágás nélküli kezem is. Egyetlen dolgot nem értettem. Mark hogy láthatta? Elszólása óta tudtam, hogy valami nem stimmel, mintha a rémképek egy következő szintre léptek volna, ahol egyre erősödve végül képesek lennének arra is, hogy tényleg ártsanak az embereknek. Bárhogy is legyen, nagyon remélem, hogy csak tévedek.

Testvérem viszont úgy tűnt, mintha elfeledkezett volna róla, hogy miben is volt részünk néhány órával ezelőtt. Semmi jelét nem mutatta, hogy foglalkoztatná a dolog, vagy legalább emlékezne rá. Talán...talán csak azt a részét is álmodtam, hogy szétrobbantotta a szörnyet. A kétségbeesett próbálkozást a felmosóval, ahogy a nyomok eltüntetésével akartuk az egészet meg nem történtté tenni.

Egészen addig ez járt a fejemben, míg meg nem hallottam az ajtónyitódást, amire mindketten felkaptuk a fejünket. Először Anya szőke haját pillantottam meg, mi alól elnyűtt tekintettel meredt ránk. Halványan elmosolyodott, majd egy köszönés után bevonult a szobájukba, hogy kicsit kipihenhesse magát.

Néhány perccel később Apa is megérkezett, valószínűleg leparkolta a kocsit, az telhetett ennyi időbe. Álmos hangon köszönt nekünk és elmenve mellettem összeborzolta a hajam. Ez valami családi vonás lehet, mert Anya kivételével szinte mindenkit megmosolyogtatott, ha ezzel megkaphatta tőlem a szokásos gyilkos pillantást, amiért úgy néztem ki miattuk, mintha nem is fésülködnék.

Hajam színe nem hasonlított senkiére a családban, bár volt benne a bátyámhoz és apukáméhoz hasonlóan gesztenyebarna szín is, de jobb oldalamon egy tincs már-már fehér színnel vegyült a többi közé, ami miatt sokszor gyanúsítottak hajfestéssel, hiába nőtt így születésem óta.

Markkal szinte egyszerre álltunk fel, míg ő a szobája, én pedig a konyha felé indultam apa után. Félig a hűtőbe bújva találtam rá, amíg ehető falatokat pakolt a tányérjára és elővett egy doboz gyümölcslevet. Felnézve meglepődve látta, hogy én is itt vagyok, majd felém mutatta a zsákmányát.

- Kérsz?- kérdezte, miközben lepakolt az asztalra. Bólintottam és elővettem két poharat, amit megtöltött az üdítővel és kíváncsian nézett rám. - Milyen volt a napod?

- Csak a szokásos. Nagyrészt semmit sem csináltam, csak megpróbáltam aludni és Markkal néztem a tévét- foglaltam össze röviden, direkt kihagyva a rémálom részt, ahogy a nagy takarító hadműveletet is.

Apa csak bólintott, majd ásítva egyet nekikezdett vacsorájának. Leülve elé az asztalhoz csöndben elvettem tőle egy darab megkent lekváros kiflit, mire szórakozottan nézett rám.

- Örömmel látom, hogy az étvágyad legalább nem ment el közben. Vegyél csak nyugodtan- tolta közelebb hozzám a tányért, mire megráztam a fejem.

- Edd csak meg, nekem itt van a kifli- mutattam fel esetlenül és próbáltam kiverni a fejemből a gondolatot, miszerint a hűtőt elnézve valakinek el kéne mennie a boltba rövid időn belül, vagy négyen maradunk itt kaja nélkül. Apa, mintha megérezte volna mit gondolok kérlelő pillantással nézett rám.

- Megtennéd, hogy elmész a boltba helyettem? Anyáddal most értünk haza, és fárasztó volt a mai nap- kezdte. Elhúztam a számat, de megadóan felsóhajtottam. Nem tehettem meg velük, hogy őket küldöm el, ha nekem nem kell egész nap semmit sem csinálnom, amíg ők dolgoznak, csak megtenni azt a pár dolgot, amit kérnek és nem szívbajt kapni az első adandó alkalommal, ha elrepül felettem egy madár.