Szemfogakkal szemben

13. - Látvány -

- Erza! 

~ Erza...

~Erza...

Ez az egy név visszhangzik a fák lombjai között. A zöld leveleket meglibbenti a hűvös szellő, miközben az apró rikító hajú lányka felegyenesedik a sötét dolog fölül, amit eddig vizsgált. 

Estefelé jár az idő...a napsugarak még épphogy, azonban gyönyörűen meg tudják világítani az erdőt és annak teremtményeit. 

- Erza! - formál tölcsért a kékhajú hajadon a kezéből és kiált bele. 

Semmi válasz... Levy nyitott szemekkel, lélegzetvisszafolytva várja a jól ismert női hang reagálását, de a csönd továbbra is töretlen. 

- Huhh... - sóhajt egy nagyot és leszegi a fejét merengve - talán még sem kellett volna különválni... 

Azonban minden perc számít...Lucy túlélési esélye pillanatról pillanatra csökken...Feltéve, hogy még életben van...

Levy megborzong a gondolatra, miközben szíve is hatalmasat dobban. Még mindig fogalma sincs, hogy mivel állnak szemben...de az biztos, hogy minél több információhoz jut...annál több oka van rettegni...

Brutális kivégzések, rejtélyes eltűnések, megmagyarázhatatlan halálok...megannyi kérdés övezi a természetfelettit...Legalábbis ezt a fajtát mindenképpen...

A kékség szemöldökét ráncolva töpreng, miközben barna szemeit az előtte heverő döglött állaton tartja... 

Nem...egyszerűen nem áll össze a kép...túl sok az ismeretlen tényező. 

A halott szarvasgida is egy nyom lenne? Egy apró részlet a végtelen kirakósból...

Az állat nyakán egyértelműen két fognyom ékeskedik...ráadásul a seb sem vérzik...hiszen nem maradt semmi, ami kifolyhatna belőle...

Hátborzongató a látvány, ahogy a vékony bőr alól kifelé meredeznek a csontok...

- Mit jelenthet ez? - motyogja alig hallhatóan.

A lány tekintete hirtelen megváltozik...pupillája dermesztő gyorsasággal szűkül össze, ahogy ajkai elnyílnak egymástól.

Falfehéren mozdul meg és remegő térdekkel indul el egy ismeretlen irányba.
Ahogy befordul az egyik fánál, lábai egy pillanat alatt földbe gyökereznek.
Levy elméjét elönti az undor és a rémület vegyes érzése, ahogy meglátja a dögkupacot. Ezek a tetemek láthatóan régebbiek, mint az előző.

A lány szédülve kapja az arca elé a kezét, amint a tömény, hányingerkeltő szag eljut hozzá. A gyomra szinte bukfenceket vet és az izzadság egyik pillanatról a másikra nedvesíti meg a homlokát. A levegő mintha ólomnehézségűvé válna körülötte, fullasztó érzést keltve Levyben.

Hirtelen halk zaj töri meg a síri csöndet. A barna szemek ijedten csillannak fel, ahogy a gazdájuk adrenalinnal telve fordítja fejét a hang irányába. Gyöngének tűnő testében szinte pattanásig feszülnek az izmok, készenlétben a menekülésre. A lány szíve a torkában lüktet ismèt, a vérének pezsgése elnyomja a külvilágból érkező rezgéseket.

- Nem ott vagyok, te süket törpe! - szólal meg Levy háta mögül egy mély, gúnyos orgánum.

A lány sápadtan, remegve fordul meg 180 fokban, hogy farkasszemet nézhessen a lemenő nap sugarai által gyengén megvilágított, sötétség szülöttjével.

Hát jól érezte...tényleg figyelték. És nem is akárki. Ez a hajadon még akarva sem kívánhatott volna rosszabbat...

Levy szemei kitágulnak, ahogy felismeri az immár vele szemben lévőt. Az a szíve mélyére látó vérvörös tekintet és a hosszú fekete hajkorona beleégett az elméjébe.