Amikor megcsörren a telefon, mindig elmondok magamban egy imát, hogy te hívj. Egészen addig motyogom magamban a sorokat, addig szorítom a nyakamban lógó kis csillagot, amíg egy ismeretlen hangja meg nem szólít. Halló... Halló?
Végül arra jutok, felhívlak én. A másodpercek örökkévalóságnak tűnnek, pedig az örökkévalóságnak nem ezt a részét szeretem. Kicsöng, tekergetem az ujjam körül a zsinórt.
A hangod nem örökkévaló. Mindig elfelejtem, mennyire magas vagy mély, kedves-e vagy elgyötört, visszautasító netalán. De, amikor meghallom, amikor igazán megszólalsz, nem tudok betelni vele.
- Elio... Elio... Elio...
Csak a most van, a jelen pillanat. Az, amelyikben a nevedet suttogod nekem, amelyikben csak mi ketten vagyunk, te vagy minden gondolatom tárgya és én a tiédé.
- Elio... Elio... Elio...
A hangod lassan elhalkul, és a vonal végleg megszakad. Örök csend borul rám. Túl sokáig nem szólaltam meg, látod?
________________
ElioxOliver
_____________________________
Remélem tetszett, egy újabb mini szösszenet. ><
Haru Amadare
YOU ARE READING
Szólíts a neveden fanfiction
FanfictionValahol, Észak - Itáliában, a 80-as évek derekán... Görög szobrok között, fejhallgatóval a kobakon... Két fiatal ül, s könnyeiket egymásra hullatják... ~~~~~~~~~~~~~~~~ A filmből bizonyos megrendítő, szívszorító, akár fangörcsöt kiváltó részek prózá...
