Callie szemszöge.
(A dőlt betűs rész visszaemlékezés)
- Miért gondolod azt, hogy szeretsz engem? - kérdeztem. Csak tudni akartam, mit tettem, hogy belém szeressen, mivel semmit sem csináltam, csak pimasz voltam vele szemben és elszöktem tőle, kétszer. A keze megmeredt a hasamon, én pedig kezdtem össze zavarodni.
- Luke? - megfordultam karjaiban, szemtől szemben voltam a mellkasával. Felnéztem rá.
- Kérdeztem valamit - elállt a lélegzetem, ahogy durván megragadta ujjaival az állam, majd szemkontaktust létesítettem vele - bárcsak ne tettem volna. Fekete színű volt a szeme, a jég kék teljesen eltűnt, meg a szemfehérje is, az egész egy fekete lyuk volt. Ördögien nevetett, aztán megragadta a karom, amelyiket az égési nyomok borították, majd megszorította. Könnyezni kezdtem fájdalmamban.
- L-Luke, ez nem te vagy - nyöszörögtem, belenéztem a sötét szemeibe. Újra megszorította a karom és hangosan nevetett, de ez nem az ő nevetése volt, egy mélyebb hang volt, majdnem olyan, mintha Luke öregebb hangja lenne.
- Ó édes Callie. Ez az, aki valójában vagyok, egy hidegvérű gyilkos. Komolyan azt gondoltad, hogy igazán szeretlek? - mondta, majd nevetett. Kimászott az ágyból és durván húzott magával.
- Ki a franc vagy te? Miért irányítod Luke-ot? - kiabáltam. Kétségbeesetten próbáltam kiszabadítani a karom szoros fogása alól. Kilökött a szobából és levonszolt a pincébe. Visszaláncolt a falhoz. Luke vagy akárki, aki irányítja le térdelt elém. Baljós mosoly ült az arcára.
- Ez a hang, ő volt a legelső áldozatom, drága. Első áldozat? Azt hittem Luke csak lányokat ölt, de ez a hang férfi és sokkal idősebb hangzású. Látnia kellett, hogy össze vagyok zavarodva, mert kuncogott és leült elém.
- Úgy látszik ma este néhány dolgot meg kell tudnod rólam. Engedd hadd magyarázzam meg kié ez a hang. A neve Andrew Hemmings, az apám.
Luke megölte a saját apját. Mi? Miért? Luke kuncogott, Andrew-nak fogom mostantól hívni, mivel Luke az ő hangján beszélt. Szóval Andrew kuncogott, ahogy ökölbe szorította a kezét.
- Most el fogok neked mesélni egy történetet - kezdte. Úgy mondta, mintha egy nagyszerű sztori lenne, de nekem az-az érzésem, hogy nem lesz az.
- 1953 tavasza volt..
Andrew Hemmings nézte, ahogy a fia összetársul egy szégyentelen lánnyal, Haley Peterson-nal. Andrew nem akarta a drága fiát egy bajkeverő lánnyal látni. Ő megpróbálta megállítani Luke-ot, hogy vele lógjon, de Luke megállíthatatlan volt. Mindig azt mondta, hogy:
"Haley tökéletes.", "Haley ez.", " Haley az."
Luke számára minden Haley-ről szólt és ezt Andrew nem nézte jó szemmel. Luke-nak az iskolára kellett volna fókuszálnia, hogy jó jövője legyen és sok pénze. Nem egy olyan lányra, akibe azt hiszed szerelmes vagy. Andrew a konyhába ment és üdvözölte bájos feleségét, Liz-t. Liz nagyszerű nő volt, nem úgy, mint Haley Peterson. Egy nedves csókot nyomott nyakára, majd helyet foglalt az asztalnál.
- Mi lesz ma a vacsora, édesem? - kérdezte, ahogy összekulcsolta ujjait az asztalon. Liz egy fazék zöldséges pörköltöt készített.
- Kicsim!
Luke lépett be a konyhába széles mosollyal az arcán, puszit nyomott anyukája orcájára, aztán odaintett az apjának. - Milyen volt az iskola? - kérdezte Liz a fiától.
- Jó volt - mosolygott, majd megragadott egy almát és a szobája felé vette az irányt. Andrew sóhajtott. Luke mindig lent szokott maradni beszélgetni velük, amíg kész nem lesz a vacsora. Most ő is átváltozott olyan tinédzserré, aki figyelmen kívül hagyja a szüleit. Ő úgy gondolta ez mind Haley hibája. Andrew fejében már el is készült a terv. Felállt és elindult a fia szobájába. Bekopogott, mielőtt kinyitotta az ajtót. Meglátta a fiát, ahogy az ablaknál áll - azon keresztül csevegett Haley-vel.
- Luke! - Andrew morcosan nézett fiára, ahogy belépett a szobába. Luke felkapta a fejét és apjára nézett. Ő tudta, hogy Andrew nem szereti Haley-t, de ez őt egy kicsit sem izgatta. Andrew odament és ökölbe szorította a kezét, ahogy meglátta Haley-t,aki rémülten meredt vissza rá.
- Igen, apa? Van valamire szükséged?
- Csak arra voltam kíváncsi, hogy nem-e hívnád meg Haley-t vacsorára. Gondolkodtam és arra jöttem rá, hogy sose adtam neki esélyt. - mosolygott enyhén Haley-re, aki le volt sokkolva ettől. Ő úgy hitte, hogy Mr. Hemmings az örökkévalóságig utálni fogja őt.
- Igazán? - kérdezték egyszerre. Andrew bólintott, mosolya szélesebb lett, ahogy kuncogott.
- Igen, persze. Szóval Miss. Haley gyere be a bejárati ajtón és kezdjünk mindent elölről - mondta Andrew. Haley csak bólintott és mosolygott. Andrew megfordult és egy ördögi most ült az arcára, ahogy elsétált. Kezdjük az éjszakát.
- Ez még csak a kezdet volt, kedves Callie. Csak a kezdet - nevetett.
