Szólíts a neveden fanfiction

4 - Semmit sem tudunk

Elio

Tudtad, hogy semmit sem tudunk? Biztos vagyok benne, hogy tisztában voltál vele. Bármennyit is olvassak, én sem fogok mindent tudni.

Temérdek könyv marad olvasatlanul. A könyvespolcomat megtelíthetem, de az elmémet sosem eléggé.

Sosem fogom tudni elképzelni azt, amit te.

Sosem fogom tudni, hogy hogyan kell úgy nézni a szobrokat, hogy ne téged lássalak bennük.

Nem fogom tudni, hogy miként hajtsak át úgy a főtéren, hogyan kerékpározzam az országúton anélkül, hogy magam mellé képzelnélek.

Ha a képeinket nézem, akkor is sírni fogok, ha tudom, nem szabadna.

Akkor is terád emlékezem, amikor másokat megismerek.

Nem tudom, hogyan felejtsem el a trappoló lábaidat, a kezeimet tartó kezeidet, a cigarettát szívó ajkaidat, melyek a hold felé fújták a füstkarikákat.

Sosem fogom tudni, hogy miként is felejtsem el azt, akit szeretek.

Látod? Én tényleg semmit sem tudok. Semmi olyasmit, ami számítana.

_____________________________________________

Én pedig nem tudom, hogy hogyan húzzam ki Apollón szerelméből azokat a sorokat, melyek feleslegesek. Habár tudom: sehogy. ~
Remélem, ez is tetszett:
Haru Amadare