Miért pont én? [Jikook ff.] SZÜNETEL

2.

Jimin pov.

Sikeresen elaludtam a rajzfüzetemmel a kezemben, és össze is gyűrődött pár lap. Remek. Ránéztem az órára. Fél három. Van fél órám elkészülni és elindulni a pokolba. Megfürödtem, nagyjából a hajam is jó, megmostam a fogamat, felöltöztem. Még volt időm, ezért leültem az ágyamra, és zenét hallgattam. Miért kell Junseonak állandóan bántania? Neki ebben mi a jó? Az, hogy szenvedek? Eleget szenvedtem már, azt hiszem, nem kell ennél is több. Elmehetnék előbb innen, de akkor a következő alkalomnál még többet kapnék. Megkockáztassam?

Végül úgy döntöttem, hogy maradok. Remélem gyorsan elintéznek megint. Pár hete még ellenkeztem, kapálóztam és segítségért kiabáltam, de senki nem jött. Ekkor rájöttem, hogy teljesen felesleges ezt csinálnom. Inkább engedtem, hogy azt csináljanak velem, amit akarnak. Az arcomat nem bántották sosem, hiszen az már a nővéreknek is feltűnne.

Gyorsan elpakoltam a táskámba a fülesemet a pénztárcámat és egy fáslit, ha a karomon lévő vágások megint felszakadnak, és elindultam a földszintre. A lépcsőn még megfordult a fejemben, hogy visszamegyek a szobámba és valamivel eltorlaszolom az ajtót, ha már egyszer elvették a kulcsomat, de ezt az ötletet el is vetem. Nem, nem szabad megfutamodnom. Csak tűrnöm kell, ennyi az egész.

Amikor leértem, már mindenki lent volt. Mindenki rám nézett, amikor odamentem melléjük. Mivel alacsonyabb voltam náluk, még védtelenebbnek éreztem magam. Elkezdtem remegni. Szuper.

-Figyelsz, Jimin? -kérdezte az egyik nővér. -Hé, minden rendben? Falfehér vagy és még remegsz is.

-Jól vagyok, csak megfáztam, ennyi az egész.

-Hát rendben. De siess vissza, nem lenne jó, ha lebetegednél.

-Nem, tényleg nem... -sóhajtottam.

Már amikor elindultunk, éreztem, hogy valami nincs rendben. A többiek szokatlanul csendesek voltak, egymásra sem néztek. Féltem. Mi van, ha ez nem csak egy egyszerű verés lesz? Nem tudom, mire számítsak. Összeszedtem az összes bátorságomat, és megszólítottam a fiút.

-J-junseo.

Neve hallatán úgy nézett hátra, mint aki meg akar ölni. Lehet, hogy ezt is tervezi?

-Mivan? -szól vissza flegmán.

-N-nem lehetne. hogy a m-mait elhalasztjuk? Szeretnék vásároln-

-Ez most komoly? Tényleg azt hiszed, hogy ennyivel elintézed? -nevet fel hangosan. -Nem, Jimin, ez nem megoldható. Add fel.

Odaértünk a szokásos helyre. Remegésem alábbhagyott. Tényleg feladtam. Szánalmas vagyok és gyenge. Mosolygok erre a kijelentésemre. Igen, ez az igazság.

Hirtelen fájdalmat éreztem az oldalamban, és előre estem. Kezdődik. Megpróbáltam felállni, de még mielőtt sikerült volna, gyomorszájon rúgtak. Elkezdtem köhögni.

-Mi van, törpe, még mindig vásárolni akarsz menni? Igen? -láttam, hogy felemelte a táskámat, és kivette a pénztárcámat. -Ha nincs pénzed, nem tudsz venni semmit.

Elvette a pénzemet. Az összeset. Új rajzfüzetet akartam venni, mert az előző be fog telni. Nem fogom tudni elterelni a gondolataimat, és újra bántani fogom magam. Én ezt nem akarom.

Az egyik fiú hátulról megütötte a fejemet, Junseo pedig ismét belém rúgott. Megint köhögtem. Vasas ízt éreztem a számban. A látásom elhomályosult a fejemet ért ütés miatt, de még így is láttam a vért. Régebben jobban bírtam.

Percekig rugdostak és ütöttek még, bár ez óráknak tűnt. Megláttam egy alakot kirajzolódni a sikátor bejáratánál. Nem tudtam kiabálni neki, akármennyire is szerettem volna. De ő csak ott állt. Nem ment el, de közelebb sem jött. Ekkor a világ elkezdett halványulni, és elvesztettem az eszméletemet.

Kérlek, ments meg!