Bangtan Z /JiKook/

15. rész: "Brother"

Jimin szemszöge:

Utolsó találkozásunk óta zuhog. Minden vizes, csupa sár. A zombikról nem is beszélve, mintha élveznék az esőt. Így nem lehet előlük menekülni, pláne nem a fák között, hacsak nem akarja valaki eledelként végezni. Egy kis futkározás az erdőben, majd minden harmadik lépés után arccal bele egy hatalmas, koszos pocsolyába. A ruhám, a cipőm, a táskám, mindenem elázott, de közel sem járok célomhoz. Úgy döntöttem, hogy bemegyek a városba. Nincs már mit enni, inni, sem hely, ahol pihenhetnék, meghúzhatnám magam egy időre. Csak egy hosszú út a semmi közepén. Halványan látni a távolban kimagasló épületeket. Félek, talán a hörgéseket is hamarosan hallhatom. Dörög az ég, azok meg majd megőrülnek a zajtól. Teljesen agresszívak. Sokkal ijesztőbbek, mint bármikor máskor. Mindjárt itt a tél, jön a fagy, én meg, csak kószálok. Igazán jól jönne egy kabát, vagy akármi, ami felmelegít. A belső üresség, amit érzek, ahol egykor forró, izzó érzelmek lángoltak, úgy testemet is felmelegítették, most már kihűlt üresség honol. Fázom. Egyre inkább remegek. Ujjaim, mint a jég. Kis híján megfagyva, használni alig bírom őket. Megyek, míg lábaim le nem fagynak. Ha nem fújna a szél, lehet elviselhetőbb lenne az időjárás, ha, csak egy kicsit is. Átfújja minden porcikámat a vérfagyasztó szellő. Közeledve a városhoz esőcseppek helyett hópihéket érzek arcomon. Hirtelen átsétáltam egy hóviharba. Lehunytam szemeimet, s mentem előre azt mondogatva, lesz, ami lesz. Mindeközben rájöttem, hogy, amikor elindultam, még érdekelt az életem. Futottam, hogy mentsem magam. Most viszont.. minthogyha annyira nem izgatna. Rádöbbentem, nincs is igazi célom, tervem, mit kezdek majd magammal. Mi lenne az a dolog, amiért küzdenem kellene, harcolnom, s közben életben maradni. Mégis micsoda, ami miatt életben kellene, hogy maradjak. Elveszítettem őt. Az érzéseimet. Semminek sincs jelentősége, sem értelme. Számomra vége. Ideje kitárni karjaimat, s köszönteni a halált, amely érzem, közeleg. Pillanatokon belül éhes szörnyetegek vettek körül, azután egyikük rám vetette magát. Akkor bizonyosodtam meg róla valóban, mikor szemeim még mindig csukva voltak. Tényleg készen álltam rá, a továbblépésre, hogy búcsút mondjak e világnak. Minden szép, s jó volt, amíg ketté nem hasították az engem felfalni keszülő zombi fejét. Minden, ami kizúdult belőle, kezdve az agy darabkákkal, egyértelműen telibe talált. Magam sem tudom melyik a rosszabb, ha megharapott volna vagy, hogy most bűzlik a fejem s tiszta trutymó. Igen, ez sokkal gyilkosabb.

Jungkook szemszöge:

- Felébredt! - Kiabált mellőlem Hobi.

- Jungkook-ah! Többet ne csinálj ilyet! Itt hagytalak és úgy kifeküdtél, hogy azt hittük meghaltál.. - Akadt ki a legidősebb Hyung.

- Jin napokig itt sírdogált, mert azt gondolta, hogy miatta kerültél ilyen állapotba. - Szólt Suga.

- Ez nem igaz, ne mondj ilyeneket! - Vágott vissza Jin.

Még élek. Lélegzem s figyelem, ahogy ezek ketten vitatkoznak. Fejem újra az ablak felé fordítom s kérdezgetem magamtól, miért.. miért vagyok még itt?. Kimerültem. Mind fizikailag, mind szellemileg. Igazából olyan volt, mintha tényleg meghaltam volna. Minden olyan világos volt, sütött a nap, esett a hó. De úgy látszik, csak egy álom volt. Egy nagyon, nagyon élethű egy álom. Először nem tudtam, hogyan kerültem oda. De pár pillanattal később megjelent előttem Jimin. Ment előre, közben lassan majdnem jéggé fagyott. Kiabáltam neki, szólongattam, de ő meg sem hallotta. Nem látott, nem vett észre. Annyira szörnyű látvány volt, hogy megszakadt a szívem. Iszonyúan megbántam, hogy a múltkor egyetlen szó nélkül elsétáltam. Ott hagytam őt parányi reményemnek s akaratomnak ellent álva. Sosem fogja senki sem megtudni mit éreztem akkor, hogy mekkora harcot vívtam magammal idebent. A mellkasomban, a szívemben. Erősen küzdöttem. S végül összetörtem. Azt sajnos már nem tudjuk meg, hogy mi lett volna, ha nem magammal, hanem értünk léptem volna csatába.