Egy gyilkos verse

1. rész

"A jó emberek mindig meg vannak győződve arról, hogy ők a jók." - Barbara Graham

-Egy újabb halott. Ez már a harmadik a héten. - mondja a rendőrkapitány társainak. - Hogy akadályozzuk meg ezt a gyilkost? - erre a kérdésre viszont senki nem tudja a választ.

-Uram! - felelem én nagy hanggal. -Azt hiszem én tudom mit kéne tennünk...

-Ne most Jack. Elhiszem, hogy már sok ügyben segítettél..de ez..ez nehezebb mind az összes. - nézett rám a kapitány. Szemei a félelmet és rettegést súgták. Karjai remegtek mikor lehajolt az újabb véres cetliért, amit a lány halott teste mellett talált. - "A jó emberek mindig meg vannak győződve arról, hogy ők a jók." - felolvasta hangosan, majd zsebre vágta a  papírt. Később egy szivart vett elő első zsebéből. Vézna ujjaival meggyújtott egy gyufát és megégette a szivart. -pakoljunk és tűnjünk el innen! - parancsolt ránk a kapitány. A hullaszállítók elvitték a lányt testét, a rendőrök még átkutatták a lakást ahol a lány lakott. A nyomozók és beleértve engem is, minis bementünk a házba még vizsgálatra. Nem nagyon ért ez semmit. A nyomozók elmentek. Mivel én rendőr és nyomozó is voltam, én maradhattam a rendőrökkel. Elővettem jegyzetfüzetem és lejegyzeteltem amit tudok. A lányt a házon kívül találták egy nagy vágással a testén, valószínűleg késsel tette a gyilkos. A teteme mellett egy cetli volt, melyen Barbara Graham,prostituáltból lett rablóbanda tag és egy 64 éves nő gyilkosa volt, egyik híres idézetét hagyta ott a gyilkos. A szomszédok és az utca népe nem látott semmit állítólag, de még kikell hallgatni őket.

-Ez tényleg nem egyszerű. - hajtottam le fejem, majd egy csillogó dolgot véltem látni. A lámpa fénye világított rá. Lehajoltam és felvettem. Egy üvegdarab. A teóriám szerint a lány harcolhatott a gyilkosával, mivel az üveg véres volt. Zacskóba tettem, majd lassan a rendőrökkel együtt kimentem a házból. Elkezdett esni. Mivel imádtam az esőt, már kicsi korom óta, ezért inkább kihagytam az egyik fuvart és inkább sétáltam. Arcomat belepte a vizes hajam. Kabátom már lassan teljesen elázott, de megérte a csodás látvány és élmény miatt. Mikor fiatalabb voltam, a bátyámmal mindig kimentünk az udvarra ha esett. Az volt az utolsó szép emlékem rólunk. Azóta haragban vagyunk és nehezen jövünk ki egymással. A régi szép gondolataim egy telefoncsörrenés   szakította meg. Rejtett szám. Nocsak. Ki lehet az?

-Haló? Itt Miller nyomozó. Kivel beszélek? - kérdeztem rá a telefonálóra.

~Szervusz Jack.

-Tessék? Ki az?

~Nem ismersz meg? Ez fájt. Nagyon fájt.

-Te jó ég. Kate? Te vagy az?

~Te is hiányoztál Jackie.

-Azt hittem, hogy...

~Mögötted.

Fordultam meg, majd egy letekintés után megláttam rég elfeledett ismerősöm. Szorosan megöleltem, mire ő felugrott és halkan pityeregni kezdett. Simogatva hátát indultam el hazafele vele.

-Mikor jöttél? És hol is voltál?

~Úgy kb 1 órája. Téged kereslek azóta. És Angliában voltam. Tudod, ahol sok az eső. - nevetett fel. Hiányzott már ez a nevetés.

-Oh...basszus. Tényleg. Engem is akartál vinni, csak itt kaptam munkát és már nem, vonhattam vissza. - néztem szemeibe. Szemei ugyan azt a vad lányt mutatták, mint anno 5 éve. Barna haja ellepte vizes kabátom...Lassan haza értünk. Letettem a földre és kulcsomat keresgélve zajoskodtam táskámban. Nagy nehezen megtaláltam és kinyitottam az ajtót. Előre engedtem a lányt, majd én is bementem az ajtón.

~Szép lakás. Jó tágas. - nézett körbe a lakásban, levette kabátját és felakasztotta az egyik fogasra. - Egyedül élsz?

-Szerinted, van olyan lány aki velem élne? Egyedül anyám szokott ide járni, mint nő. - nevettem el magam, én is felakasztottam nedves ruhám. -Kérsz valamit inni? Van víz, üdítő..vagy inkább ennél? Szólj nyugodtan.

~Jack, beszélnünk kellene. - nézett rám szomorúan.

-Persze, mondd nyugodtan. - hoztam ki magunknak széket. Leültünk, majd megfogta kezeim.

~Tom, a bátyád..Nos...- rémülten néztem rá. -Tom meghalt.

-Tessék? De hisz...egy hete még láttam..Ez hazugság!!! - álltam fel helyemről idegesen.

~Kérlek nyugodj meg Jack...

-Hogy nyugodjak meg?! Meghalt a bátyám! - ordítoztam majd sírva ültem vissza helyemre. Kate hátamat simogatta és nyugtatgatott.

~Jackie... - puszilta meg arcom. - Tudnék egy lányt aki itt lenne veled, ebben a házban, csak kettesben.

-Ne mondj hülyeségeket Kate! - majd megfogta arcom és megcsókolt. Puha ajkai lassan megnyugtattak. - Ez mégis mire volt jó? - hagytuk abba a csókot.

~Tudod, ebben az 5 évben, eléggé hiányzott a csókunk.

-Kate az már lassan 8 élve volt. Azóta szakítottunk. Nem is egyszer.

~Mit számít? Gyerekek voltunk. Kezdjük újra.

-Kate én...- fogta meg újra kezem. Magamhoz húztam és újra megcsókoltam.

Remélem tetszett az első rész! Ha tetszett szavazzatok és írjatok ötleteket, vagy csak egy egyszerű kommentet. :3 Fighting!