Egy átlagos lány, akinek fogalma sincs arról, hogy ki is ő valójában. Egy valódi kincs... Egyesek szerelemnek nevezik, míg mások prédának... Vajon hogyan fog teljesíteni a mi kis főhősnőnk a különleges, éjszaka aktív, természetfeletti lényekkel sze...
- Mostanában keveset látunk... - billenti ki egyensúlyából a fiút egy baráti ütés a lapockái közt.
- Igaza van, tényleg nem látom annyit azt a ronda képedet! - érkezik azonnal a helyeselés a feketehajú kijelentésére.
A vádlott élénkrózsaszín tincsei mint mindig, most is eltakarják gazdájuk szinte teljes arcát. Összeszorított ajkai közül csak egy pillanatra látszanak kivillanni tűhegyes szemfogai. Ez a semmiség mutatja csupán, mennyire nincs is ínyére ez a kérdezősködésbe fajuló dolog.
A másik kettő természetesen pontosan érzi, hogy valami megbújik a háttérben. Valami, amiről barátjuk nem számolt be nekik. Születésüktől fogva ismerik egymást, a végletekig megbíznak egymásban és mégis... Mindegyiküknek megvan a saját kis titka, amit tiszteletben kell tartani. Azonban nem is ők lennének, hogyha nem használnák ki ezt a kiváló alkalmat a harmadik bosszantására.
A három fiú alakja távolról alig kivehető, megbújnak a menedéket nyújtó fa árnyékában. Onnan talán ártatlan csevegésnek tűnhet, amit csinálnak, de ez a látszat bizony megtévesztő. Tény és való, hogy csupán ,,beszélgetnek", a levegőben azonban mégis érződik a feszültség. A titkok, amiket féltve őriznek, egyetlen pillanat alatt kiderülhetnek, ha nem válogatják meg jól a szavaikat. A két sötét hajúnak könnyebb dolga van ezúttal, hiszen ők kíváncsiak a harmadik fél titkára. S minél elérhetetlenebbnek tűnik a válasz, annál inkább vágynak rá.
A Dragneel fiú azonban egyáltalán nem bizonyul könnyű esetnek, hófehér, kifejezéstelen arccal bámul maga elé, s hallgat, mint a sír. Hátával kissé görnyedten támaszkodik a hűvös, girbe-gurba fatörzsnek, karjait lazán összefonva mellkasa előtt.
- Nem hagyta, hogy megfektesd vagy mi történt, haver? - emelkedik meg a hosszabb, fekete hajú szemöldöke egy gúnyos mosoly kíséretében.
Mivel válasz nem érkezik, a két vámpírfiú cinkosan néz össze. Mindketten pontosan tudják, mennyire is sérti barátjuk önképét ez az állítás. Hiszen Natsu Dragneel megkapja, akit akar, ahogy és amikor csak akarja, nem sok nő akad, aki ellen tud vagy egyáltalán ellen akar állni egy forró éjszakának a cseresznyevirág hajúval. Ezzel mindannyian tisztában vannak.
- A hallgatás beleegyezés...
A két fiú nem tévedett, a levegőben zavaró forróság kezd hömpölyögni, ahogy a vámpírfiú türelme egyre inkább fogy. Hármójuk közül talán őt a legnehezebb indulatba hozni, azonban még neki sincsenek kötélből az idegei. Ha pedig valaki vagy valami egyszer komolyan feldühíti, nincs menekvés. Az illető perceken belül a lángok martalékává porlad, akármilyen gyorsan tud is futni.
Ezúttal azonban a várva várt utolsó húr pattanása elmarad. Indulatos, gondterhelt sóhaj szakad fel a rózsaszín hajú tüdejéből, ahogy egy erőteljes mozdulattal ellöki magát a fatörzstől. Hosszú ujjai hanyagul zsebeibe csúsznak, s mit sem törődve két szélesen vigyorgó barátjával, egy felhő árnyékában lépdelve, a középen tornyosuló épület felé veszi az irányt.
- Hmm... Ennyire rátapintottunk volna a lényegre? - fordul az alacsonyabb fiú tanácstalanul társához.
- Nem hiszem. Te is ismered, ha netán kosarat adnak neki, megy a következőhöz, nem veszi a szívére - válaszol összeráncolt szemöldökkel a piercingekkel tűzdelt magasabb - Viszont azóta ilyen, amióta a kis szőke itt van.
- Igen. Hogy elrángatta magával a múltkor, na meg ott van az is, amit Sting mondott.
- Komolyan hiszel annak a nyáltengernek, Gray?
Az említett érdektelenül megvonja vállait, s fekete tincsei közé túr. Miért is ne hinne Stingnek? Hiszen a fiú mindig minden lehető alkalmat megragad, hogy a Dragneel fiút kellemetlen helyzetbe hozza, vagy éppen feldühítse. Ami furcsa volt a dolgoban, hogy Natsu nem tagadott. Persze ez lehetett csupán azért is, mert annyira abszurd dolgot állított róla az Eucliff, hogy még megcáfolni sem volt érdemes. De mi van, ha mégsem?
- Ch... Már veled sem lehet beszélgetni! - mordul fel méltatlankodva a Gray mellett álló - Inkább megyek és megnézem, mi a helyzet a vadászattal.
- Hn... - sóhajt a címzett vámpír válaszul, majd mit sem törődve a távozóval, folytatja az elméletgyártást.
Annyira a gondolataiba merül, hogy nem is fogta fel az apró hazugságot, ami a magasabbik szájából hangzott el az imént.
Kedd van, s a vadászok hétfőn indultak útnak. Képtelenség volt, hogy visszaértek volna egy nap alatt...
Gajeel Redfox, a vámpír bizony nem oda igyekszik. Áh, dehogy... Őt valami sokkal jobb dolog várja az erdő sűrűjében kikötözve.
A feketehajú büszke magára, hogy a másik kettő semmit sem sejt az egész dologból. Kedvez neki a helyzet, hiszen Natsu dühös volt, s olyankor néha napokig nem is látták, Gray pedig oly mélyen merült a gondolataiba, hogy könnyedén át tudta ejteni órákon keresztül. Esély sem volt rá, hogy bárki is megzavarja őt a házból fényes nappal.
Valakivel azonban nem számolt. Két csokoládébarna írisszel, akik bágyadt kíváncsisággal figyelnek az ablaküvegen keresztül.
Lucy még mindig a reggel történéseinek hatása alatt áll, szemei azonban már nem olyan duzzadtak és pirosak, mint akkor. Szőke tincsei rendezetlenül, csimbókosan omlanak csupasz vállaira, s onnan le egészen mellkasa közepéig. Gyönyörű, még így, megtépázva is. Egyedül tekintetéből hiányzik az a bizonyos, megszokott ragyogás. S erről bizony gondolatai tehetnek.
Órák óta csak némán töri a fejét. Keservesen próbálja összeállítani a képet, de a dolgok sehogy sem akarnak a helyükre kerülni. A cica, a cseresznyehajú vámpír, az ablak, az itteniek viselkedése, na meg persze a nyaklánc, amely most ott pihen a kecses, apró ujjak között.
Tapintásra valamiféle egyszerű fémből készülhetett a medál, csakhogy valami furcsaság van a dologban. A cirádás két nagybetű sehogy sem akar felmelegedni a lány kezében. Fagyosak, akárcsak mindenki ezen a környéken, amitől Lucy hátán akaratlanul is végigfut a hideg.
Már csak idő kérdése, mikor harapják meg először. De vajon ki lesz az első, s egyáltalán miért nem tették meg eddig?
Igaz, a Dragneel fiú elég közel állt hozzá, de ő is megállt, mielőtt még bármi történt volna. Miért?
- Hh! - kúszik ki a cinikus sóhajtás a rózsaszín ajkak közül.
És már megint Natsu körül forog minden. A szőkeség szíve minden alkalommal, amikor csak szóbakerül a vámpír, őrült dobogásba kezd. Édes, mámorító vére pedig csak úgy zubog végig egész testében. Ismeretlen számára az érzés, s ahogy próbálja megérteni, annál inkább ijesztővé is válik.
- Ilyenkor hol vagy, cicus? - suttogja szomorúan a levegőbe - Bárcsak megölelhetnélek!
Ops! Esta imagem não segue nossas diretrizes de conteúdo. Para continuar a publicação, tente removê-la ou carregar outra.
Sziasztok!
Hát itt lenne... Nem hazudott a Wattpad értesítés, tényleg megírtam a következő részt. Nem vagyok rá büszke egyáltalán, nem lett érdekes. DE igyekezni fogok a jövőben!
Hogyha netalántán mégis tetszett volna és várod a folytatást, akkor kérlek adj ennek a fejezetnek egy csillagot és kommentben várok minden óhajt-sóhajt!
