Callie szemszöge.
(A dőlt betűs rész visszaemlékezés)
Szóval csak azért kedvelt, mert Haley-re emlékeztetem. Hűh, na ez lerombolta az önbecsülésem. Igen, beismerem fájt, hogy ezt mondta, pedig már kezdtem elviselni őt. Még mindig össze vagyok zavarodva. Sokkal fiatalabbnak és sápadtabbnak nézett ki.
- Még mindig nem értem, hogyan nézhetsz így ki. - motyogtam, úgy nézett ki, mint egy kis gyerek. Fiatalabb, mint én. 18 éves vagyok, hamarosan 19, ő még úgy nézett ki, mintha még meg se ütötte a pubertás kort.
- El fogom magyarázni, rendben? Most befejezem a történetet és remélhetőleg választ kapsz a kérdésedre. - mondta. Úgy nézett ki, mintha halott lenne. Az egész teste sápadt volt, mintha már nem folyna vér az ereiben, a szeme alatt fekete karikák, a nyakán pedig egy nagy zúzódás volt. - Most hagyd, hogy folytassam - sóhajtott.
- Miután kikérdeztek, meg kellett várnom a szüleimet, hogy értem jöjjenek, mivel még kiskorú voltam..
Luke fel-alá járkált a rendőrség várakozó termében, folyamatosan az ajtót nézve, várva, hogy betoppanjanak a szülei. Ideges volt, mivel bemártotta az apját a rendőrségnek. De nem bánta meg a döntését. Mindig az mondta az apja neki, hogy igazat beszéljen vagy Isten megbünteti. Ő mégis hazudott a fiának és a feleségének arról, hogy mi történt azon az éjszakán. Majd végre megérkeztek. Liz Luke felé ment, a szemében látható volt az aggodalom.
- Luke Robert Hemmings! Mit keresel a rendőrségen? Majdnem szívrohamot kaptak! - mondta, majd szoroson megölelte a fiát. Luke sírva fakadt és az anyukája vállába temette az arcát.
- Haley - suttogta, erre Liz lágyan eltolta a fiát.
- Megtalálták? Biztonságban van? - Luke megrázta a fejét.
- Meghalt.
Liz-nek elállt a lélegzete és újra szorosan magához húzta, Luke lehunyta a szemét és könnycseppek gördültek le arcáról. Liz arrébb tolta és a hüvelykujjával letörölt néhány cseppet fia arcáról.
- Minden rendben lesz, drágám - körbefonta egyik karjával a fia derekát és férje felé indultak, aki épp egy nyomozóval beszélgetett. Luke ideges lett, kibújt az anyukája karja alól és az apjához rohant, majd leteperte a földre. Andrew felnyögött, ahogy beverte a fejét a talajba.
Luke felemelte az egyik kezét és bevert az apjának, folyamatosan csinálta, addig, míg az egyik rendőr le nem fogta őt. Luke próbált kijutni a férfi szorításából.
- Megérdemled, hogy a pokolra juss! - kiabálta Luke. Egy másik rendőr is odaszaladt és próbált segíteni visszatartani a fiút. Andrew felállt, fia felé ment és egy hatalmas csattanás kíséretében pofán vágta Luke-ot. Fájdalmában összeszorította a fogát, majd undorral nézett az apjára. Andrew önelégülten nézte, ahogy a fiát az egyik cellába rángatják és bezárják. Liz szörnyülködve nézte végig az egész jelenetet.
- Bent tartjuk éjszakára a fiát, asszonyom. Érte jöhet holnap reggel! Azt javaslom, vigye el a férjét a kórházba, hogy megvizsgálják az orrát. - mondta egy rendőr Liz-nek, mire ő bólintott. Még egyszer fiára pillantott, mielőtt Andrew-val együtt elhagyták a rendőröst. Luke leült az ágyra, felhúzta térdét a mellkasához, majd kezeibe temette az arcát. Elcseszte a lehetőséget.
- Végül csak eltörtem az orrát és ettől majdnem megöltem őt. - mondta, a gyűlölet tisztán érezhető volt a hangjában. - Bárcsak azok az ütések, amiket kapott megölték volna!
- Tarthatnánk egy kis szünetet és válaszolnál végre a kurva kérdéseimre, kérlek? - kértem és mélyen a szemébe néztem. Sóhajtott és megforgatta a szemét.
- Egy kérdés! Egyetlen egy, aztán pedig folytatom a történetet - mondta, egy kicsit idegesnek és aggódónak tűnt. Mi történt Mr. Magabiztos gyilkossal?
- Hogy nézhetsz ki így, mint most? Hova tűnt az összes tetkód és a piercinged? - kérdeztem.
- Gondoltam - morogta, majd megdörzsölte az arcát és felnyögött, úgy nézett rám, mint egy idiótára, mire én csak megforgattam a szemem.
- Mi vagy te? Egy vámpír, vagy ilyesmi? - kérdeztem, mire ő felhorkantott.
- Ez nem az Alkonyat!
- Akkor mi a szar vagy? - kiabáltam, erre ő összerezzent a sokktól.
- Hogy-hogy nem bírtál eddig rájönni? Egy rohadt szellem vagyok!
