Miért pont én? [Jikook ff.] SZÜNETEL

4.

Jimin pov.

Miután összepakoltam a cuccaimat, megkönnyebbültem néztem rá az üres szobára. 14 évet kellett itt töltenem. Nagyon sokszor gondoltam arra, hogy kinek kellhetnék, hogy egy ilyen rondaságot ki fogadna örökbe. Ez a szoba volt a világom. Itt jöttem rá, hogy meleg vagyok, itt vágtam meg magam először, itt gyógyszereztem be magam. Azon az ágyon sírtam át sok éjszakát. Itt kezeltem le az első sebeimet, amiket Junseoék okoztak. És most jött Minseo és Jungkook, akik kiszabadítanak ebből a kis világból. Egyrészt örülök neki és izgatott vagyok, másrészt viszont félek. Félek az újtól.

-Jimin, készen vagy? -szakítja félbe gondolataimat a leendő anyukám. -Indulnunk kéne, mert még be kell rendezkedned otthon.

-Megyek már.

Levittem a sporttáskámat, amiben igazából nem volt sokminden. Kilenc rajzfüzet, amiket telerajzoltam az évek során, a ruháim, a fürdőszobai dolgok, és a telefonos kellékeket. Mégis majd megszakadtam, mire leértem. Addig pedig Minseo elintézte a papírokat.

-Legyél jó az új családoddal, rendben? -jött oda hozzám egy nővér. -Ne okozz nekik gondot.

Válaszul csak hümmögtem, majd köszönés nélkül kiléptem az árvaházból. Soha többet nem akarok visszajönni ide... Jungkook a kapuban állt. Nem tudtam miért, hiszen az anyja már a kocsiban ült. Mikor odaértem, ő némán kikapja a kezemből a sporttáskát. A megkönnyebbüléstől egy kisebb sóhaj hagyja el a számat. Jungkook meglepődve rámnéz. Mintha csak azt mondaná, hogy ez nem is nehéz. Majd elereszt egy kisebb mosolyt, de szinte azonnal visszavált a komor énjére. Milyen lehet akkor, ha őszintén nevet?

Beszállunk a kocsiba, és Minseo szinte hazáig beszélt. Egy idő után már kezdett idegesíteni, nem voltam hozzászokva ahhoz, hogy ennyit kelljen kommunikálnom egy szinte idegen emberrel. De mivel elől ültem az anyósülésen, így a visszapillantó tükörből tökéletes rálátásom nyílt Jungkookra, aki fülessel a fülében az ablakon át nézte a mellettünk elsuhanó várost. Milyen zenéket szerethet?

Teljesen elmerültem a fiú látványában. Fekete haja, és fekete szemei vannak. Az arca bal oldalán pedig felfedeztem egy kis sebhelyet. Fülében pár piercing ékeskedett. Ajkai és az orra is tökéletes. Az egész lénye az.

Hirtelen azon kapom magam, hogy már a külvárosban, a családi házaknál vagyunk. Minseo leparkolt az egyiknél. Egyszerű családi ház. Fehér falak, sövénykerítés, nagy ablakok. Kiszálltunk a kocsiból, én felvettem a hátizsákomat, Jungkook pedig megint hozta a sporttáskámat. A fiú anyja kinyitotta a kaput, majd pedig a bejárati ajtót is.

-Na, mit gondolsz? -kérdezi Minseo.

-Nagyon szép háza van. -mondom mosolyogva.

-Jimin, mostmár az anyukád vagyok, szóval nyugodtan beszélj is úgy velem, rendben? Jungkook, -fordul fia felé -mutasd meg neki a szobátokat.

Igen, útközben kiderült, hogy közös szobánk lesz Jungkookkal. Legszívesebben sikoltozva ugráltam volna ott helyben, de ugye nem lehetett. Így könnyebben megismerem őt, és közelebb kerülhetek hozzá. Annyira titokzatos. Én pedig mindenképp el szeretném érni, hogy megnyíljon nekem.

Jungkook elindult egyenesen, át a konyhán. A folyosó utolsó szobájába benyitott. Ahogy bementünk, ő leült az ágyára, én pedig feltérképeztem a kis helyiséget. Fekete, fehér és vörös színek voltak mindenhol. Fekete falak, fehér bútorok, és vörös színű kiegészítők, mint a szőnyeg, és a függönyök. Az ajtóval szemben volt Jungkook franciaágya. Bal oldalon a ruhásszekrények, és egy könyvespolc, jobb oldalon pedig egy asztal, és egy kis terasz ajtaja. Nagyon tetszett.

-És umm... hol fogok aludni? -kérdeztem, mivel csak egy ágy volt itt.

-Vagy ezen az ágyon, vagy átmehetsz anyám szobájába, ahogy akarod. -válaszolta egyhangúan. Kifogást egyszerű találni, hogy miért maradjak itt. El sem hiszem, hogy mellette aludhatok. Milyen lehet, amikor alszik?

-Akkor itt maradok, ha nem baj. Úgyis figyelnem kell rád. Tényleg, milyen betegségről van szó? Csak hogy tudjam, mit kell csináln-

-Sokat beszélsz. -szólt közbe, majd elfeküdt az ágyon.

-B-bocsánat... -letettem a táskámat, és kimentem a szobából. Igen, tényleg sokat beszéltem. Most ezzel elcsesztem mindent? Ha már most felidegesítettem, hogy fog ezután viszonyulni hozzám?

Keresni kezdtem Minseot, akit a konyhában meg is találtam. Miért főz késő este?

-Minseo. -szólítom meg.

-Mondjad, Jimin.

-Hogyhogy ilyenkor főzöl?

-Nem mondtam volna? Holnap korán reggel el kell utaznom a munkám miatt. Minimum egy hétig fog tartani. Ne haragudj, hogy nem szóltam. De akkor tudnál vigyázni a fiamra? Tényleg nagyon sokat segítenél. A holnapi ebédeteket megcsinálom, utána viszont ez a feladat is a tiéd lesz. Ő nem nagyon tud főzni, és egy idő után más is akadályozni fogja. Szeretném, ha majd ő mondaná el a problémáját.

-Rendben, de nekem mit kell majd csinálnom? Azt is mondja majd ő? -érdeklődöm, mert ezt tényleg jó lenne tudni.

-Tudni fogod a dolgod. -néz rám mosolyogva, de látom a szemeiben a szomorúságot. –De most menj aludni, mozgalmas napod volt.

-Jó éjt, Minseo.

-Neked is.

Tényleg elég fáradt voltam. Halkan bementem a törülközőmért, egy alsónadrágért egy nagy fehér pólóért és a fogkefémért, majd bementem a fürdőbe. Lezuhanyoztam, fogat mostam, és próbáltam csendben visszamenni a szobába. Meglepődve veszem észre, hogy Jungkook hozott nekem egy másik párnát és takarót. Mosolyogva feküdtem be mellé az ágyba.

Nem tudom, mi fogott meg ebben a fiúban. Hisz még csak ma találkoztunkelőször, és pár mondaton kívül nem is szólt hozzám. Azt sem tudom, hányéves. Viszont ettől függetlenül úgy érzem, hogy érdekes jövő elé nézünk. Lehet, hogyemiatt a fiú miatt az életem egy nagy fordulatot vesz?