Szikrák a füstben (Michael Jackson Fanfiction)

4.fejezet (Valentina)

Két hónappal később:

A szekrény jó búvóhelynek bizonyult. Még senki nem talált rám, pont ahogy Jackson mondta. Azt hiszem elégedett lesz. Lépteket hallottam. Valaki bejött a szobába, kutatni kezdett. A rohadt életbe! Ki kéne menjek és azonnal lelőni. De ha a mi emberünk lenne, akkor ezzel megbocsájthatatlan bűnt követnék el. Ha viszont az ellenséges bandáé, és élve hagyom, akkor rám talál és megöl. Megnézni nem tudom, mert lebuknék. Közeledett hozzám. Egyik koppanás a másik után. Életem leghosszabb perce volt... bár, amióta végeztek a testvéreimmel az életem hosszú percekből állt. Most csönd. A szekrény ajtaja nyikorogni kezdett és én feltartottam a fegyverem, hogy ha ellenség, azonnal le tudjam lőni. A szívem a torkomben dobogott. Jackson állt velem szemben. Megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt. 

- Tűnjünk el.- mondta halkan. 

Megfogta a kezem és óvatosan kihúzott a szekrényből. Egy pillanatig egymásba kapaszkoda álltunk az elhagyatott szoba közepén. Mélyen beszívtam a férfi illatát és úgy éreztem, ez a perc tökéletes... Mint az álmaimban. Jackson védelmezőn tartott engem, én pedig...

- Vigyázz!- kiáltotta és akkor minden egy villanás alatt történt. 

Az ablakból érkezett a lövés. Fájdalmat éreztem, bal oldalt, a bordáimnál, Jackson gyorsan elrántott és elém került. Gondolkodás nélkül lőni kezdett, bár egyszer élesen felkiáltott, majd az abakban álló férfi, az ellenséges bűnbanda egyik fő embere a mélybe zuhant... aztán elsötétült minden. 

Egy autóban ültünk... vagyis én feküdtem. A fejemet Jackson ölébe hajtottam és éreztem, hogy a kezem alól szivárog a vér. Rettentően fájt. És az új ruhámnak is annyi, pedig most vettem a spórolt pénzemen. Éreztem azt is, hogy könnyek csípik az arcomat és a fejem is lüktetett, pedig ott biztosan nem találtak el. Felnéztem. Jackson egy szikrányi jelét sem mutatta a fájdalomnak, pedig őt is eltalálták, látszott a vérfolt a fehér zakóján. Azt hiszem, remegtem. Rám nézett. 

- Semmi baj...- suttogta és megsimította az arcom. Majd megint sötét. 

Jackson a karjaiban vitt a szobámig. Lerakott az ágyra, ahol még mindig csak hunyorogtama lámpák erős fényétől. Zokogni tudtam volna, de inkább csak visszanyeltem a könnyeimet. Jackson nekilátott kigombolni a ruhámat, ami jelen esetben nem tudott zavarni. Inkább becsuktam a szemem és hagytam, hogy a vizes törölköző hozzá érjen a sebhez. Bár nem volt hideg, így egy szál bugyiban mégis fáztam. Miután betekerte fáslival a sebet rám adott egy köntöst. Óvatosan felültem az ágyon. Láttam, hogy ő sincs a legjobb állapotban, a sok elvesztett vértől szinte fal fehér a megszokott tejeskávé-barna helyett.

- Jól vagy?- kérdeztem. 

- Ez csak egy karcolás. De te meglepően jól bírtad. Mások azonnal elájulnak és fel se ébrednek egy jó ideig. 

- Furcsa volt... Mi történt utána? 

- Elmenekültünk... Legalábbis én veled. Nem tudom miért. Jay, Adam és Mary leszámolt a többiekkel. 

Kigombolta az ingét és kibújt belőle, majd megnézte a sebet a vállán. Elég mély volt, én elfordítottam a fejem, mert tudtam, hogy nem bírom végignézni, ahogy kiszedi a golyót. 

- Segítenél?- kérdezte, én pedig szinte azonnal ott termettem, a vizes törölközővel. Óvatosan tisztítottam a sebet... és akaratlanul is megnéztem magamnak, a tökéletes, vékony felsőtestét. 

- Még meg sem köszöntem.- mondtam halkan.

- Mit?- kérdezte őszinte kíváncsisággal mégis a szokott fagyos stílusában.

- Hogy megmentettél.

- Soha nem futamodtam meg a mai napig. Ez volt az első.

- Miért? Nem szégyen az, ha...

- De igenis az! Most mindenki előtt elveszthetem a tekintélyem miattad. A te hibádból. Érted? Ez a mai eset azt hiszem mindenki emlékezetében megmarad. És innen már csak lefelé van. A legközelebb mi lesz? Megint hisztérikusan ugrok eléd mint a hülye romantikus regényekben. Ki nem állhatom az ilyeneket. Ne merj még egyszer erre kényszeríteni!  

Kikapta a kezemből a félig véres rongyot majd idegesen kisietett a szobából, az ingét és a zakóját maga mögött felejtve.