Elio
Tudtad, hogy semmit sem tudunk? Biztos vagyok benne, hogy tisztában voltál vele. Bármennyit is olvassak, én sem fogok mindent tudni.
Temérdek könyv marad olvasatlanul. A könyvespolcomat megtelíthetem, de az elmémet sosem eléggé.
Sosem fogom tudni elképzelni azt, amit te.
Sosem fogom tudni, hogy hogyan kell úgy nézni a szobrokat, hogy ne téged lássalak bennük.
Nem fogom tudni, hogy miként hajtsak át úgy a főtéren, hogyan kerékpározzam az országúton anélkül, hogy magam mellé képzelnélek.
Ha a képeinket nézem, akkor is sírni fogok, ha tudom, nem szabadna.
Akkor is terád emlékezem, amikor másokat megismerek.
Nem tudom, hogyan felejtsem el a trappoló lábaidat, a kezeimet tartó kezeidet, a cigarettát szívó ajkaidat, melyek a hold felé fújták a füstkarikákat.
Sosem fogom tudni, hogy miként is felejtsem el azt, akit szeretek.
Látod? Én tényleg semmit sem tudok. Semmi olyasmit, ami számítana.
_____________________________________________
Én pedig nem tudom, hogy hogyan húzzam ki Apollón szerelméből azokat a sorokat, melyek feleslegesek. Habár tudom: sehogy. ~
Remélem, ez is tetszett:
Haru Amadare

YOU ARE READING
Szólíts a neveden fanfiction
FanfictionValahol, Észak - Itáliában, a 80-as évek derekán... Görög szobrok között, fejhallgatóval a kobakon... Két fiatal ül, s könnyeiket egymásra hullatják... ~~~~~~~~~~~~~~~~ A filmből bizonyos megrendítő, szívszorító, akár fangörcsöt kiváltó részek prózá...