Egy átlagos lány, akinek fogalma sincs arról, hogy ki is ő valójában. Egy valódi kincs... Egyesek szerelemnek nevezik, míg mások prédának... Vajon hogyan fog teljesíteni a mi kis főhősnőnk a különleges, éjszaka aktív, természetfeletti lényekkel sze...
Ops! Esta imagem não segue nossas diretrizes de conteúdo. Para continuar a publicação, tente removê-la ou carregar outra.
(az arcát ne ilyennek képzeljétek... Túl lusta vagyok megszerkeszteni DD)
Álmos pillái fokozatosan nyílnak fel, de csakhamar össze is csukja azokat a délutáni nap erős narancssárga sugarai miatt. Kissé kábultan feltámaszkodik az egyik karjára és megpróbálja felfogni, mi is történik vele. Barna szemei ijedten cikáznak körbe a szoba falain. Idegesen a hajába túr és kissé bizonytalanul, de mégis kapkodva ugrik ki az ágyból és indulna is az egyetlen kiút, az ajtó felé, de hirtelen megtorpan. Biztosan várnak rá kint...nem hagynák őrizetlenül, nem? Lucy úgy érezte be van kerítve. Mindenképpen szabadulni akar... Ijedtében az erkélyajtó felé veszi az irányt és teljesen elfeledkezve arról, hogy halkan kellene szöknie erőteljesen kicsapja azt. A jeges rémület eluralkodik rajta, ahogy kilép a hideg kőre. Az udvaron egy csomó ember van és most az összesnek rajta a szeme.
- N-ne... - nyögi Lucy halálravált arccal.
Úgy rohan vissza a szobába, hogy háttal még neki is ütközik az ajtónak. Amint bent van, kulcsra zárja az erkélyre vezető utat és félve ül le a szoba közepére.
- Nem kell itt bent lenned, kimehetsz nyugodtan... - szólal meg az ajtóból egy ismerős hang.
A lány ijedten hátrál a földön mászva, mígnem teljesen hozzápréselődik az üvegfelülethez.
- N-ne gyere közelebb! - próbálja határozottan elriasztani a vörösbarna hajú férfit.
A kísérletnek nem igazán van hatása, ugyanis az illető épphogy jóízűen felnevet a próbálkozáson.
- Hogyha éhesen akarsz maradni, felőlem maradhatsz is... - vázolja fel Gildarts és látványosan hátrafordulva szép lassan kimenni készül.
Lucy elméje teljesen felkavarodik. Részben köszönhetően az imént megkorduló gyomrának. Gondolatai lázasan cikáznak össze-vissza.
Hogyha kimegy, biztosan ott lesznek...De ha bent marad, akkor ők jönnek utána...Gildarts ételt ígért, de mi van ha nem tartja a szavát.
- Akkor most kimegyek...- szakítja félbe az imént említett a szőke lány gondolatit.
- Várj...- szólal meg Lucy.
- Igeeen? - fordul vissza vigyorogva Gildarts.
- Vigyél m-magaddal...
- Ahogy óhajtja, hölgyem - hajol meg ravasz mosollyal Gildarts.
A szőke lány feláll a földről és bizonytalan lépésekkel megindul a férfi felé. Amint melléér jobban szemügyre veszi a személyt. Szinte földöntúli jóképűséggel és testtel rendelkezik. A bőre is lehetetlenül fehér, olyan sápadt, hogy az ember azt hinné azonnal elájul. Azok a szemek pedig, mintha világítanának a sötétben. Ki lehet? Merül fel Lucyban a kérdés.
Gildarts komótosan megindul lefelé a lépcsőn. A lány csak most eszmél rá, hogy egyetlen lenge fehér ruhácskában van minden egyéb nélkül. Még csak cipőt sem visel. Próbál megfontoltan lépkedni lefelé.
Egy nagy csarnokba érnek ki, ahol az asztalok meg vannak rakva finomabbnál finomabb ínyencségekkel. Ahogy Gildarts nyomában szorosan elhalad a lánnyal, kersztül vágva a tömegen minden szempár rájuk szegeződik. Lucyt azonnal kirázza a hideg és a szíve megint csak menekülni akar. A szíve egyre gyorsabban és hangosabban kezd dobogni, ahogy a lemenő nap utolsó sugara is eltűnni látszik az ablakon kívülről. A lány hirtelen egy jéghideg kezet érez meg a hátán. Abban a pillanatban elpattan valami Lucyban és eszeveszettül rohanni kezd, szétzilálva az egész tömeget. Lihegve próbál kijutni a tekintetek elől, amik mintha mélyen a lelkébe látnának.
- Segítsen valaki! - ordítja el magát kétségbeesetten.
A tömegben síri csönd támad. Mindenki egy emberként mered Lucyra. A szemükben vérvörösen világít valami. A jeges rémület a lány egész testén végigszánt. A túlélőösztöne átveszi az irányítást és taszítani kezdi a kijárat felé. Mindenkit félrelökve kirohan az udvarra. Az imént még gyönyörűen karbantartott bokrok és virágok kísértetiesen hatnak a hold fényében. Lucy ijedtében nem is tudja merre fusson. Csak egyetlen szó lebeg a szemei előtt: MENEKÜLJ!
Találomra rohanni kezd az egyik irányba, egyenesen be a fák közé. Szegény teremtésnek fogalma sincs, hogy éppen a veszély karjaiba fut...
Az ágak csapásai hosszú karcolásokat ejtenek a lány makulátlan bőrén, ő viszont nem törődve a fájdalommal fut egyenesen a vesztébe. Hirtelen azonban beleütközik valamibe, vagyis inkább valakibe.
- Micsoda mennyei illat...csak nem eltévedtél, aranybárányka? - szólal meg a sötétben egy nyájas hang.
- Ez egy ember, Sting - érkezik egy hozzáfűzés az árnyékok közül.
Lucy sietve kisöpörve arcából a szőke tincseket és a lehető leggyorsabban kezd futni a hallott hangokkal ellenkező irányba.
- Hova hova? - jelenik meg az iménti hang tulajdonosa a remegő lány előtt.
Lucy szemei kitágulnak és a szívverése az egekbe szökik.
- Hogy kerül ez a kis ártatlan lányka a magunkfajta vérszívók közé? - teszi fel a fiú a kérdést.
Sziasztok!
Egy negyed évvel később ugyan, de meghoztam a folytatást...nem is emlékszem mikor élveztem ennyire egy könyv írását utoljára. :) Holnap még érkezik egy rész valamikor ugyanebbe a könyvbe. Remélem tetszett a szösszenet, hogyha igen, akkor kérlek ne felejts el megosztani velem , kérlek.
